DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA
DR. DÁVID IBOLYA (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselőtársaim! Az elmúlt időszakban nagyon sokszor elgondolkodhattunk azon, hogy vajon milyen országban élünk. Milyen országban élünk, amikor egy miniszterelnök egy pártkongresszuson ajánlja fel a lemondását: ha az MSZP hívei iksz százalékban nem szavazzák meg, akkor lemond a miniszterelnökségről. Nem 206 parlamenti képviselőn múlik, nem koalíción, nem a koalíciós programon, hogy van Magyarországnak miniszterelnöke vagy nincs miniszterelnöke, hanem alig két-három tucat MSZP-s küldöttnek a belátásán múlott. (Zaj, közbeszólások a kormánypárti sorokból.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Kiderülhetett volna estére, hogy Magyarországnak nincsen miniszterelnöke, sőt nincsen kormánya, és mindez eldőlt egy pártkongresszuson.
Nos, tisztelt képviselőtársaim, akkor is elgondolkodhatunk azon, hogy milyen országban élünk (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.), amikor végiggondoljuk az elmúlt időszak ünnepeit, akár október 6-át, amikor itt, a Parlament előtti téren vekkeres, zenés tüntetés volt, itt a parlamentben pedig éppen a nemzet gyásznapján miniszterelnök úr bizalmi szavazása folyt. De emlékezhetünk október 23-ára is, amikor az a szégyenteljes megemlékezés, amely az 50 éves évfordulót kísérte, mindannyiunkban azt a nyomot hagyta, hogy szeretnénk életünkből kitörölni ezt a napot. Úgy tűnik, hogy a nemzeti ünnepeink sorban díszletté és manírrá válnak. Szeretném emlékeztetni önöket, hogy ma is egy megemlékezés volt itt, az Országgyűlésben, méghozzá a kommunizmus áldozatairól való megemlékezés.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha belegondolunk abba, hogy március 15-ére készülődve mitől kellene hogy hangos legyen ez az ország, akkor siralommal állapíthatjuk meg, hogy valami nagyon nagyot vétett a politika az elmúlt időszakban. Az 1848-as forradalom és szabadságharc a kádári diktatúra alatt mindannyiunknak a függetlenséget, a szabad Magyarország utáni vágyaink legfőbb megtestesítőjét jelentette. Március 15-e pedig a nemzeti összefogásunk, a nemzeti összetartozásunk legnemesebb eszményének ünnepnapja volt. Az utóbbi években fokról fokra sajátították ki egyes politikusok nemzeti ünnepeinket, kezdetben még csak október 23-ával kapcsolatban vigasztalták saját lelkiismeretüket azzal, hogy túl közel van még a fájdalmas történelmi időszak, túl frissek a sebek, ezért ne csodálkozzon senki, hogy október 23-án imitt-amott azért voltak disszonáns hangok a megemlékezésen. Aztán láttuk augusztus 20-át is már, és készülünk egy olyan március 15-ére, amely március 15-e kapcsán nem szabadságról és nem függetlenségről, nem a polgárosodás nagyszerű történelmi élményéről beszélnek az emberek, hanem félelemről, azokról a hírekről, amelyek az utcai zavargásoktól kezdve az otthon ünneplés összes lehetőségét feltárták előttünk.
Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány évtizeddel ezelőtt joggal berzenkedtünk: március 15-e szóljon március 15-éről! Ne március 21-éről, ne a tavasz három ünnepéről szóljon, hanem a szabadságról szóljon, Széchenyiről, Kossuthról, Petőfiről, a márciusi ifjakról! Ma a közvéleményt és a sajtót nem ez az ünneplés, hanem a főváros felforgatásáról szóló kiszivárogtatott híresztelések foglalkoztatják, olyan zavargásoké, amely az emberek többségében félelmet kelt.
A Magyar Demokrata Fórum vallja, hogy a politikai elit kötelessége megőrizni a nemzeti ünnep méltóságát és tekintélyét, ezért kezdeményeztük a parlamenti pártok elnökeinek együttes, közös megemlékezését. Demonstrálhattuk volna, hogy minden párt magáénak érzi a reformkor és ’48 örökségét. Demonstrálhattuk volna, hogy a tiszteletünk a forradalom nagysága iránt nem az aktuális politikai érzületeinktől függ, és demonstrálhattuk volna azt is, hogy mindenféle anarchista törekvéssel szemben nemet mond a Magyar Országgyűlés minden parlamenti pártja.
Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos a politikusok továbbra sem képesek önző politikai érdekükön túllépni, március 15-e méltóságát visszaadni, ezért a Magyar Demokrata Fórum a nemzet polgáraihoz szól felhívással. Arra kérjük Magyarország polgárait, függetlenül attól, hogy mely párt szimpatizánsai vagy éppen egyetlen párt politikájával sem tudnak azonosulni, hogy vegyék vissza ők március 15-e ünnepét a politikától. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Legyen március 15-e egy normális, békés nap, az egész nemzet közös ünnepe!
Köszönöm szépen. (Taps az MDF, az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
