DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN oktatási és kulturális miniszter: Elnök Asszony! Igen tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Magyar Országgyűlés! (Zaj. - Az elnök csenget.) Fél évszázad óta a legátfogóbb iskolafelújítási, iskolakorszerűsítési programra készülünk. Amint ezt ön nyilván tudja, a XX. században két ilyen program valósult meg, az első a két világháború között, és Klebelsberg Kunó nevéhez fűződik, a második pedig a hatvanas évek legvégén, a hetvenes évek legelején az úgynevezett lapostetős iskolák kialakításánál.
A XXI. század iskolája az az iskolafejlesztési és -felújítási program, amely az európai uniós finanszírozás, európai uniós forrásaink segítségével a magyar iskolarendszer legátfogóbb és legmegfelelőbb felújítási programja. Három részből áll a “megújuló iskola” program: maga az épületfelújítás, az iskolarendszer tartalmi megújítása és az “intelligens iskola” programból, amely az intézményi informatika infrastruktúrájának fejlesztése.
Amint az a korábbi felmérésekből kiderült, közoktatási intézményeink, iskoláink 13 868 épületének valamivel több mint 50 százaléka 1946 és ’89 között épült. Az épületek műszaki állapot szerinti megoszlása: hozzávetőlegesen 50 százaléka a közoktatási intézményeinknek felújítást nem igénylő, magyarul a másik fele különböző mértékben felújítást igénylő. Teljes felújítást igényel 1025 épület a felmérések szerint.
2007 januárjában és februárjában elektronikus felmérés eredményeként az NFT I. keretében pályázati úton interaktív táblához jutott iskolák között történt egy felmérés - kérdésére tehát ez a válaszom -, az előbb említett intézmények közül 129 megkérdezése után 103 állította: nagyon hasznos, jó lenne minél több tanterembe felszerelni. Olyan intézmény, amely azt állította volna, hogy nem szeretne ilyen eszközt, nem volt.
(14.30)
A továbbiakban szeretném önnek elmondani, hogy két héttel ezelőtt megindult egy, a jelenlegi helyzetet naprakészen tükröző iskolai infrastruktúra-felmérés. Ennek a felmérésnek az eredményéről hozzávetőlegesen két hónap, negyedév múlva tudok beszámolni. Elkészült az ütemterv, ennek az ütemtervnek az értelmében 2007 első félévében történik meg a műszaki előírások véglegesítése a programban, a pályázatok előkészítése, az iskolafelújítás pedig 2008 első félévétől indul szerte az országban.
Hogy az előbb említett kérdést tovább részletezzem, egy tanteremre fordíthatóan a bruttó összeg legfeljebb 900 ezer forint lehet informatikai fejlesztés tekintetében, ez a 900 ezer forint bruttó foglalja magában az interaktív táblát, a projektort és számítógépet is. Következésképpen tisztelettel kérem, hogy ne találgatásoknak és feltételezésekre alapuló újságcikkeknek higgyen, hanem kérdezzen a parlamentben, tisztességgel válaszolok rá.
Köszönöm, hogy meghallgatott. (Taps az MSZP soraiban. - Dr. Magda Sándor: Nagyszerű!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem