JAKAB ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

JAKAB ISTVÁN
JAKAB ISTVÁN, a mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményének előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A mezőgazdasági bizottság kisebbségi véleményét megfogalmazva a következőt kell elmondanunk: a bizottság ellenzéki tagjai teljes mértékben egyetértenek azzal, hogy a jogharmonizáció indokolt. Azt gondolom, ezt a vita során elég egyértelművé tettük, és valamennyien egyetértettünk abban, hogy a megfelelő jogszabály-módosításokkal javítani kell az agrártermelők pozícióját.
Ami miatt az ellenzéki képviselők tartózkodtak a szavazásnál, az a következő néhány gondolat volt, amit most szeretnék ismertetni az egyes törvények kapcsán. Nem volt vita közöttünk az állattenyésztésről, a takarmány-előállításról szóló törvénymódosítások kapcsán. Indokolt, mi több, mi úgy ítéljük meg, hogy ezen a területen - habár nem tartozik szorosan a napirendhez, meg kell jegyezzem - további munkára van szükség ahhoz, hogy a magyar állattenyésztés a holtpontról végre elmozduljon.
Ami az erdőtörvényt illeti, ott voltak észrevételeink, jómagam is hozzászóltam. Szóval, mi a jogharmonizáció kapcsán is nagyobb védelmet kívánunk kiharcolni a tulajdonosoknak, és habár az erdőtörvény úgy fogalmaz, hogy erdőlátogató, ezt a bizottsági vitában is elmondtam, itt is szeretném megerősíteni, az erdőlátogató kapcsán kérdés, hogy milyen céllal, mert ha faeltulajdonítási céllal érkezik, akkor azt kell mondjuk, hogy közönséges falopásról van szó. Tehát itt a tulajdonosoknak sokkal nagyobb védelmet kell biztosítani.
A vadászati törvénnyel kapcsolatban nem vitatjuk azt, hogy lépni kellett, szigorítani kellett néhány passzust, azonban - igaz, hogy nem a jogharmonizációs szempontok alapján, de - késve született meg a döntés, ugyanis a vadászati területek bérleti jogának sorsa már eldőlt. Az igazság most az, hogy már korábban bérbe adták a tulajdonosok, és most történik ennek a kérdésnek a fókuszba állítása.
Ami a növényvédelmi törvény kapcsán a parlagfű egyes rendelkezéseire vonatkozik, itt szeretném elmondani, hogy egyetértettünk azzal, ami megfogalmazásra került, de szóvá tesszük azt, ami kimaradt a törvényből. Mi maradt ki a törvényből? A törvény meghatározza, hogy a kultúrnövények területén milyen eljárásokat kell alkalmazni, és mikor lehet kényszerintézkedést foganatosítani. Nem foglalkozik a törvény azzal, hogy mi van az utak, árokpartok mentén nőtt parlagfűvel, a vasúti töltések mentén és egyéb közterületeken - ezt teljes mértékben figyelmen kívül hagyja. Nekünk pedig az a meggyőződésünk, hogy a gazdának a rendet tartani kell, de ez alól nem mentesülhetnek az egyéb szervezetek sem. Tehát ezt hiányosságként kell szóba hoznunk.
A másik kérdés a bor jövedéki adójával kapcsolatban tervezett módosítás. Nyilván képviselőtársaim majd részletesebben elmondják, mint ahogy én most felvetem. Csak két dolgot szeretnék jelezni: nem történt meg az asztali vagy tájborok és a minőségi borok közötti differenciálás a 8 forint/liter jövedéki adó befizetése kapcsán. Azt gondoljuk, hogy itt differenciálásra lenne szükség, ugyanis az asztali borok (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) termelői fizetik meg a többletköltséget.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem