HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY (MDF): Köszönöm a szót, elnök urak. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Szerintem egy ilyen vitanapon tulajdonképpen két kérdést kell feltenni magunknak. Az egyik kérdés az, hogy vajon mi befolyásolja az állampolgárt, az egyént, az embert, a családot abban, hogy vállal-e gyereket vagy nem. Aztán a másik kérdés, amit ebből következően fel kell tennünk, hogy mit tehet az állam annak érdekében, hogy ezt a törekvést segítse és támogassa.
Az első kérdésre nagyon nehéz a válasz. Ahogy én itt végighallgattam délelőtt minden párt hozzászólóját - fél órára mentem ki ebédelni -, kiderült, hogy egyikünknek sincs a zsebében a bölcsek köve, és fogalmunk sincs, hogy alapvetően, közvetetten vagy direkten mi befolyásolja a családokat a gyermekvállalásban. Sok szempontot felhoztunk, és fel lehet hozni.
Van olyan közelítés, amelyik azt mondja, hogy az anyagi helyzet döntő és meghatározó, aztán kiderül a statisztikák láttán, hogy ez messze nincs így: a vagyoni helyzet és a gyermekvállalási hajlandóság majdnem fordítottan arányos: jobban közelít ahhoz, hogy fordítottan legyen arányos, mint hogy egyenesen legyen arányos. Kereshetjük az okokat, és nagyon nehezen fogunk találni néhány olyan nagyon fontos pillért vagy sarokpontot, amire azt mondhatjuk, hogy na, ha ezt megtesszük, akkor a dolog rendben lesz, és a gyermekvállalási hajlandóság erőteljesen fog nőni.
Egyébként itt az előbb a kétpercesek során egy liberálisnak és konzervatívnak tűnő nézetrendszer vitájának lehettünk tanúi. Én egyiket sem fogadom el. Talán az lenne - legalábbis az én ízlésem szerint - a normális, ha megtalálnánk, és a politika feladata az lenne, hogy a külső és a belső kényszerek közötti egészséges arányt találjuk meg, mert egy jól működő társadalomnak tulajdonképpen ez a titka: az állampolgárok belső kényszere, amit nem törvények és előírások kényszerítenek rájuk, hanem a normális élet igénye vezérli őket, és ehhez igazodik és ehhez párosul a törvények, a külső kényszerek egésze, és a kettő harmóniája adja meg a boldog életet. Az így működő normális, egészséges társadalomban nincs gond a gyermekvállalással, általában nincs gond az élettel. A politika alapvető feladata az, hogy teremtse meg ennek a lehetőségét.
Melyik az az állampolgár vagy milyen az a polgár, aki büszkén és nyugodtan, örömmel vállal gyermeket? Azt hiszem, hogy az, amelyik felnőttként él, felnőttként gondolkodik és magas az önbecsülése. A politikának nem is nagyon lehetne más célja, mint annak a lehetőségét, az atmoszféráját megteremteni, hogy minden polgára számára az önbecsülés elérése elérhető cél és vágy legyen. Mert az önbecsülő, a magát becsülő ember, aki a teljesítményére, a pozíciójára, a hivatására büszke, értékként fogja becsülni a környezetét is, embertársait is, a körülményeket, amelyben él. Ez az egyik legmagasabb rendű állapot, amit polgára számára egy állam biztosíthat. No, az ilyen biztosan örömmel vállal családot, sok gyereket, és egyéni ízlés, akarat, szándék kérdése, hogy az a sok gyerek milyen mértékben számszerűsíthető. A kérdés az, hogy megtesszük-e ezt.
Az államnak egyébként - és ez a második kérdés - kétféle lehetősége van. Az egyik a matériákon keresztüli befolyásolás. Erről Csáky András képviselőtársam meglehetős részletességgel beszélt. Azért a matériák, a pénzügyi támogatások vonatkozásában is fellelhető sok olyan, ami nemcsak pénzügyi, hanem ott vannak immateriális elemek is; ezen érdemes elgondolkozni.
A másik pedig az a lehetőség, amivel a politika általában keveset foglalkozik, a nem anyagiaktól függő intézkedések, lehetőségek sora. A politika nagyon gyakran menekül a mögé az állítás mögé, hogy olyan jól meg tudnánk ezt az egészet csinálni, ha lenne rá pénz. Az egészségügyi reformtól kezdve majdnem mindenhol az akadályok sorában az első számú a pénzhiány. Holott a politika lényege pont az, hogy hogyan tudok ilyen matériákban szegény világban lehetőséget teremteni a fejlődésre, lehetőséget teremteni a kibontakozásra, lehetőséget teremteni egy teljes értékű emberi életre és emberi létre.
Sokan elmondták előttem, hogy talán az lenne az egyik ilyen nagyon fontos cél, amit a politika megfogalmazna, ha gyermek- és családbarát klímát tudna anyagiaktól függetlenül, illetve nagyon áttételesen teremteni ebben az országban, és akkor talán ezek a célok könnyebben megvalósíthatók lennének. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Konkrétumokat mondj!) Konkrétumokat? Mondok én konkrétumokat. Például az előbb, amikor a Fidesz vezérszónoka beszélt, két dolgot nevezett meg, két dolgot mondott: a baloldalon erőteljes elutasító attitűd volt a jellemző az ő javaslataira. Az egyik a főállású anyaság bevezetésének lehetősége lett volna, a másik pedig az adó 1 százalékának az odautalása az idős korú szülőknek.
Ennek olyan egyszerű az anyagi levezetése: aki több gyermeket vállal, annak az életkeresete egy nő esetében - miután sokkal hosszabb időt fog ebben a státusban eltölteni - nyilvánvalóan sokkal alacsonyabb lesz, mint aki egy gyermeket vállal vagy egyet sem. És teljesen igaz az az állítás, hogy a gyermekvállalás nemcsak családi, hanem társadalmi feladat és cél is, mert a jövőnk záloga a gyermek. Akkor miért olyan meglepő és miért elutasítandó az, ha azt mondjuk, hogy bizony, az a gyermek, akit felnevelt az édesanyja, és pont a nevelésben eltöltött idő miatt sokkal kevesebb a nyugdíja, mint annak, aki csak egy gyereket vállalt, annak az adója 1 százalékát az a gyermek ajánlhassa föl? Miért gondolják a baloldalon, hogy a jobboldalról érkező javaslatok eleve ördögtől valók és elvetendők?! Ez pont egy olyan téma lenne - a népesedéspolitika -, ami nem lehet oldalakhoz köthető, hiszen ez közös célunk. Ennek a hátrányait, a következményeit nem külön a baloldal fogja megélni, meg nem külön a jobboldal, hanem az egész magyar nemzet úgy, ahogy van. Nem tetszenek érezni, hogy milyen közös ebben a felelősségünk? Miért kell csípőből minden olyan javaslatot elutasítani, ami akár az egyik oldalról jön - ez speciel innen jött -, vagy miért olyan nagy baj, ha a szabad választás lehetőségét megadva valaki azt mondhatja, hogy én anya akarok lenni, főhivatású anya, én ezt az életformát akarom választani, és föl fogok nevelni hat vagy nyolc gyereket, ami teljességgel kizárja egy normális női karrier lehetőségét. Miért elvetendő ez? Miért nem lehet a szabad választási lehetőségek között felsorolni?
Ezzel csak azt akarom mondani, hogy amikor arról beszélünk, hogy melyek a női és férfi szerepek közötti különbségek, és milyen a hagyományos női és férfi szerep, a legnagyobb problémáink egyike ez, hogy ez nagyon megváltozott. A kérdés az, hogy erre a változásra tudunk-e így együtt - mert egyik oldal sem fog külön tudni, hiszen a legelső kérdésre sem találtuk meg a választ - valahogy értelmes válaszokat adni, hogy a megváltozott helyzetben milyen adekvát megoldásokat javaslunk. Bízom abban - mert azért ennek a parlamenti vitanapnak alapvetően más a hangulata, talán ez a közös felelősség ennek a vitának minden szereplőjét ráébreszti arra, hogy nagy feladatok állnak előttünk; talán elvezet oda, hogy tudunk olyan megállapodásokra vagy olyan egyezségre vagy kompromisszumokra jutni, ami tényleg a megoldáshoz vezet.
Mi a magunk részéről ebben partnerek vagyunk, és jöjjön jobboldalról - és jobboldalról természetszerűleg, azt gondolom, több jó javaslat fog érkezni -, de jöjjön nagyon jó javaslat baloldalról, mindegyiket meg kell fontolni, és mindegyiket támogatni kell, ha a közös célt és a közös ügyet szolgálja. Remélem, lesz bennünk elég bölcsesség, hogy túllépve a pártpolitikán - hiszen Harrach Péter elnök úr mondta, hogy a népesedéspolitika pártpolitikai érdekeken felül kell hogy emelkedjék -, ezen felülemelkedve tudunk jó megoldásokat találni, és ebben az egész parlament közösen meg tud egyezni.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)
