GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER
GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Sok mindenről esett már itt szó a mai napon, és én természetesen tudom azt, hogy konzervatív oldalon nagyon fontos szempont a demográfia és a népesedés, a nemzet jövőjéért való aggódás. Hadd beszéljek most azonban néhány más megközelítéséről a gyermekügynek, ha lehet így fogalmazni. Néhány olyan kérdésről, amiről sokak, a társadalom túlnyomó többsége és a magyar politika többsége sem szeret beszélni. Pedig kellene ezekről beszélni, hiszen szintén gyermekek százait, ezreit érintő kérdésekről van szó.
Beszélnünk kellene - csak példálózó felsorolást fogok mondani - sokkal többet az oktatási szegregációról, hiszen másfélszáz olyan iskola van ma Magyarországon, ahol csak cigány gyermekek tanulnak, és közel 700 párhuzamos szegregált osztály van az országban. Ennek valamennyi komolyan vehető kutatás szerint nagyon komoly köze van ahhoz, hogy míg átlagosan 70 százalék körül van az érettségiig eljutók aránya, addig hazánk roma lakosságában ez az arány 10 százalék körül mozog.
A családon belüli erőszakról is kellene beszélni többet és sokkal őszintébben, hiszen tudjuk, hogy hetente egy nő és havonta két gyermek hal meg Magyarországon családon belüli erőszak következtében. Naponta átlagosan nyolc gyermeket bántalmaz Magyarországon a felügyeletével megbízott felnőtt személy. És erről fontos beszélni, még akkor is, ha mondjuk, a családon belüli erőszak kérdésében vannak konzervatív politikusok, akik magát az elnevezést, a definíciót is vitatják.
Ami a családi adózást illeti, ott több gazdaságpolitikai, társadalompolitikai érv elhangzott már kormányoldalról azt alátámasztandó, hogy miért nem támogatjuk ezt az elképzelést.
(13.00)
Én most egy elvi jellegű megközelítéssel szeretném mindezt kiegészíteni. A családi adózás elképzelésében, felvetésében, illetve a köré szőtt érvrendszerben nem lehet nem észrevenni egy értékelő mozzanatot, azt az értékelő mozzanatot, amellyel a konzervatív politika meg akarja mondani azt, hogy mi a helyes és mi a kevésbé helyes, azt az értékelő mozzanatot, amivel a konzervatív politika különbséget tesz ember és ember között annak alapján, hogy az az ember hogyan szeretné élni az életét. Én liberális politikusként, egy kisgyermek apjaként még sok gyermeket szeretnék, és számomra a család és a sok gyermek egy fontos érték, de azt a politikát nem tudom elfogadni, amely a saját maga kizárólagosságát, a saját maga igazát, a saját maga igazának kizárólagosságát hirdeti.
Természetesen nagyon helyes, hogy a konzervatívok azt gondolják, hogy a család és a sok gyermek vállalása alapvető érték, nincsenek ezzel egyedül, ezt gondolják a szocialisták is, és ezt gondolják a liberálisok is, de mi nem gondoljuk azt, hogy az államnak dolga lenne, hogy mindezt kötelező normaként vagy valami elvárt morális politikai utasításként fogalmazza meg a saját szabályozórendszerében. A kedvezőbb demográfiai mutatók elérésére a demokratikus államokban nem az önrendelkezési jog korlátozása a célravezető eszköz, hanem a közteherviselés és a szociálpolitikai szabályozás; csak az alapvető politikai jogokat el nem ismerő rendszerekben lehet szélsőségesen tiltó és korlátozó népesedéspolitikai eszközökkel pozitív vagy negatív irányban befolyásolni a népszaporulatot. Hogy egy példát mondjak, a fogamzásgátlás adminisztratív korlátozásával nem az élve születések, hanem a terhességmegszakítások száma növekszik. Európában az abortuszt legkevésbé korlátozó skandináviai államokban és Hollandiában a művi terhességmegszakítások száma a legalacsonyabbak közé tartozik. Az állam pedig nem írhatja elő az emberek számára az ideálisnak tartott gyermekszámot, és nem juttathatja érvényre a legitim népesedési és más társadalompolitikai szempontokat az önrendelkezési jog sérelmével.
Mindezek, azt gondolom, nagyon fontos érvek ebben a vitában, és érdemes ezt politikai, ideológiai hovatartozástól függetlenül végiggondolni, hogy amellett, hogy politikusokként valamennyien a saját magunk értékrendjét próbáljuk meg hirdetni, népszerűsíteni, meggyőzni társainkat és a választókat arról, hogy ez egy helyes értékrend, ne lépjük át azt a határt, amikor nemcsak politikusként hirdetjük a magunk igazát, hanem, mondjuk, a törvényhozás tagjaként megpróbáljuk rákényszeríteni egy országra a saját nézetrendszerünket. Bizony, azt hallom az egyik mondatban kereszténydemokrata politikustársamtól, hogy nem igaz az, hogy bele akarunk szólni - idézem - ezekbe a kérdésekbe, majd három perccel később azt hallom, hogy bizonyos években több gyermeknek kellett volna megszületnie, majd fél órával később pedig azt hallom, hogy az egyedülálló életformát választó emberekről meglehetősen negatív, dehonesztáló jelzős szerkezetekkel beszélnek képviselőtársaim.
Nem gondolom, hogy például a családi adózás rendszere ebből a szempontból rendben lenne, mert semmivel nem tartom az állam, a társadalom szempontjából kevésbé értékesnek például az elvált, gyermekét, gyermekeit egyedül nevelő anyát és apát, mint azokat, akiknek volt olyan szerencséjük, hogy nem ment tönkre a házasságuk. Szóval, ezeket az értékítéletet becsempésző mozzanatokat sem tudjuk többek között elfogadni a családi adózás ötletében. Megfordítva a dolgot: természetesen más életformát választó, mondjuk, az élettársi közösséget az együttélés formájaként választó és egyébként gyermekeket szintén vállaló emberek szempontjából ez természetesen egyfajta büntetőadózást jelentene, és ez nem elfogadható számunkra.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)
