DR. NAGY KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

DR. NAGY KÁLMÁN
DR. NAGY KÁLMÁN (KDNP): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Minden ország megpróbálja integrálni valamilyen formában a maga polgárait. Ez egy nagyon fontos alapja bármifajta közös platformnak, ami akár itt is kialakulhat. Ennek az integrációnak az alapja rendkívül sokszínű. Az az igazság, hogy vannak olyan részei ennek, amelyek egyáltalán nem tartoznak a politika körébe. Nekem az a véleményem, hogy a mai kormánypártok az előző ciklusban meg se próbálták ennek az integrációnak a lehetőségét kihasználni. Igenis vannak olyan alapok, ahol még gondolkodásban egymástól igen távol élő csoportok is egy bizonyos cél érdekében összefoghatnak. Éppen ezért helytelen úgy megfogalmazni, hogy ha valaki javasol valamit, például a családi adórendszert, az valaki ellen irányul, hiszen a KDNP valakiért rendezte ezt a vitát.
Én relatíve sokáig éltem latin országban. Latin országban éhesen, pisisen, egyedül, síró gyereket nem hagynak az utcán. Magyarországon ez már nem így van. Egyszerűen valami elmúlt, valamit elvesztettünk.
(14.30)
Végiggondolták önök az előző éveket? Tönkrementek a falvak, a földeket egyik pillanatról a másikra elosztották az emberek között. Baj van, és ezt a bajt óriási fordulattal lehet csak visszafelé csinálni.
Sokszor hangsúlyozzák önök az identitástudatot. De identitástudat közösségi tudat nélkül nem létezik: nem tudom másnak megmutatni az identitástudatomat, csak a közösségnek. És itt van valahol az igazi probléma, az, hogy olyan jellegű programok kellenek, amelyeket önök meg sem próbáltak kihasználni. Van ugyan a gyerekgyógyászatban egy „Közös kincsünk, a gyermek” című program, amelyik azonban teljes mértékben kiüresedőben van. Például Franciaországban kiváló programokat láttam, mondok egyet, az volt a címe, hogy „Jó születni Lorraine megyében”. Öt nyelven adták ki ezt a tájékoztatót, felhívták az embereket, hogy milyen formában, hogyan neveljék a gyerekeket. Önök semmilyen ilyen programot nem indítottak, nem is gondolkoztak el ezen.
Az a véleményem ezzel kapcsolatosan, hogy ezzel szemben igen sok olyan dolgot tettek, amely bizony rossz, és még terveznek is olyan dolgokat, amelyek szintén rosszak. Ilyen például, felhívnám a figyelmet, hogy hogyan alakul a lombikbébiknek a sorsa ma Magyarországon. Az én feleségem gyerekgyógyász, és azt mondta nekem, hogy ő viszolyog a lombikbébiktől. Aztán egyik este hazajött, és azt mondta nekem, hogy te, ugyanolyan aranyos ez, mint a többi. Nem számít az, hogy honnan jön, csak hogy a miénk.
Gondolják meg, eddig öt embrió beültetését fizette a társadalombiztosítás, ezek után támogatta, ekkor a siker körülbelül 25-30 százalékos volt. Ma már csak kettőt fizet, kettőt fog fizetni az OEP, és a továbbiakat is csak akkor fogja kifizetni, hogyha eredményes lesz a lombikbeültetés. Optimális esetben így 25 százalékos valószínűséggel a családokból, az öt beültetésből mindenki gyermekhez jutna. Önök ezt annak ellenére megakadályozzák, hogy 150 ezer meddő nő van ma Magyarországon, és évente kétezer lombikbébi születik.
Végiggondolták önök azt, hogy vajon mit jelent az önök számára a család szeretete és a család támogatása? Gondolják meg, hogy a mostani törvényekkel, egészségügyi törvényekkel milyen mértékben osztják meg a társadalmat. Gondolják meg, amikor odáig jutottak, hogy gyermekgyógyászok leírják újságban azt, hogy azt akarják, hogy 14 és 18 éves kor között is legyen vizitdíj. Ez mit jelent? Azt, hogy a felfogásunkkal, az életről alkotott szemléletünkkel van baj. Mi, a Kereszténydemokrata Néppárt ezt szeretnénk helyrebillenteni, nem többet, nem kevesebbet, hogy másképp lássuk az életet.
Én nagyon kérem, gondolkozzanak el ezen! Ha ezt végiggondolják, akkor eljuthatnak arra a pontra, hogy ha több embert vonunk be a társadalmi termelésbe, és több ember adózik, akkor több gyerek jut jobb helyzetbe. És ha önöknek az a célja, hogy több ember dolgozzon, akkor el fogunk jutni a közös nevezőig.
Köszönöm szépen. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem