DR. HORVÁTH ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ÁGNES
DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a szavait. Teljesen igaza van képviselő úrnak, egy tanulási folyamat zajlik az egészségügyben. Tanuljuk az egészségügyi reformot, és mindeközben tanuljuk a vizitdíjat is. Az európai országok kétharmadához hasonlóan a Magyarországon is bevezetett vizitdíj-, napidíj-fizetési kötelezettség nem a betegek érdekei ellen irányuló intézkedés. A magas számú orvos-beteg találkozás, az indokolatlanul igénybe vett ellátások nagyon nagy terhet jelentenek az Egészségbiztosítási Alap számára, de közvetve a betegekre is. Gondoljunk csak arra, hogy ezek nehezítik az ellátás szakmai biztonságának és minőségének a fenntartását, javítását, mivel az indokolatlan vizsgálatok csökkentik a betegek rendelkezésére álló időt és erőforrásokat. A beteg egyéni felelősségvállalásának erősítése az ellátórendszer ésszerűsítéséhez is fog vezetni, ezért is tartjuk fontosnak.
A vizitdíj-fizetési rendszerben számos mentesség létezik, léteznek alanyi és tárgyi mentességek, gondoljunk csak a 18 év alatti gyermekekre vagy akár a hajléktalanok ellátására. A tárgyi mentességek közül pedig mindenképpen ki kell emelnünk például a katasztrófa-egészségügyet, a járványügyet, a terhesek gondozását, a szülőnők ellátását, a sürgősségi ellátásokat, sőt, a tartós orvosi kezeléseket is. Gondolt a kormány a szociálisan rászorulókra is, hiszen körülbelül kétmillió embert érintő kompenzációról hozott döntést, amikor is a nyugdíjak és a nyugdíjszerű szociális ellátások egy bizonyos összeg alatt emelkednek pont azért, hogy ezek az emberek így is tudjanak kompenzációban részesülni. És mindenképpen biztosított a kompenzáció valamennyi beteg számára is, hiszen húsz alkalom felett akár a háziorvosnál, akár a járóbeteg-szakellátásnál igénybe vett vizitdíjak visszaigényelhetők. Nem szabad arról sem elfeledkeznünk, hogyha egy beteg egy nap több szakellátást vesz igénybe ugyanazon szolgáltatónál, akkor is csak egyszer kell megfizetnie a vizitdíjat.
Nem lett egyszerű a vizitdíjrendszerünk, de pont az a szociális érzékenység és a betegek iránti érzékenység tette bonyolulttá, amit, azt gondolom, fenn kell tartanunk. Őszintén bízom abban, hogy a kezdeti nehézségek ellenére-mellett ez a rendszer igenis működni fog és működőképes lesz. Nagyon sok tájékoztatási csatornát biztosított az Egészségügyi Minisztérium a szolgáltatók számára. Alapvető tájékoztatási csatornául a saját honlapunkat szánjuk, ahol valamennyi jogszabály megtalálható. Kérdések és feleletek formájában szinte bármely feltett kérdésre meg lehet találni a választ, ha pedig nem, akkor természetesen a minisztérium munkatársai állnak rendelkezésre.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár honlapját szintén használjuk és kihasználjuk erre a célra, hiszen fontos, hogy a szolgáltatók információhoz jussanak. Sőt, az Egészségbiztosítási Pénztár levélben is tájékoztatta a szolgáltatókat, illetve a tárca egy külön honlapot, a terapia2007 oldalt működteti tájékoztatás céljául. Az Országos Alapellátási Intézet feladatkörének megfelelően a háziorvosokat vette célba, számukra készített tájékoztatót, ezen túl pedig az ország 23 kórházában információs pontok lettek felállítva, ahol ÁNTSZ- és megyei pénztári munkatársak vesznek részt a betegek vagy akár a dolgozók tájékoztatásában is. Emellett előadás-sorozatot szerveztünk, amelyek természetesen interaktívak voltak, hogy fel lehessen tenni gyakorlati kérdéseket is.
Ezen túl is számos kérdés van és marad, hiszen az élet hozza felszínre a kérdéseket, épp ezért kell nagyon késznek lennie a tárcának - és készek is vagyunk arra -, hogyha szükség van rá, akkor igenis korrigáljuk a vizitdíj bevezetését, korrigáljuk a fizetés körülményeit, hiszen egy nagyon nagy ívű változásról van szó. Monitorozni kell, figyelni kell, vizsgálni kell, és ha szükséges, korrigálni kell.
Bátran kijelenthetem, az egészségügyi tárca mindent megtett annak érdekében, hogy a vizitdíj bevezetése zökkenőmentes legyen. Ezt nagyon szépen bizonyította azoknak az intézményeknek a példája is, amelyek valóban felkészültek a vizitdíjra, hiszen ezekben a kórházakban, szakrendelőkben gyakorlatilag minden zökkenő és probléma nélkül, esetleg egy kis sorállással, de kölcsönös segítéssel, kölcsönös megértéssel zavartalanul működhetett a vizitdíj. A minisztérium szakértői a jövőben is folyamatosan rendelkezésre állnak, több zöldszámot működtetünk, pont azért, hogy el tudjon jutni az információ mindenkihez. Szeretnénk elérni, hogy minél hamarabb tökéletesen működjön a rendszer.
Egyetértek önnel abban, hogy szemléletváltás indult, amihez valamennyiünknek további nagyon jó tanulást kívánok.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem