PÁVA ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

PÁVA ZOLTÁN
PÁVA ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. A sport ügye iránt érdeklődő, azt figyelő képviselők tisztában vannak vele, hogy az anyagi háttér biztosítása érdekében a sport-szakállamtitkárság hónapok óta egyeztetéseket folytatott az érdekelt köztestületekkel, amelynek eredményeképpen legutóbb a Nemzeti Sporttanács ülésén mindenki elégedetten értékelte a 2007. évi versenysport konszenzussal kialakult költségvetését, sőt, még az is megfogalmazódott, hogy az élsport területét sikerült megóvni a gazdaság egyéb területeit érintő megszorító intézkedésektől.
Tisztelt Miniszter Asszony! Szeretném megköszönni a válaszát, amelyből teljesen világosan kitűnik, hogy a kormány a sporton belül továbbra is kiemelten fontosnak tartja az élsport támogatását, és a sajtóban napvilágot látott híresztelésekkel ellentétben semmiféle veszély nem fenyegeti a pekingi olimpiai felkészülést, annak állami támogatása teljes mértékben biztosított.
Válaszát elfogadom, és remélem, ez a válasz megnyugtatja a sportolókat, edzőket, versenyzőket, vezetőket, így a sikeres pekingi szerepléshez az anyagi feltételek biztosítottak lesznek.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem