PÁNCZÉL KÁROLY

Teljes szövegű keresés

PÁNCZÉL KÁROLY
PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Néhány héttel ezelőtt ön elődje, Magyar Bálint és Gyurcsány Ferenc társaságában egy budapesti iskolában járt, ahol beszámoltak terveikről. Ezek szerint a közeli jövőben 40 milliárd forintért vásárolnának több mint 30 ezer digitális táblát. A Népszabadság számításai szerint a tervezett összegből akár kétszer ennyi tábla is megvásárolható lenne, hiszen míg a kormány egy-egy táblára a hozzá tartozó berendezésekkel együtt 1,2 millió forintot szán, addig a piacon ennek az értéke 6-800 ezer forint, és az is gyakori, hogy a nagy megrendelők az árból ilyenkor jelentős kedvezményt kaphatnak az eladótól.
Nagyon emlékeztet ez az elképzelés azokra a korábbi informatikai programokra - megemlítem itt a Sulinet vagy a kakaóbiztos számítógépek ügyét -, amelyekről mindig kiderült, hogy az állam lényegesen drágábban vásárolt, mint az indokolt lett volna; mint nagy megrendelő furcsa módon nemhogy kedvezményeket nem tudott kiharcolni, de a piaci árnál is drágábban vásárolt. A Sulinet-programmal való párhuzam szembetűnő, hiszen akkor is, most is Magyar Bálint az akció egyik mentora - akkor mint miniszter, most mint a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára. Akkor is, most is ő az, aki eldöntheti, mennyiért és mire van szükségük az iskoláknak.
Tisztelt Miniszter Úr! 40 milliárd forint nagyon sok pénz, éppen annyi, amennyivel 2007-ben és 2008-ban csökken a közoktatás normatív támogatása. Azaz ebből a pénzből meg lehetne menteni a bezárásra, összevonásra ítélt óvodákat, iskolákat, amelyeket nem a gyermeklétszám csökkenése, hanem a pénzhiány miatt kell bezárni. De ebből a pénzből akár több éven át ingyen lehetne adni a tankönyvet minden diáknak vagy sok százezer kisiskolás, óvodás részesülhetne ingyenes étkezésben, és éppen ennyibe kerül annak a 10-13 ezer pedagógusnak az egyévi bére, akik várhatóan utcára kerülnek a megszorítások miatt. Úgy is mondhatjuk: három digitális tábla ér egy óvónőt, tanítót vagy tanárt.
Tisztelt Miniszter Úr! Tízmilliárdokat vonnak el a közoktatástól, a fenntartók ezrével vonnak össze osztályokat, és százával szüntetnek meg vagy vonnak össze iskolákat, óvodákat. Rengeteg rászoruló gyereknek kell fizetni a tankönyvért, az étkezésért. Ön szerint az iskolákban most a legsürgetőbb kiadás a digitális tábla? Hogyan tájékozódott ön arról, hogy mire van legnagyobb szüksége az iskoláknak? Vagy ahogy az elődje is tette, az iskolák megkérdezése nélkül akarja boldogítani a közoktatást sok tízmilliárdos informatikai beszerzésekkel?
Kinek az érdekét szolgálja valójában ez a program? (Horn Gábor: A gyerekekét, te szerencsétlen!) Kinek lesz jó a digitális tábla, avagy hány digitális tábla ér egy pedagógust?
Köszönöm szépen, várom válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem