DR. SEMJÉN ZSOLT

Teljes szövegű keresés

DR. SEMJÉN ZSOLT
DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Kereszténydemokrata Néppárt - egyedüliként a magyar politika történetében - alapítása óta tudatosan és következetesen a természetjog alapján áll. Meggyőződésünk az, hogy a parlament csak olyan törvényt hozhat, amely levezethető a természet rendjéből, vagy legalábbis nem ellentétes azzal.
A mostani kizárólagos személyi jövedelemadó-törvénnyel egyrészt az a problémánk, hogy nem felel meg a természet rendjének, másrészt pedig az, hogy nem felel meg az igazságosság követelményének. Nem felel meg a természet rendjének, mégpedig azért, mert a társadalom a közösségek közössége, nem pedig individuumok eklektikus halmaza. Természetesen lehet, hogy valaki nem családban él természetes vagy akár természetfölötti okból, de a társadalom a természet rendje szerint családokból áll és a családokra épül. A személyi jövedelemadó pedig a mostani kizárólagos formájában egyfajta atomisztikus szemléletet tükröz, ami ellentétes az ember antropológiai természetével, és ellentétes a társadalom valóságával. De nem felel meg az igazságosság követelményének sem, mégpedig azért, mert csak azt veszi figyelembe, hogy az egyes embernek mekkora a jövedelme, és nincs tekintettel arra, hogy ebből a jövedelemből hány másik emberről gondoskodik, hány másik embert tart el.
Mindebből következik, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt által javasolt lehetőség, hogy az emberek szabadon választhassanak a személyi jövedelemadó, illetve a családi jövedelemadózás lehetősége között, azért jó, mert megfelel a természet rendjének, az ember antropológiai természetének, igazságos, hiszen figyelembe veszi azt is, hogy hány embert tartanak el ebből a jövedelemből, megfelel a magyar nemzet életérdekeinek, hiszen javítana az ország egyébként katasztrofális demográfiai helyzetén, és bevált a gyakorlatban, például Franciaországban. S ha ez így van - márpedig így van -, akkor miért nem támogatják a kormánypártok ezt a javaslatot? Nem tudtuk meg a vitában, hogy miért nem.
De azt sem tudtuk meg a vitában, hogy mi a kormány demográfiai programja. Például van-e a kormánynak bevándorlási stratégiája? Ha van, miért nincs itt az Országgyűlés előtt? Tisztelt Ház! A „miért nem”-re a választ itt tartom a kezemben. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium a nyilvánosság kizárásával, titkolózva pár hete elkészítette a Magyar Köztársaság bevándorlási stratégiáját. Milliós tömeg betelepítését tervezi, milliós tömeg integrálásának a szükségességéről beszél, milliós tömeg áttelepítési programjáról ír, milliós tömegekről Ázsiából.
Tisztelt Ház! Ez a kormány megtagadta pár százezer magyartól az állampolgárságot, amit most odaadna milliónyi ázsiai betelepülőnek. Ez nem felelős hazafiság, ez a nemzet életérdekeinek semmibevétele. Félreértés ne essék, a politikai menekültek befogadása erkölcsi kötelesség. Korlátozott bevándorlás - elsősorban Európából - szükséges lehet, de nem a magyar gyerekek megszületése helyett, hanem mellett. A felelőtlen bevándorlási politika tragikus következményeit láthatjuk néhány nyugat-európai országban. Nem lenne szerencsés mindezt hazánkra zúdítani. A magyar állam célja az kell legyen, hogy magyar gyerekek születhessenek, és magyar nyelven, magyar kultúrában nőhessenek fel.
Tisztelt Ház! Két lehetőség áll az Országgyűlés és az ország előtt. Az egyik a Kereszténydemokrata Néppárt javaslata, amit fideszes barátaink is támogatnak. Ez az, hogy tegyük lehetővé, hogy az emberek szabadon választhassanak a személyi jövedelemadó és a családi jövedelemadó lehetősége között. A másik lehetőség az, amit a kormány tett, amikor elvette a családi adókedvezményt, vagy az, amit Kóka miniszter úr SZDSZ-es programjában meghirdetett, aki még a szocialisták által meghagyott családi pótlékot is elvenné az emberektől, és aki számára a gyerekvállalás szegénysegélyezés; valamint az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium terve, ami nyilvánvalóan integrálhatatlan, milliós ázsiai tömegek betelepítését tervezi.
Tisztelt Ház! A magyar állam értelme nem az, hogy a multinacionális cégek munkaerő-piaci igényeit kielégítse, hanem az, hogy a magyar nemzet fennmaradjon, és a magyar emberek életminősége javuljon. Remélem, hogy a kormány nem fogja elfogadni az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium anyagát, tervezetét. S remélem és kérem, hogy az Országgyűlés támogassa a Kereszténydemokrata Néppárt határozati javaslatát, és tegyük lehetővé az állampolgárok számára a családi jövedelemadózás lehetőségét.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a KDNP és a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem