DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kétéves időszakot ölel át ez a beszámoló, és erről a beszámolóról, amit a kisebbségi hivatal állított alapvetően össze és elmondhatjuk, hogy egyrészt követi az eddigiek szerkezetét, ahogy az eddigiek világosak és áttekinthetőek, beszédesek voltak, erre a beszámolóra vagy erre a jelentésre is igaz ez.
Én a mondandóm során először ennek a kétéves időszaknak az általam fontosnak vélt eseményeit villantanám föl. Részben szóba hozok olyan dolgokat, amiket államtitkár úr az expozéjában is megemlített. Utána szeretnék három olyan kérdéssel foglalkozni egy kicsit más megközelítésben, mint ahogy az anyag tárgyalja, és az a három megközelítés anyagi kérdésekről szólna, médiáról és oktatásról. Az persze kritikai megközelítés lesz.
Ez az időszak, amiről ez a beszámoló vagy jelentés szól, amit úgy nyugtázhatunk, hogy van egy kisebbségi törvényünk, ráadásul ez alatt az időszak alatt lesz az a kisebbségi törvény tízéves. A kisebbségi törvény működésének már valamilyen jegyeit azért meg lehet állapítani. Tettünk is ebben az időszakban erre kísérletet, többek között azért, mert tudtuk, hogy mit hozott a kisebbségi törvény és hol vannak hibái, ezért akartunk és kellett is a kisebbségi törvényen igazítani.
A jelentés azt mondja, hogy maga a kisebbségi törvény lendületet vagy újabb lendületet adott a nemzetiségi közéletnek, ezzel egyetértek, ez így van. Ez tetten érhető azokon a településeken, ahol kisebbségiek élnek, már csak azért is, mert behozta a kisebbségi képviselő intézményét. Több ezer ember képviselőként jelent meg a közéletben, több mint 1300 településen vannak ott ezek a kisebbségi képviselők és kisebbségi önkormányzatok. Ez a magyar településeknek több mint egyharmada, és jól vagy rosszul, de valamifajta jogi keretet ad a kisebbségi törvény kisebbség és többség jogilag szabályozott együttműködésének.
Tíz év után joggal fogalmazódott meg annak az igénye, hogy a kereteken változtassunk. Hogy ez mennyire sikeredett és hogyan sikeredett, ezt majd az idő eldönti. Én azt gondolom, hogy amit magán a kisebbségi törvényen igazított az Országgyűlés részben ebben a ciklusban, ebben a tárgyalt időszakban, az valószínűleg előremutató. Ami a választásokkal kapcsolatban történt, ott is azt gondolom, hogy alapvetően jó irányba mozdult el az Országgyűlés, mert a kisebbségi törvény tízéves működése után végre sikerült az alkotmány irányába elmozdulnunk.
Itt arra utalok, hogy végre csak a kisebbségi közösséghez tartozók választják meg képviselőiket. Az más kérdés, hogy a szabályozás sikeredett-e tökéletesre, és nem a közösséghez tartozók surranópályán még mindig valamilyen módon bekerülhetnek ebbe a rendszerbe, de mégsem olyan látványosan, mint azt korábban tettük. Korábban itt a parlamenti pártok között, köztük az én képviselőtársaim, mármint akikkel egy frakcióban voltam - a frakciószövetségre gondolok, és nem a KDNP-ről beszélek, hanem a Fideszről - nagyon nagy eredményként könyvelték el a szimpátiaszavazás rendszerét, ami nyilvánvalóan mindig is alkotmányellenes volt, de ezt a gyakorlatot követte egy darabig ez az ország.
Erre az időszakra esik - mint említettem - a kisebbségi törvény módosítása. A jelentés is megfogalmazza, hogy 95 százalékos többséggel követtük ezt el. Megjegyzem, akkor is figyelmeztettük néhányan az Országgyűlést arra, hogy amit majd el fogunk fogadni, az alkotmányellenes lesz; teljesen nyilvánvalóan ez be is igazolódott. Utána ezt a hibát korrigálva megint nagy többséggel fogadta el az Országgyűlés a törvényt, amit persze üdvözölni lehet. Ennek az időszaknak egy vívmánya, amit államtitkár úr is kiemelt, és én is megemlítem, hogy létrejött egy olyan alap, ami lehetőséget biztosít a kisebbségi önkormányzatok, az országos kisebbségi önkormányzatok számára, hogy intézményt tudjanak átvenni, alapítani és működtetni. Hisz az egész törvénymódosításnak ez volt az indoka, hogy tartalmat adjunk a kisebbségi autonómiának.
Kisebbségi autonómia intézmények fenntartása nélkül nagyon féloldalas. Tehát a legnagyobb pozitívumát a törvény módosítása mellett az intézményalap és az intézményalap által generált mozgássor jelenti. Kétségtelen, hogy eredménynek tekinthető az, hogy ma már az országos önkormányzatok működésében vagy részbeni működésében van 30 fontos intézmény.
A horvátok esetében Hercegszántó már korábban is így működött, megemlíti a jelentés - ami egy más típusú intézmény, de fontos, és remélem, ki is fogják használni a horvátok a horvát állam nagylelkűségét -, hogy a Pag-szigeten létrejöhetett egy olyan intézmény, ami majd a hazai horvátok továbbképzési bázishelye is lesz az anyaországban. De fontos a németek esetében a pécsi intézmény átvétele, a pilisvörösvári, sőt a németek esetében Pécsen a kollégium felépítése és megalapítása. Államtitkár úr szintén szólt a szlovákok esetében a szarvasi intézmény átvételéről.
Az intézményátvételi lehetőség persze csak a népes kisebbségek esetében adott, éppen ezért ne feledkezzünk el a kisebb közösségekről, lengyelekről, bolgárokról, görögökről, akik élve a törvény adta lehetőségekkel, megteremtették annak feltételeit, hogy valamifajta kiegészítő kisebbségi oktatás történjen az ő igényeiknek megfelelően azokban az intézményekben, amiket megalapítottak.
Szerény szám, de meg kell említeni - többre is szükség lenne -, hogy kilenc olyan intézményről tud ma a jelentés, ahol cigány nyelvű nemzetiségi oktatás történik. Én is azt gondolom, hogy szimbolikus jelentősége van annak, hogy hatósági jogkörükkel először élhettek a kisebbségi önkormányzatok ebben az időszakban, amikor megalkották a kisebbségi közösségi utónévtáraikat.
Azt már csak a történet fényezésének gondolom - bár így lenne -, hogy akkor, amikor az Európai Unióban alkotmányt akartunk produkálni, amikor a magyar kormány és egyébként az európai parlamenti képviselők ott megnyilvánultak, akkor olyan mély összefüggéseket láttak a hazai kisebbségpolitikai gyakorlat és ennek valamilyen európai uniós leágazásának megteremtése között. Azt gondolom, hogy ez az utólagos ideológiagyártás. Bár ilyen összefüggések motiválták volna a kormányt, hogy a hazai kisebbségi világ mozgáslehetőségeit növelendő akarták, mondjuk, az alkotmányban megfogalmazni azt a mondatot, amit az alkotmánytervezetbe sikerült végül is bevenni, csak mi ratifikáltuk, de utána a hollandok és mások összedöntötték ezt a rendszert.
(19.20)
Szól a beszámoló arról is, hogy ’90 után, 2001-ben volt egy népszámlálás, és a népszámlálás tanulságaiból levon néhány tételt. Én megemlítek egyet: nő azoknak a száma 2001-ben - 1990-hez képest -, akik önmagukat nemzetiségieknek vallják. Ez valószínűleg összefügg a kisebbségi törvénnyel, ami valamifajta pezsgést hozott a kisebbségi közéletben, ugyanakkor megemlíti azt a sajnálatos számot is - és ez a lényeg -, hogy viszont csökken azoknak a száma, akik önmaguk esetében valamelyik kisebbségi nyelvet anyanyelvként említik vagy ismerik. Tehát világosan látszik - a kisebbségi törvény működése ellenére is -, hogy egyre nagyobb a nyelvvesztés, ennek mindenfajta veszélyével is. Hogy ezt a folyamatot megállítsuk, ezt az oktatási szerkezetben lehetne ösztönözni és megtenni; ezért a kormány nemhogy nagyon keveset tesz, semmit nem tesz. Erről majd még szólni szeretnék.
Azért, hogy jusson időm néhány kritikai észrevételre: hogyan alakultak az anyagiak ebben az időszakban? Meg lehet említeni persze, hogy az országos önkormányzatokra jutott anyagi források végig növekedtek. Ez összefügg a kisebbségi törvény módosításával, hiszen érdemi feladatot kapnak, feladatellátók lesznek, normális hivatalra van szükségük, a következő időszakban őket is törvényességi szempontból felügyelik, fel kell pumpálni ezeket az országos önkormányzatokat, ezeknek a hivatalait, ezért érthető, hogy oda több pénz jutott. De érthető az intézményátvételi keret mint pozitívum, ami többletpénzt jelent, de ugyanakkor említsük meg, hogy a nagy közalapítványra egyre kevesebb pénz jutott, hogy a nagy közalapítvány ez alatt az időszak alatt, nyugodtan mondjuk ki, törvénytelenül működött; az Állami Számvevőszék szerint, az Országgyűlésben is figyelmeztettük erre a kormányt, a kormány még arra is képtelen volt, hogy a bíróságok előtt valamifajta átvezetéseket tegyen, a felügyelőbizottság soha nem ülésezett, és még folytathatnám a sort. Ebben az időszakban egyértelműen csökkentek a források, amelyek a települési kisebbségi önkormányzatoknak jutottak, és mondjuk, stagnáltak azok a források, amiket a civil világ kapott.
Média. Szomorú, ami le van írva. Valamikor 2000-ben az országos önkormányzatok és a Televízió között létrejött egy megállapodás. 2004-ben a Televízió akkori vezetői - felismerve azt, hogy ez az ő szabadságukat sérti - felrúgták ezt a megállapodást, és sikerült úgy átalakítaniuk az egész kisebbségi televíziózást és a rádiózást is, hogy olyan időszakban sugároznak műsorokat, amikor az adott közösség ezt nézni nem tudja. Ezt egyébként az Európa Tanács nemzeti kisebbségvédelmi keretegyezményéről szóló jelentés, ha nem is ugyanezekkel a mondatokkal, de gyakorlatilag megerősíti.
És aztán néhány mondat az iskolarendszerről. Az, ami most zajlik, tisztelt képviselőtársaim - és ez már akkor, ebben a beszámolási időszakban kezdődött -, az egyszerűen szétzilálja a hazai kisebbségi közoktatást is. Az jó dolog, hogy az országos önkormányzatok átvesznek valamilyen szinten intézményeket, de azt is látnunk kell, hogy az a bázis, ahonnan ezek az intézmények majd merítenek, tehát egy pécsi Tiborc utcai nagy intézmény, a pilisvörösvári nagy intézmény valahonnan a kistelepülések világából szedi össze a hallgatóit. A kistelepülések világában abban az időszakban indult el az a folyamat, ami azóta felerősödött, hogy szétromboljuk ezt az intézményrendszert. Erről óvatosan beszél a jelentés, erről el kell gondolkodni, és jó lenne, ha a következő két év jelentése ezt részletesen taglalná, mert az egész kisebbségi létnek az oktatásvilág a kulcskérdése, és ott azóta, mondom, nagyon szomorú folyamatok indultak el.
Köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)
