LÁSZLÓ TAMÁS

Teljes szövegű keresés

LÁSZLÓ TAMÁS
LÁSZLÓ TAMÁS (Fidesz): Elnézést, kinyomtam a gombomat, hogy később szóljak hozzá. Én Mesterházy Attila egy szavából kiindulva szeretnék azért hozzászólni ehhez az egész témához. Ő azt mondta onnan a pulpitusról, hogy nem szeretné, ha a nők szülőgépek lennének. Azt hiszem, ez olyan arculcsapás, és olyan bántó gondolat; először azt gondoltam, hogy itt valami mást kellene mondani, de aztán gondoltam, bemutatnám, mondjuk, egy nyolcgyermekes családanya barátomnak vagy egy szomszéd utcában lakó igen csinos, hatgyermekes családanyának, hogy kicsit erről a gondolatról ő alaposabban elmélkedjen.
Hála istennek, egy új egyenjogúság is jelentkezik ma a világban, a gyakorlati materialista-liberális szemlélet ellensúlyozására. Ez pedig azt mondja, hogy a nők számára az anyaságból kiindulva kell választási szabadságot biztosítani a munka, a hivatásbeli és a közéleti szerepvállalásban. Tehát a három dolgot igyekeznek összehangolni ebben az új feminizmusban. Ebből a szempontból előremutatónak tartom Norvégia példáját, ott egy egészen új emancipáció indul a hagyományos skandináv emancipációra építve.
Véleményem szerint eljött az igazi egyenjogúsító politika ideje, ez többek között azt is jelenti, hogy meg kell védenünk a nők munkahelyi életét minden olyan diszkriminációtól, mely nem akarja elismerni a nemek alapvető különbségét. Ez egészen más emancipáció, mint amiről a világban ma túlnyomórészt beszélünk, amikor a férfi és a nő közötti egyenlőséget hangsúlyozzák. A férfi és a nő természetesen az emberi méltóság alapján egyenjogú, de antropológiailag nem. Tehát itt az anyaságból kell az egészet elindítani, és azt hiszem, ez az út volna az igazán helyes, sok mindent megoldana a gondjainkból. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem