BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA
BÉKI GABRIELLA (SZDSZ): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! A mai vitában, aminek már a harmadik órájában járunk, nagyon sok hozzászóló a meg nem született gyermekekkel foglalkozott. Szerintem is nagyon fontos ez a kérdés, de az idő rövidsége miatt én ezzel kapcsolatban legfeljebb egy megjegyzést kockáztatnék meg, ez pedig az, hogy a gyermekvállalási hajlandóságnak a legerősebb összefüggése ez idő szerint az iskolai végzettséggel van, azzal, hogy milyen valakinek a jövőre irányuló optimizmusa. Nálunk sokkal fejlettebb országokban, mint például Németország, jóval alacsonyabb a gyermekvállalási hajlandóság. Én erről a kérdésről számtalan költségvetési vitában, családtámogatási rendszerről szóló vitában beszéltem már, mert nem hiszem, hogy a gyermekvállalásnak nagyon szoros és direkt összefüggése van azzal, hogy családi adózási rendszerünk van, vagy milyen más módon támogatjuk a gyerekeket.
Én a beszédemben inkább az élőkkel szeretnék foglalkozni, a megszületett gyermekekkel, hiszen ha a „Jövőnk esélye a gyermek” a címe ennek a vitanapnak, akkor ez a másik kérdéskör legalább ennyire hangsúlyosan ide tartozik.
Azzal kezdeném, hogy ma Magyarországon nem igazán jó gyereknek lenni. (Babák Mihály: Felnőttnek sem!) Ezzel szembesít bennünket az az UNICEF-felmérés, amelyre a miniszterelnök is utalt a beszédében, amiről a Magyar Hírlap éppen a tegnapi napon közölt egy rövid összefoglalót, amiből kiderült, hogy a 21 vizsgált ország közül mi hátulról a harmadik helyen szerepelünk. Természetesen ez a megállapítás így túl summás, azt gondolom, hogy a kétmillió Magyarországon élő gyerek többsége boldog lehet Magyarországon, olyan körülmények között, olyan anyagi és családi körülmények között él, hogy rájuk nyilván nem vonatkozik ez a megállapítás. Ami miatt mégis foglalkoznunk kell ezzel a kérdéssel, az az, hogy a másik, nagyon szigorú, szignifikáns összefüggést úgy fogalmazhatjuk meg, hogy a gyermekszám és a szegénység között van egy rendkívül erős korreláció.
Engedjék meg, hogy én is néhány statisztikai adatot idehozzak, részben azért, hogy a szegénység mértéke és a gyermekszámmal való összefüggés mérésének a bizonytalanságait érzékeltessem, hiszen attól függően tudunk létszámot mondani, hogy a kutató, a statisztikus hol is húzza meg a küszöböt. Van olyan tényleírás, megállapítás, hogy mintegy 420 ezerre becsülhető a szegénységben élő gyermekek száma ma Magyarországon, ez a gyermeklétszám 19 százalékát jelenti. Akkor jutunk ehhez az értékhez, ha szegénységi küszöbként az átlagjövedelem 60 százaléka alatt élőket tekintjük.
(12.30)
Egy másik mértékegység számunkra a mindenkori öregségi nyugdíjminimum. A közelmúltig létezett egy olyan támogatási forma, a rendszeres gyermekvédelmi támogatás, ami az egy főre jutó jövedelemszint alatti kategóriát támogatta külön gyermekvédelmi támogatással. A statisztikából tudjuk, hogy 650 ezer gyerek kapott ilyen jogcímen évenként támogatást még a közelmúltban. De van ennél nagyobb becslés is. A KSH létminimum-számításai alapján 850 ezer gyerek él annak a létminimumküszöbnek az alján, akik, még egyszer mondom, a KSH számításai szerint számítanak szegénynek. Ez pedig ennek a gyermeklétszámnak a 41 százaléka.
Még szorosabb összefüggést mutathatunk ki, ha azt vizsgáljuk, hogy a gyermeklétszám hogyan sűrűsödik a szegénységre való tekintettel. A nagycsaládosok 60 százaléka szegény, tehát a sokgyerekesek, a háromnál több gyerekesek 60 százaléka él szegénységben, számít szegénynek. A szegény gyerekeknek, fordítva, közel fele él nagycsaládban. Egy másik összefüggés a település szerinti összefüggés: a szegény gyerekek 55 százaléka falun él.
Két összefüggésről szeretnék szólni a továbbiakban. Az egyik, ami szerintem a legfontosabb megállapítás a szegénységgel kapcsolatban, hogy a hátrányok halmozódnak. A másik, nem kevéssé fontos megállapítás, hogy a hátrányok újratermelődnek. Ahol a térség szegény, a lakókörnyezet szegény, ahol alacsony az iskolai végzettség, ahol az átlagnál magasabb a munkanélküliség, ott van jelen a szegénység, és ahol a szegénység jelen van, ott jelen van a betegség, ott sokkal nagyobb arányban betegek az emberek, és sokkal korábban halnak meg.
Azt gondolom, ha gyerekekről van szó, akkor a legfontosabb összefüggés, ahová el akartam jutni, a szegénység újratermelődésének kérdése. Hihetetlen hátrány olyan családban felnőni, ahol, mondjuk, nincs könyv a lakásban. Hihetetlen hátrány olyan családban felnőni, ahol olyan anyagi gondokkal küzdenek a szülők, hogy kikapcsolják a gázórát, vagy kikapcsolják a villanyórát. Ilyenkor természetesen eszünkbe juthat az iskola, hogy azokat a hátrányokat a közösség erejével, az iskolán keresztül próbáljuk meg csökkenteni, mérsékelni. De az a tapasztalat, hogy a szociális hátrányok az iskolában tanulmányi hátrányokká transzformálódnak, hogy azután az iskolából kikerülve újra szociális hátrányokká transzformálódjanak, ahogy ezt az összefüggést még a '60-as évek végén egy francia szociológus, Bourdieu már megállapította. Azóta Magyarországon is többen vizsgálták, és ugyanerre a következtetésre jutottak, hogy sajnos az iskola nem képes csökkenteni ez idő szerint ezeket a hátrányokat.
Bevezetőben Arató Gergely szólt a szegregációról, ami megjelenik az iskolában, szólt a drámai lemorzsolódásról, ami ugyancsak jelen van, amikor az iskolarendszert vizsgáljuk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezek miatt érzem különösen fontosnak, hogy elindult egy munka, egy nemzeti stratégiaalkotás a gyermekszegénység leküzdése érdekében. Azt remélem, hogy nemsoká a parlament elé kerülhet a „Legyen jobb a gyermekeknek” című program, amin a kormány, éppen azért, hogy ezeket a problémákat némiképpen kezelje vagy enyhítse, jelenleg is dolgozik.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
