FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA
FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA
FOGARASINÉ DEÁK VALÉRIA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Vendégeink! Hallom előre Pettkó András úr bíráló szavait, ezért hadd kezdjem bevezetésként röviden a beszámoló tárgyalásának időpontjával. Valamennyien tudjuk, hogy a hatályos jogszabályok szerint többnyire kétévente kell meghallgatnunk beszámolókat, jelentéseket, és rendre vita tárgya az, hogy miért maradnak el, ha elmaradnak, és miért csúsznak esetenként egy-egy évnél többet.
Kétségtelen, hogy a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló, ma napirenden lévő beszámoló a 2003-2005. év közötti időszakról ad jelentést, és akár okafogyottnak is minősíthetnénk, és ez nem jó, hogy így van. Mégis azt mondom, hogy legyünk őszinték, egymáshoz, képviselőtársaim, legyünk őszinték: a választási években a beszámolók és a jelentések rendre elmaradnak a parlament napirendjéről. A jelentésre kötelezettek, a beszámolóra kötelezettek természetesen benyújtják ezeket. Így volt ez a most napirenden lévő beszámolóval, de utalhatok arra, hogy így volt ez az ombudsmanok beszámolójával is, mi, képviselők pedig ebben az időszakban, ezekben az időszakokban rendre kampányolunk, és egyáltalán nem bánjuk azt, ha a plenáris tárgyalás elmarad. Még egyszer mondom, ez nem jó, de a felelősség a miénk is.
Ugyanakkor, ami késik, nem múlik. Számomra, kormánypárti képviselő számára igazán jó érzés, hogy a parlament illetékes szakbizottsága - mint ahogy az az imént elhangzott - 19 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a beszámolót. Én azt hiszem, hogy ez elismerés egyrészt a jelentés készítőinek, illetőleg elismerés a szocialista-szabad demokrata kormány kisebbségpolitikájának is. Hadd ismételjem meg én most e helyen ezt az elismerést, és hozzá a köszönetet mindazoknak, akik a beszámoló elkészítésében közreműködtek, és természetesen mindazoknak, akik a kisebbségek érdekében végzik a munkájukat.
Tisztelt Ház! Az államtitkári expozé kiemelte a legfontosabb eredményeket, és utalt természetesen a tennivalókra is. Ezekhez szeretnék én most kapcsolódni, ha megengedik, négy pontban. A sokból természetesen ez a négy pont önkényes kiválasztás, de ezeket gondoltam én ma talán a legfontosabbnak.
Az első pontban kezdem a kisebbségi önkormányzati választásokkal. A beszámolási időszak a jogszabályalkotás, az új rend kialakításának és előkészítésének időszaka volt, amely új rend, új szabály tavaly ősszel vizsgázott, illetőleg vizsgázik még napjainkban is. Én úgy vélem, hogy a tavaly ősz eredményes volt, és reményeink szerint eredményes lesz a március is.
A bizottsági ülésünkön, amikor a beszámolót tárgyaltuk, is látszott, egyetértés van abban, hogy a regisztrációs kötelezettség enyhítette az úgynevezett etnobiznisz - rémes kimondani, olyan jó volna, ha magyarul valami rendesebb kifejezést találnák erre - kedvezőtlen következményeit, de teljesen nem zárta ki azokat. Itt is megemlíteném azt, ami a bizottsági ülésen felmerült, hogy a listák megsemmisítésének ellenőrzésében az érintett kisebbségeknek jogosultságot kellene kapniuk - mondták többen -, mint ahogy a listák elfogadásában is. Azt hiszem, ezekben a kérdésekben még lesz dolgunk.
Úgy vélem, bizalmi problémáról is szó van ezekben, amire oda kell figyelnünk. Bizalmi probléma az, hogy valóban megsemmisítik-e, és kinek az ellenőrzésével semmisítik meg a listákat, és bizalmi kérdés az is, hogy a regisztráció kinek a fennhatósága, kinek az ellenőrzése alatt történik. Ezek szabályozási kérdések. Én azt hiszem, érdemes gondolkodni rajtuk, jogszabályt persze most nem módosíthatunk. Ugyanakkor szeretnék élni a figyelemfelkeltés lehetőségével, hiszen március 4-én kisebbségi önkormányzati választások lesznek, területi és országos önkormányzatokat választanak, választhatnak az elektorok. Válasszanak, éljenek jogukkal, mondom e helyről is az érintetteknek.
A második kérdéskör a kisebbségi önkormányzatok által fenntartott intézmények kérdése, amire az államtitkár úr is utalt. Talán nem túlzok - nézek az érintettekre -, hogy vívmánya a magyar kisebbségpolitikának, hogy az országos kisebbségi önkormányzatok az államtól fenntartásra kaptak át oktatási, kulturális, tudományos intézményeket, illetőleg alapíthattak, alapíthatnak ilyeneket. Az előttünk lévő beszámoló még 22 ilyen intézményről beszél, de tudjuk, hogy mára már 30 van, és reméljük, hogy lesz több is. A kisebbségi kulturális autonómia, a nyelvápolás, a hagyományőrzés, a közösségvállalás és a közösségépítés fontos intézményei ezek.
Említeni kell, hogy az úgynevezett intézményi alap, ami a normatíván felüli költségvetési támogatási kiegészítést is jelenti, felgyorsította az intézményfenntartási kedvet. De talán nem baj - és erre a közelmúlt eseményei figyelmeztetnek -, ha ugyanakkor megemlítem, hogy nemcsak jog, hanem kötelezettség és felelősség is az átvállalt feladat. Fenntartani és megőrizni kell ezeket az intézményeket, aminek az országos önkormányzatok döntő többségükben eleget tesznek.
(19.10)
Harmadrészt, a hatósági feladat: kicsiny dolognak tűnhet, akkor akár jelképesnek is mondhatnánk, mégis úgy vélem, nagy jelentőséggel bír az a tény, amely szerint az országos kisebbségi önkormányzatok élhetnek azzal a joggal, hogy összeállíthassák nemzetiségük hivatalos utónévjegyzékét.
Az általuk meghatározott névjegyzék, a saját helyesírási szabályaik szerinti névhasználat mára törvényesen elfogadott. Egyáltalán nem jelképes, egyáltalán nem formális ez a lehetőség, és példaszerűnek mondható, ha jól tudom, Európában is. Elég, ha a környező országok magyar kisebbségeinek sérelmeire gondolunk.
A negyedik a nyelvoktatás. Üdvözölnünk kell, azt hiszem, azt az eredményt, hogy növekszik azon iskolák száma, amelyekben a korábbi nyelvtanításról fokozatosan áttérnek a kéttannyelvű oktatásra. Szakemberek jól tudják: e kettő között hatalmas a különbség. A kéttannyelvű oktatás, amelynek során a tantárgyak mintegy felét anyanyelven tanítják, sokkal eredményesebb lehet a kisebbségi nyelv megőrzésében.
A példákat nem folytatom tovább, részben azért, mert lassan letelik az időm, de azért is, mert mint ahogy hallottuk, rövidesen lesz módunk beszélni újra itt a parlamentben a nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről, hiszen az elmúlt két évről szóló beszámoló hamarosan elénk kerül. Ehhez is kapcsolódik végezetül egy kicsiny kritikai megjegyzésem; nem is kritika, hanem tiszteletteljes kérés.
Itt van előttem a most napirenden lévő jelentés, ha jól számoltam, 236 oldal, rengeteg adattal, rengeteg információval. (Felmutatja.) Nem egyszeri olvasmány, ez bizony kézikönyv. Azt szeretném tisztelettel kérni talán minden képviselőtársam nevében, hogy ne csupán elektronikus úton kapjuk meg a következő jelentést, hanem ha lehet, így kötetben jusson el mindenkihez, hogy aki forgatni, használni szeretné folyamatosan, annak lehessen ott a polcán.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
