DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Részletes vitáról lévén szó, az ajánlás 37-38. és 114. pontjához szeretnék hozzászólni.
A 37-38. sorszámon szereplő módosító javaslatunk az eredeti törvény 11. § III. és V. fejezetéhez kapcsolódik. Két olyan, megkülönböztetett figyelmet érdemlő javaslatot nyújtottunk be, amelyek a megújuló energiaforrásból történő villamosenergia-termelésen belül kiemelt segítséget kívánnak biztosítani a mezőgazdaságnak, vagyis a mezőgazdasági termelés számára piacot kínáló zöldenergia-termelésnek.
Itt szeretnék utalni az Ékes képviselőtársam által hiányolt energiakoncepcióra, hogy azért annak az irányai tükröződnek ebben a törvényben, illetve az általunk benyújtott módosító javaslatban. Ez a módosító arról szól, hogy a biomasszából, valamint a biogázból származó zöldenergiát a törvény szerinti legmagasabb áron kell átvenni. Ez azt jelenti, hogy a most működésbe lépő rendszeren belül lesz lehetőség a technológiától, költséghatékonyságtól függően differenciálásra a külön ár megállapításánál, viszont ez a módosító javaslatunk arra vonatkozik, hogy ennél a két kategóriánál, tehát ami a mezőgazdasági termelésből előállított biomassza és biogáz energiaforrásra vonatkozik, csak a legmagasabb árat lehessen alkalmazni.
Szintén ennek a megújuló energiaforrásnak a támogatását szolgálja a 38. ajánlási számon szereplő módosító javaslatunk, hogy a kormány adhasson felmentést az ilyen erőművek esetében a különböző támogatások összeszámításának szabálya alól. Tehát abban az esetben, ha ezeknek a beruházásoknak a támogatására környezetvédelmi vagy más európai uniós forrásból beruházási támogatás igénybe vehető, az ne szerepeljen korrekciós tényezőként a maximális átvételi árnál, ezzel is szolgálva azt a célt, amit helyesen említett Ékes képviselőtársam, hogy komoly vállalásai vannak az országnak ezen a területen.
Szeretnék kapcsolódni Szanyi képviselőtársamhoz, hogy módosító javaslataink kiemelt figyelmet szentelnek a fogyasztóvédelemnek. Ezen belül szeretném kiemelni a 64., 65. §-hoz beadott módosítónkat, ahol is a védendő fogyasztókat mi egy külön kiemelt védelemben szeretnénk részesíteni. Azaz a szociálisan rászoruló, valamint fogyatékkal élő fogyasztókat speciális kedvezmények, különleges bánásmód illesse meg, végső soron akár a kikapcsolás tilalmát is beleértve, illetve azt a kötelezettséget kívánjuk törvényben biztosítani, hogy előre fizető mérőt, tehát mint a telefonkártya-rendszer, amire sok pozitív tapasztalat van, kötelező legyen felajánlani a szolgáltató saját költségére a szociálisan rászoruló, illetve a védendő fogyasztók esetében.
Úgy gondolom, mindaz a felvetés, amit ellenzéki képviselőtársaim felvetettek, valami valóságalapra támaszkodnak, de ezzel együtt azok az előnyök, amelyeket a javaslat nyújt, illetve a kiegészítő módosító javaslatok, amelyeket Podolák képviselőtársam említett, hogy a tárcával leegyeztetve kerültek benyújtásra, én úgy gondolom, végső soron egy olyan villamosenergia-törvényt fognak eredményezni, amely eleget tesz az uniós követelményeinknek, eleget tesz azoknak az energiapolitikai és piacpolitikai célkitűzéseknek, amelyek a Ház előtt, illetve politikai vitáinkon megfogalmazódtak, és támogatja azokat a megújuló energiaforrásokat, amelyekre vonatkozóan mind saját szándékunk, mind uniós kötelezettségünk kiterjed.
Ezek figyelembevételével kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák módosító indítványaink elfogadását.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem