MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Mielőtt a napirendre térnék, egy megjegyzést hadd tegyek! Egy Churchill-idézet jutott az eszembe, miközben a miniszterelnök úr beszélt. Churchill valamikor azt mondta, hogy nemcsak ahhoz kell bátorság, hogy az ember kiálljon, és beszéljen, hanem ahhoz is bátorság kell, hogy leüljön, és meghallgassa a másikat. Én azt láttam, hogy a Fidesz-frakcióban is történt ebben előrelépés, hiszen most már nem egy ember hallgatta csak a miniszterelnök beszédét, hanem most már hárman voltak, Mátrai Márta és Pelczné Gáll Ildikó is itt maradt benn, miközben a miniszterelnök úr beszélt. (Közbeszólás a fideszes képviselők soraiból.) Ennek én nagyon örülök. Remélem, lesz még egy-két vitanapunk, és egyre többen fognak benn maradni, miközben a miniszterelnök fontos kérdéseket taglal. (Közbeszólások a fideszes képviselők soraiból. - Taps a kormánypártok soraiban.)
A mai vitanap kapcsán, én azt gondolom, két fontos kérdésre kellene választ találnunk, vagy legalábbis megkísérelnünk a válasz megtalálását. Az egyik az, hogy hogyan lehet ösztönözni a gyermekszületésszámnak a növekedését, a másik pedig az, hogy hogyan tudunk minőségi életet biztosítani azoknak a gyermekeknek, akik megszülettek. Természetesen, hogyha ezekre a kérdésekre választ keresünk, akkor azt is meg kell nézzük, hogy hol tart ma a világ, hol tartanak a fejlett országok, milyen demográfiai mutatók jellemzőek a fejlett országokra, és ezen belül Magyarország hol áll. Nézzünk egy-két demográfiai jellemzőt!
A fejlett országokra jellemző, hogy Európában és a világban mindenhol csökken a születések száma, természetesen jelentős különbségekkel. A természetes szaporodás a legtöbb helyen negatívba fordult, ezt bizonyos helyeken ellensúlyozza a bevándorlás. Nő az átlagéletkor; javulnak a halálozási mutatók. Csökken a házasságban élők aránya, csökken a házasságban született gyermekek száma, és nő az anyák átlagéletkora a szülés időpontjában.
Mi a helyzet Magyarországon? Azt mondhatjuk, és a szakirodalom is ezt mondja, hogy a magyarországi trend belesimul az európai uniós és fejlett országok trendjébe. És e fölött az állítás fölött rögtön tovább is léphetnénk, de ebben van egy fontos szóösszetétel: a fejlett országok trendjébe simul bele Magyarország. Ez azért nagyon fontos, mert igaz, hogy ezeken belül Magyarországnak relatíve rosszabb helyezése van, de ez - a teljesítmény viszonyítási alap - szerintem még mindig jobb helyzet, mintha a kevésbé fejlett országok között lenne Magyarországnak jobb teljesítménye. Ez persze nem arról szól, hogy nem kell ebben előrelépnünk, és mindent megtennünk annak érdekében, hogy folyamatosan lépjünk előrébb ezen a skálán. Nézzük: Magyarországon is '96 óta nő az átlagéletkor, javulnak a halálozási mutatók, nálunk is csökken a házasságkötések száma, nő a válások száma, nő a házasságon kívül született gyermekek száma, és később szülnek a nők. 1980-ban az EU 15 országa átlagában 25 év volt az átlagkorhatár, 2004-ben 29 évre növekedett, míg Magyarországon '80-ban 22,5 év volt az átlagéletkor, 2004-re nálunk is megemelkedett 26,3 évre.
Azt lehet tehát mondani, hogy a trendek megegyeznek, de mégis van néhány különbség. Ezek közül a különbségek közül van három, amely kevésbé pozitív, és van egy nagyon pozitív különbség. Az első, kevésbé kellemes különbség a nemzetközi trendektől az, hogy a halálozási mutatók ugyan javulnak Magyarországon, de ezek inkább a jobb társadalmi helyzetben élő családokra és emberekre igazak. Ebben értelemszerűen komoly változtatásokat kell elérni, hiszen fel kell hogy zárkózzanak a rosszabb anyagi helyzetben lévő, rosszabb egzisztenciával rendelkező családok tagjai is. Jelentős földrajzi különbségek vannak Magyarországon ezekben a demográfiai mutatókban, és hullámzó volt az elmúlt 16 évben a korfa, ami például az intézményrendszer működését is megnehezítette. Illetőleg az az átlagéletkor-növekedés, ami a hölgyek szüléskori átlagéletkorát jelenti, míg az Európai Unióban mintegy 50 év alatt ment végbe, addig Magyarországon a rendszerváltás után, tehát mintegy 15 év alatt egy sokkal gyorsabb ütemben, mint az Európában máshol történt. Ezek a kicsit kellemetlenebb különbségek, amelyek mégis trendbe illeszthetőek. És van egy pozitív, amiről a miniszterelnök úr már szólt: ez az, hogy az elmúlt három évben Magyarországon elindult egy tendencia, egy lassú növekedés. Évről évre több gyermek születik, hála istennek, Magyarországon, mint az azelőtti években. S hogyha arról beszélünk, hogy ezek jellemzik Magyarországot és a fejlett országokat, akkor meg kell nézzük, hogy melyek azok az okok, amelyek ezek mögött a tendenciák mögött húzódnak meg. Egy-kettőt hadd emeljek ki ezek közül!
Változik a családmodell egész Európában és a fejlett világban, egyre inkább jellemzővé válik az öntudatos, karriert építeni akaró, önálló, választásra képes nő ideálja, és a női egyenjogúságnak a mintái is egyre általánosabbá válnak. Később szülnek a nők, ahogy már említettem, hiszen tovább járnak iskolába, és hogyha tovább jár valaki iskolába, akkor értelemszerűen utána még karriert is szeretne építeni, ezért értelemszerűen tolódik ki a gyermekvállalás időpontja. És hogyha valaki később vállal gyermeket, akkor nagyobb az esély arra, hogy nem több gyermeket, hanem kevesebb gyermeket vállal. A másik ilyen, hogy Magyarországon alacsony a nők foglalkoztatottsága - ez is hozzájárul ahhoz, hogy kevesebb gyermeket vállalnak a hölgyek.
Ezek mellett persze azt is meg kell néznünk, hogy mi a legjobb gyakorlat, melyek a pozitív példák Európában, melyek a sikeres országok. A szakirodalom több helyen említi Finnországot, Hollandiát, Svédországot, a skandináv országokat vagy Franciaországot. Érdemes megnézni, hogy az ő esetükben mik azok a jellemzők, amelyek fogódzót adhatnak nekünk ahhoz, hogy milyen irányba kell elindulni. Hiszen hogyha látjuk, hogy mik a jellemzők, akkor onnantól kezdve tudjuk azt is, hogy nekünk milyen irányba kell talán elindulnunk. Nézzük, mi jellemzi ezeket az országokat! Magas és rugalmas a női foglalkoztatás. A női egyenjogúságot védő intézményrendszer erős. A magánéleti magatartásformákkal szembeni állami és vallási semlegesség jellemző. A gyermekek gondozásában való intenzív állami szerepvállalás kiemelkedő. A nők otthon maradását preferáló szociális támogatási politikával szemben - amilyen például egyébként a családi adózás is - a szülés után arra ösztönzik a hölgyeket, hogy a munkaerőpiacra minél gyorsabban vissza tudjanak térni.
Ez, mint mondtam, nagyjából ki is jelölheti azt az irányt, ami felé el kell induljunk. De még mielőtt ezt megtennénk, érdemes megjegyezni azt is, hogy vannak olyan OECD-országok, ahol elvi kérdést csinálnak abból, hogy szabad-e beleszólni, szabad-e ösztönözni a gyermekek születésszámát, hiszen vannak olyan országok, ahol azt mondják, hogy ez a család magánügye, az emberek magánügye, nekik kell meghozniuk ezt a döntést, épp ezért semmilyen kormányzati politika nincs arra vonatkozóan, hogy hogyan ösztönözzék a gyermekek születésszámát.
Mi nem ebben hiszünk, azt gondoljuk, hogy fontos, hogy a kormányzat is ösztönözze a gyermekszületésszám növekedését, de azt is látni kell, hogy nincs egy egységes recept se Európában, se a fejlett világban; nagyon eltérőek a társadalmi, a civilizációs és kulturális körülmények, és ezek mind-mind meghatározzák azt, hogy hol milyen recept működhet. És ami még fontos emellett - és ebben is egyetért a szakirodalom -, hogy csak nagyon lassan lehet változásokat elérni ezen a területen, tehát a türelem itt is nagyon fontos.
Meg kell nézni akkor, hogy mit tegyünk, mit javaslunk a kormánynak, hogy milyen úton haladjon tovább. Természetesen az egyik legfontosabb kérdés itt is az, hogy minél több pénz áll rendelkezésre a gyermekek problémáinak megoldására, annál több pozitív hatás van. Bár egyértelmű, hogy nagyon direkt hatása a pénzügyi költésnek, a költségvetési kiadásoknak nincsen a gyermekszületésszámra, de tény és való, hogy a gyermekek életminőségét meghatározó kérdéseknél fontos a költségvetési kiadás. Aztán nagyon fontos fejleszteni a gyermekellátást, a bölcsődei, óvodai, napközis ellátást, hiszen ez is fogódzó a szülők számára. A gyermekek születésekor és közvetlenül utána magas szintű egészségügyi ellátást kell biztosítani. Itt érdemes utalni a Magyarországon nagyon jól működő védőnői hálózatra vagy pedig az oltások kiterjedtségére.
Küzdeni kell a gyermekszegénység és a szegénység ellen is, hiszen ez újra- és újratermelheti magát, és ez is akadályozhatja a gyermekvállalási kedvet. Aztán mindent meg kell tenni az esélyegyenlőség biztosítása érdekében, az élet minden területén. Segítenünk kell a nők munkaerő-piaci visszatérését, magas szintű női foglalkoztatottságot kell teremtenünk. Javítani kell az oktatási rendszeren, hogy segítsünk a gyermekeknek és a családoknak kitörni a szegénység újratermelődéséből, és természetesen a kormányzatnak a lakhatás területén is segítséget kell nyújtani.
(10.30)
A következő években a kormány több olyan programot indít, amelyek ezeken a területeken adnak fogódzót a magyar családoknak, ilyen a gyermekszegénység elleni kormányzati program, de ilyen az Új Magyarország fejlesztési terv három programja: az egyik a Gyermekesély-program, a másik a XXI. századi iskola, a harmadik pedig az „Esély a leghátrányosabb kistérségekben élőknek” című zászlós program, amely szintén a forrásbővülést teszi lehetővé ezeken a területeken. Ezen belül fontos, hogy a kormány elkészíti a „Legyen jobb a gyermekeknek” című programot, amely 2007-2032 között egy nemzeti cselekvési tervet és stratégiát fogalmaz meg, melyen belül fontos a nemzeti csecsemő- és gyermek-egészségügyi program végrehajtása, de ugyanígy igaz ez a foglalkoztatáspolitikai és az oktatási reform kérdésére is.
De természetesen mindezeken a konkrét intézkedéseken túl biztosan a mai vitanapon is előtűnik és kikristályosodik egy társadalomfilozófiai megközelítésbeli különbség, akár a szociáldemokrata és a konzervatív oldal, akár, ha úgy fogalmazzuk, a kormány és az ellenzék között, amely talán arról szól, hogy mi nem akarunk beleszólni abba, hogy az emberek hogyan éljék az életüket. Mi azt gondoljuk, nekik kell eldönteni, hogyan választanak a napi életükben. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a kormányzat nem próbál pozitív ösztönzőkkel inspirációt adni a szülőknek arra, hogy minél több gyermeket vállaljanak, de alapvetően ezt a döntést a családban az embereknek kell meghozniuk, hogy mikor, milyen formában, mennyi gyermeket vállalnak. Abban is hiszünk, hogy a nők nem a férfiak alárendeltjei, nem önrendelkezés nélküli szülőgépek, hanem autonóm, önrendelkezésre jogosult, ugyanolyan jogokkal rendelkező állampolgárok a társadalomban, mint a férfiak, ezért ugyanazokkal a jogokkal rendelkeznek, mint bármelyik férfitársunk.
Harmadszor pedig, nagyon fontos az a tendencia, amit szeretnénk továbbra is tartani, amiről már beszéltünk, hogy 2004-től kezdődően nő a gyermekek születésszáma, ezt erősíteni, bátorítani kell, és reméljük, hogy ez egy hosszabb távú tendenciát is jelölni fog a következő években. De azt gondolom, nem elég az, hogy a születésszám nőjön, fontos, hogy a gyermekek életminőségét is javítani tudjuk, mert abban valóban egyetértek, és ezt a KDNP részéről több politikus is megfogalmazta - szerintem igazuk van -, amikor arról beszélnek, hogy a gyermek az egy természeti erőforrása, természeti kincse Magyarországnak, az a humán erőforrás, amelyre a jövőnket, az ország jövőjét tudjuk építeni. Éppen ezért az ezzel való gazdálkodás „nagyon fontos nemzeti sorskérdést” jelent.
Zárásképpen, ha már egy idézettel kezdtem, hadd zárjam egy másik idézettel. Nagyon remélem, hogy a mai vitanap ennek az idézetnek a szellemében fog lefolyni, ez így hangzik: „A vita a tudás cseréje, a vitatkozás pedig a tudatlanságé.”
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
