MOLNÁR BÉLA

Teljes szövegű keresés

MOLNÁR BÉLA
MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm szépen, elnök úr. Jelenleg a fogyasztóvédelmi jogszabályainknak az EU-s előírásokhoz való igazításáról tárgyalunk. De ahogy a képviselőtársaim is úgy érzik, hogy ennél leragadni nem szabad, én is úgy gondolom, hogy túl kell ezen lépni.
(16.20)
Azon szerencsés helyzetben vagyunk, hogy ennek a törvénynek az okán, ennek a törvénynek az indíttatásával áttekinthetjük rövidesen az egész fogyasztóvédelmi helyzetet, illetve már most képviselőtársaim, ezt el is kezdték. Ez kifejezetten jó, hiszen érzek egy konszenzust a parlamentben, egy ötpárti konszenzust, ami előrevetíti, hogy remélhetően ebben a kérdésben pozitív döntések, pozitív előrelépések fognak történni. Természetes, hogy ennél a törvényjavaslatnál többet akar mindenki, de figyelembe kell vennünk azt is, hogy a történelmi különbözőségek oly jelentősek Európában, hogy pusztán csak a jogszabályaink módosításával teendőink nem merülhetnek ki.
A fogyasztás társadalmi szokásai egészen mások ott, ahol demokrácia és fejlődő, szociálisan érzékeny gazdaság működött évtizedekig, miközben nálunk ázsiai diktatúra, majd annak utóhatásai rombolták, rombolják a köz erkölcsi érzékét, a tisztesség önkorlátozó hatását. Nálunk ma elszabadult a másik embert, a fogyasztót semmibe vevő nyerészkedési vágy. Elszabadult, sokkal jobban, mint Európa nyugati felében. Ebben a legnagyobbak, a multik hazai leányvállalatai járnak az élen, úgy látjuk most per pillanat, de gondolom, hogy majd az ad hoc bizottság ennek a végére járhat.
Az állami korlátozás a volt szocialista országokat tekintve is nálunk talán a leggyengébb, de ez nem kormánykritika, kérem Mesterházy képviselőtársamat, ne így vegye, hiszen az elmúlt két évtizedben általánosságban volt ez jellemző. Ezért nem lehet ma még párhuzamosan gondolkodni a mi fogyasztóvédelmünkről és például a német vagy francia fogyasztásvédelemről. Ma a magyar fogyasztó elképed azon, hogy a nagy szolgáltatók milyen gátlástalanul packáznak vele, milyen egyszerű levelekkel utasítják, rángatják a magyar fogyasztót anélkül, hogy az emberiesség parányi nyomát is fellelhetnénk leveleikben.
Ma a magyar fogyasztónak tudomásul kell vennie, hogy szinte biztos, hogy becsapják. Éppen a napokban lehetett olvasni az újságokban, hogy minden ötödik fogyasztót becsapnak a kereskedők. Ez egy olyan magas arány… (Csizmár Gábor csóválja a fejét.) Hogy igaz-e ez az újsághír vagy nem, azt én nem tudhatom, államtitkár úr rázza a fejét, de azt gondolom, hogy aki benne él a mai életben, az legalábbis így érzékeli, és ha így érzékeli, akkor nekünk kötelességünk ez ellen tenni. A magyar fogyasztó ma nincs alkuhelyzetben, a magyar fogyasztót meglehetősen kevés választási lehetőség illeti meg, hiszen a magyar kistermelők kiszorulnak, a világ minden részéről özönlik hozzánk az olcsó, mondhatnánk, szemét áru a kínai trikótól a távol-keleti játékig, és a magyar gyártók levegője már teljesen elfogyott. A magyar fogyasztó nem tud hozzájutni a magyar kisüzemek termékeihez, hisz azok is kiszorulnak; nem elég olcsó nálunk a munkaerő, támogatásuk véleményünk szerint csak látszólagos; természetes, hogy a kormányoldalnak erről más a véleménye. Gondolom, idővel ezeket is meg lehet majd vitatni.
A magyar piacról kiszorulnak szép lassan a magyar kiskereskedők, mert a nagy áruházláncok szinte egész Európára vagy legalábbis több országra vásárolnak, és ily módon a kisebb mennyiséget beszerző magyar kereskedő sem tud piacon maradni. Ez is fogyasztóvédelem, mert a magyar fogyasztót magyar termékkel is lehet védeni. A magyar fogyasztót a magyar munkahelyek megóvásával is lehet védeni, hiszen egy német munkás megengedheti magának, hogy a drágább német terméket vegye meg a kínai termék helyett, a magyar munkás viszont olyan bérrel kell hogy dolgozzon, hogy erre nincs módja, s csak a legolcsóbbat keresi.
Ezért gondoljuk azt, hogy fontos dolog a fogyasztóvédelem, de annak minden szegmense, minden vonzata, s ezért válik sarkalatosan fontossá, hogy az Országgyűlés ne csak a jogi kiigazításokat végezze el, de a kényszerítő napi problémák megoldásában is aktív cselekvéssel vegyen részt.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem