DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon furcsa vitanap ez. Ezt a vitanapot a Kereszténydemokrata Néppárt kezdeményezte, a párt frakciójának vezetője elmondott egy hatperces felszólalást, aztán elment sajtótájékoztatót tartani, a hatperces felszólalásában komoly szerepet kapott állítólagos kormányzati vitaanyagról beszélvén, amely kormányzati vitaanyagról azóta az illetékes minisztérium államtitkára azt mondta, hogy ez valószínűleg egy diagnózisból való, és nem kormányzati előterjesztésből. Nehéz attól a gyanútól elszakadni, hogy ennek az egész vitanapnak a célja nem volt más, mint hogy ezt a blöfföt, ezt az állítólagos kormányzati előterjesztést meg tudja lobogtatni Semjén képviselőtársunk.
De hát, ha a népesedéspolitikáról és a gyermekről beszélünk, akkor beszéljünk csakugyan a gyermekről! Én a Tatai-Tóth András képviselőtársam felszólalásában foglaltak mentén kívánok továbbhaladni, aki, ugye, azt mondta, hogy persze fontos, hogy megszülessék az a gyerek, de próbáljunk már arra is odafigyelni, hogy mi lesz vele utána, mi történik azzal a gyerekkel a későbbiekben.
Varga József képviselőtársam azt kérdezte, és ez egy nagyon helyénvaló felvetés volt, hogy miért nem volt jó az Orbán-kormány családpolitikája, és mit kívánunk mi másképpen csinálni ahhoz képest. Én azt hiszem, hogy erre tulajdonképpen elég könnyen lehet válaszolni. A kérdés az, hogy mit kíván támogatni a kormány, mit kíván támogatni a költségvetés, mit kíván támogatni az a családtámogatási rendszer, amit önök bevezettek, és amit mi vezettünk be, illetve kívánunk bevezetni.
Mit támogatott a népesedésben az önök rendszere? Azt támogatta… - nem támogatta, bocsánat, könnyebbé tette a már megszületett középosztálybeli gyermekek fölnevelését. Ez egy helyes és nemes cél, de nem támogatta több gyerek születését. Az alacsony jövedelműek között azért nem támogatta, mert ott az adókedvezmény nem tudott hatni. A magasabb jövedelmű, de gyermeket vagy több gyermeket nem tervezők esetében pedig azért nem támogatta, mert egyszerűen ez a támogatási összeg ahhoz kevés volt, hogy gyermekvállalásra, gyermekszülésre ösztönözze ezeket a családokat.
Én azt gondolom - és ez is elhangzott ma már itt -, hogy a gyermekvállalási kedvben a döntő nem a család pillanatnyi anyagi helyzete, hanem az a kilátás, hogy mit várhat el az adott család a megszületendő gyermek számára. Amikor mi megváltoztattuk még az előző ciklus idején a családtámogatási rendszert, akkor abból indultunk ki, hogy a segítséget nem oda kell adni, ahol a segítségre kevesebb szükség van, hanem oda, ahol nagyobb.
(14.20)
Ez volt a 2005 elején módosított családtámogatási rendszer lényege.
Mit támogatunk, mit támogattunk, pontosabban: mi a helyzet a közoktatásban? Ez is elhangzott tulajdonképpen a mai napon. 20-25, egyes számítások szerint 30 százaléknyi gyerekkel, tanulóval a magyar közoktatás nem tud mit kezdeni, egy meglehetősen csúnya szegregációs folyamattal szorítja ki őket a versenyképes tudást adó közoktatásból, zsákutcás iskolarendszerbe kényszeríti bele őket. Ez a 25-30 százalék bővítetten újratermelődik, átöröklődik az a hátrány, amit egyébként már egészen kis korától hoz magával, és termeli újra ezt a rendkívül szegény, kilátástalan réteget. A mi elképzelésünk az, hogy ezzel a rendszerrel szakítani kell, a közoktatásnak ezt a rendkívül szegregatív jellegét föl kell számolni, a közoktatásban meg kell nyitni azokat a pályákat, amik ez elől a 25-30 százalék elől el vannak zárva, és lehetővé kell tenni számukra, hogy versenyképes tudással, megfelelő készségekkel, kompetenciákkal felvértezve lépjenek ki az életbe.
Mi a helyzet a felsőoktatásban? Emlékezzenek vissza, tisztelt képviselőtársaim, a felsőoktatásban önök első lépésként eltörölték a tandíjat, hogy aztán a felsőoktatásra fordítható családi erőforrásokat a későbbi négy évben gyakorlatilag egyáltalán ne változtassák. Azok a támogatási formák, amelyek részint a tanulmányi eredményhez, részint a szociális helyzethez kötődően segítették a szegényebb sorsú, de tehetséges tanulókat a felsőoktatásban való részvételre, változatlanok maradtak az önök négy éve folytán. Vagyis eltöröltek egy olyan költséget, ami igazából azoknak számít, akik már benn vannak a felsőoktatásban, viszont nem tették könnyebbé, és nem tették lehetővé, hogy bekerüljenek azok a szegényebb sorsú gyerekek a felsőoktatásba, akik ezáltal az egyre csökkentő támogatás által kimaradtak belőle.
Tisztelt Ház! Egyszerűen szólva azt lehet mondani, hogy az alapkérdés az, hogy mit kívánunk támogatni: a középosztály önreprodukcióját kívánjuk-e támogatni, vagy azt kívánjuk támogatni, hogy a társadalom reprodukciójaként megszülető gyerekek középosztályosodjanak? Azt akarjuk-e, hogy a középosztály saját soraiból termelődjék újra, és az a kirekesztett 35-30 százaléknyi réteg változatlan formában legyen kénytelen nemzedékeken keresztül tengetni az életét, vagy azt akarjuk-e, hogy ez a 25-30 százalék fokozatosan csökkenjen, és módjában álljon felemelkedni abba a bizonyos, önök által sokat emlegetett középosztályba?
Tisztelt Képviselőtársaim! Én azt gondolom, hogy a népesedéspolitikának is, a szociálpolitikának is, az oktatáspolitikának is ez a döntő különbsége az önök felfogása és a mi felfogásunk között. Nem baj, hogy megvan ez a különbség, csak ne próbáljunk úgy tenni, hogy az egyik föltétlenül rossz, a másik meg föltétlenül jó, és vissza kellene térni ahhoz, amit önök folytattak. Ez értékválasztás kérdése, tisztelt képviselőtársaim. Mi egy olyan értéket választunk, ami következtében folytatjuk ezt a politikát. Önök nem ezt az értéket választják, ez önöknek szívük joga, és amennyiben felhatalmazást kapnak rá, akkor természetesen önök azon értékek jegyében fogják a politikájukat folytatni. De azt ne kívánják tőlünk, hogy mi azon értékek jegyében folytassuk a népesedéspolitikát, a társadalompolitikát, az oktatáspolitikát, amely értékeket önök vallanak.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem