VARGA JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

VARGA JÓZSEF
VARGA JÓZSEF, az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormány által J/92. számon benyújtott, beszámoló a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről című dokumentum elfogadását az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának tagjai egyhangúlag támogatták. A beszámoló átfogó és világos áttekintést nyújt a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről a vizsgált időszakban, s jelzi a megoldandó problémákat, számos esetben kritikával illeti az illetékes szerveket.
A kisebbségi önkormányzatok működésével, a kisebbségi önkormányzati rendszer problémáival behatóan foglalkozott a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa 2003-2004. évi beszámolójában. A kisebbségi ombudsman vizsgálódásának eredményeképp a kormány beszámolója is rámutat a kisebbségi önkormányzatok működésével kapcsolatos problémákra. A települési önkormányzatok jelentős problémaként értékelték, hogy az önkormányzati törvényben kötelező feladatként előírt kisebbségi jogok érvényesülésének biztosításához közvetlenül nem kaptak költségvetési támogatást.
Szinte általánosan jelentkező gond, hogy a kisebbségi önkormányzatok vezetői szerint a kisebbségi önkormányzatokat a helyi önkormányzatok nem tekintik egyenrangú félnek. A kisebbségi biztos megállapította, hogy a színvonalas érdek-képviseleti munkához nem elégséges a központi költségvetésből nyújtott támogatás, a kisebbségi önkormányzatok működésének hatékonyságát jelentősen akadályozza az alulfinanszírozottság. Probléma továbbá, hogy az állami normatíva azonos nagyságú, tekintet nélkül a kisebbséghez tartozók létszámára, a település jellegére és az ellátandó feladatokra. E fenti megállapítások fényében különösen érthetetlen, hogy a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvény szerint a kisebbségi önkormányzatok támogatásának összege 640 ezer forint, tekintet nélkül a település méretére, a kisebbség számarányára.
Az Állami Számvevőszék 2005. január hónapban jelentést adott ki a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségek támogatási rendszerének átfogó ellenőrzéséről. Az ellenőrzés a 2001-2003 közötti időszak előirányzatainak teljesítésére és a 2004. év előirányzataira terjed ki. A kormány beszámolója a jelentés lényegét így foglalja össze: “Az ÁSZ megállapításai szerint a kisebbségi támogatási rendszer általános jellemzője, hogy nem volt megoldott a tárcák közötti koordináció, a Miniszterelnöki Hivatal és a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal a koordinációs feladatát sem a tervezés, sem a végrehajtás során nem tudta betölteni. Az országos kisebbségi önkormányzatok a fejezetekről, a tervezési lehetőségekről olyan késői szakaszban kaptak tájékoztatást, amikor javaslataikkal, észrevételeikkel érdemben már nem tudtak befolyást gyakorolni a költségvetési keretek optimális kialakítására.”
A dokumentum számos fontos eleme közül kiemelném a magyarországi romák helyzetével foglalkozó megállapításokat:
A különbség és a távolság cigányok és nem cigányok között növekedett. Óvodába országosan a gyermekek 88 százaléka jár, míg a cigány gyermekeknek kevesebb, mint a fele. Középiskolába országosan a gyerekek 73 százaléka, míg a cigány gyermekek körülbelül egyötöde jut be. Országosan 2001-ben a 18 évesek 54,5 százaléka érettségizett, a cigány fiatalok korcsoportjában ez az arány 2002-ben csupán 5 százalékos. Még szembetűnőbb az egyetemre vagy főiskolára járó cigány hallgatók eltérő aránya. Míg országosan a 18-20 évesek 40 százaléka, addig a cigány 20-24 évesek mindössze 1,2 százaléka jutott be a felsőoktatásba.
(19.00)
Elsősorban azok a családok képesek gyermekeiket taníttatni, akiknek jövedelmi szintje a szegénységi küszöb felett van. A jövőben a társadalom legszegényebb és leginkább kirekesztett csoportját képezi majd a cigány gyermekeknek az általános iskolát el nem végző egyötöde, az általános iskolát késve elkezdő második ötöde és a többi 40-50 százalék, amely az általános iskola elvégzése után nem tanul tovább, vagy ugyan beiratkozik a középiskolába, de lemorzsolódik.
Végül a jelentésből szeretnék még idézni a magyarországi cigányok munkaerő-piaci helyzetét illetően. A cigányság munkaerő-piaci helyzete 1993 és 2003 között nem javult. 1993-ban a munkaképes korú cigány népesség 22 százaléka, 2003 elején a cigány népesség 21 százaléka volt foglalkoztatott. A foglalkoztatott cigányok 70 százaléka segéd- vagy betanított munkás, 22 százaléka szakmunkás, csupán 8 százaléka dolgozik más munkakörben. A háztartások 82 százalékának jövedelme nem éri el a KSH által kiszámított létminimumot, és alapvető szükségleteit csak részben tudja kielégíteni. A cigány háztartások 56 százaléka a lakosság alsó jövedelmi tizedéhez tartozik. E családoknak még a táplálkozása sem kielégítő, magyarul éheznek.
A bizottság feltétlenül fontosnak tartja a beszámoló mielőbbi elfogadását, mivel 2007-ben - már hamarosan - aktuálissá válik a 2005. február - 2007. február közötti időszakra vonatkozó beszámoló benyújtása is. A bizottság nem tartja szerencsésnek a beszámoló ilyen jelentős csúsztatással történő elfogadását. A bizottság fontosnak tartja a folyamatosság biztosítása érdekében, hogy a kormány a beszámolóban foglalt kritikai észrevételeket vizsgálja és fontolja meg.
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem