DR. SZANYI TIBOR

Teljes szövegű keresés

DR. SZANYI TIBOR
DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy a parlamenti ülésteremben valamennyi párt remélhetőleg kellő felelősséggel áll ehhez az egész kérdéshez, hiszen egyrészt olyan területen mozgunk, amiben nincs igazából törvényhozási előzmény, mármint a piacnyitás és az elektromos áram dolgára gondolok. A másik pedig az, hogy olyan közszolgáltatásról beszélünk, aminek kétségtelen tény, ezer ága-boga van; ami azt jelenti, hogy noha valamennyi pártról föltételezem és jó néven veszem, elhihetjük, hogy tényleg jobbítani akarja ezt a törvényt, azért azt gondolom, majd az élet ki fog kényszeríteni egy-két izgalmas dolgot. Most azonban tegyük meg azt, amit meg tudunk tenni.
A villamos energiának van egy olyan szép tulajdonsága, hogy az csak látszólag mozgásképes. Azt tudjuk nagyon jól, hogy a mai technológiai ismeretek mentén lényegében szakmai konszenzus mondható akörül, hogy 500 kilométernél nagyobb távolságra nem lehet szállítani, legalábbis számottevő vagy tetemes veszteségek nélkül.
Következésképpen egy ilyen pici ország, amelynek szélte-hossza gyakorlatilag ennek a rádiusznak a belső tartományában marad, praktikusan azt mondhatjuk, hogy itthon kell előállítani mindazt a villamos energiát, amiről beszélünk. Ha már itthon kell előállítani, akkor versenyről a szó igazi értelmében csak akkor beszélhetünk, ha a szolgáltatói részét nézzük.
Én egyébként, elnök úr megmondom őszintén, egyáltalán nem vagyok feltétlen és vak híve a mindenáron való versengésnek, és azért az élet is bizonyítja, hogy vannak területek, ahol elképzelhetetlen a verseny. Képzeljük el a versengő hadseregek vagy versengő rendőrség állapotát egy országban. Amikor a versenyt nézzük, akkor óvatosan kell megközelíteni a dolgokat.
Ennek ellenére van a módosító indítványainknak egy olyan tartománya, ami azt mondja, hogy ha már lúd, legyen kövér, azaz ténylegesen a versenynek azokat az előnyös oldalait próbáljuk a fogyasztók felé pozitív értelemben megjeleníteni, amelyek a törvény preambulumában is szerepelnek. Ilyen értelemben szeretném fölhívni a figyelmet csak említésjelleggel - de több hasonló módosító indítvány van - talán a leglényegesebbre, ami azt mondja, hogy az egyetemes szolgáltató már most, a törvény életbelépésének pillanatában igenis átléphet a másik egyetemes szolgáltató területére. Tehát ezek a szent terrénumok mint olyanok, már rögtön most, a törvény életbelépésénél fölszabadulnak, és nem kell megvárni bizonyos átmeneti időszakot.
(1.50)
Ezáltal feltételezzük, hogy amikor a mostani létező közüzemiből egyetemessé váló szolgáltatók által kialakított új versenypiac, mondjuk, stabilizálódik, konszolidálódik durván egy éven belül, akkor az újonnan érkezők majd valódi versenypiacra tudnak lépni, és nem akkor fog elkezdődni valami olyasmi, ahol különböző szereplők egyébként nagyon nehézkesen és egyenlőtlen feltételekkel fognak mozogni. Ugyanakkor arra azért itt fölhívom a figyelmet, hogy azért az egyetemes szolgáltatók persze kötelesek a saját területükön a szolgáltatásokat biztosítani, ugyanakkor kötelesek azt is eltűrni, hogy az ő területükre más belépjen, nota bene ők is beléphetnek más területre.
A másik ilyen módosító csomag, erről Podolák képviselőtársunk már beszélt, és én talán ennek a törvénynek főleg a módosító indítványok vonatkozásában ezt a vetületét tartom a legértékesebbnek, ami a fogyasztóvédelemre vonatkozik. Amint itt a felvezetésben is említettem, itt egy valódi társadalmi szolgáltatásról van szó, következésképpen itt nem lehet arra hagyatkozni, hogy majd ki-ki eldönti a maga szabad akaratából, hogy mit csináljon, itt nagyon sok kiszolgáltatott szituáció van, ellenzéki padsorokból is hallottunk erre példákat, hogy kistelepülések, és a többi. De a fogyasztó nemcsak ebben kiszolgáltatott, hogy éppen milyen infrastrukturális körülményekkel bír, hanem lássuk be, Magyarország még mindig egy súlyosan ismerethiányos társadalom, mindaz a nagyon bonyolult rendszer, amit ez a mostani törvény behoz az életünkbe, ez föltételezem, hogy a magyar lakosság 99,9 százalékának azért még egy bő 4-5 évig fog adni fölfognivalót. Tehát itt elő kell segíteni azt, hogy ők védve legyenek azoktól a hatásoktól, amiket egyébként nagyon ügyes szolgáltatók rájuk tudnak vinni.
Éppen ezért az egyik módosító indítványunkba, egyik kapcsolódó módosító indítványunkba (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) azt vittük bele, hogy azokat a szerződéseket, amelyeket meg kell kötni a kisfogyasztóknak, ezeket, ha kéri, a szolgáltató köteles számára elvégezni egy lendületben, nem pedig azzal csiki-csukizni, hogy most akkor kinek hova, melyik ügyfélszolgálati irodába kelljen bebaktatnia. (Az elnök ismét csenget.) De hangsúlyozom, hogy más hasonló módosító indítványok vannak, amelyek a fogyasztót igyekeznek védeni.
Köszönöm a figyelmet, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem