ALMÁSSY KORNÉL

Teljes szövegű keresés

ALMÁSSY KORNÉL
ALMÁSSY KORNÉL (MDF): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Én is csatlakoznék Zsigó képviselő úr felszólalásához. Örülünk, hogy ez a kulcskérdés, ami a tankönyvpiacról szóló törvényt érinti, meg tud változni, hiszen ez volt a legnagyobb aggálya a Magyar Demokrata Fórumnak is, és több képviselő más frakciókból is szép számmal adott be módosító indítványokat a törvény ezen pontjához.
Én még egy kérdésre hívnám fel a figyelmet az ajánlás 22. pontjában; mégpedig arra, hogy valójában amit nem láttunk a törvényben, sem az eredeti törvényben, sem annak módosításában, az az, hogy mi a tankönyvvé nyilvánítás feltétele. Csapody Miklós és Sándor Klára nyújtott be egy módosító indítványt, amely arról szól, hogy mi is nyilvánítható tankönyvnek, mi is az alapja annak, hogy tankönyvnek lehessen valamit nyilvánítani. Nem sérti az alkotmányban lefektetett elveket, a Nemzeti alaptantervnek és valamelyik jóváhagyott kerettantervnek megfelel, és csak tudományosan igazolt tényeket tartalmaz.
(23.50)
Ez a három pont, mi úgy véljük, elég kell legyen ahhoz, hogy alapesetben a tankönyvvé nyilvánításnak megfeleljen az adott könyv. Azt gondolom, ez egy fontos kérdés lenne, mert bizony sok esetben akadhatnak félreértések egy-egy könyv tankönyvvé minősítéséből. Reméljük, hogy befogadja a kormányzat is ezen javaslatot.
Annak is örülök, hogy számos módosítás jelent meg azzal kapcsolatban is, hogy a tankönyvkölcsönzésnél ne csak a Könyvtárellátó Közhasznú Társaságot, hanem más szervezeteket is be lehessen vonni a tankönyvkölcsönzésbe. Azt gondolom, ha ezek a módosító javaslatok befogadásra kerülnek, akkor ez a törvény a kezdeti, még nem túl érthető javaslathoz képest talán elfogadhatóvá válik.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem