ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Podolák György képviselőtársamnak mondom, én magam is a villamosiparban dolgoztam, én tudom határozottan azt, hogy a magyarországi rendszer egy hihetetlen jó ellátórendszer volt, hálózataival, teherbírásával és egyéb más megoldásaival együtt. Csak amióta privatizálva lett, arra gondoltam és azt mondtam, hogy azok a fejlesztések nem voltak olyan mértékűek, ami az új technológiával, biztonsággal és egyéb mással tulajdonképpen kellőképpen törődött volna. És ebből adódóan ma már odáig jutott maga a hálózati rendszer is, hogy egy kisebb széljárás, változás esetén településrészek vagy adott esetben települések maradnak áram nélkül.
És itt Szanyi Tibor is visszautalt az ön módosító indítványára, a fogyasztóvédelemre. Be kell tenni egy olyan szankciót is, hogy ha meghatározott időn belül nem oldja meg az áramkimaradást, adott esetben az ő műszaki, tartalmi hibájából adódóan vagy a szolgáltató hibájából adódóan, akkor legyen valamilyen büntető szankció. Tehát én erre próbáltam utalni, és nem riogatni. Ön is nagyon jól tudja, hogy az elmúlt időszakban a hálózatfejlesztések nagymértékben elmaradtak attól a tendenciától, ahogy a magyar villamos hálózati rendszer tulajdonképpen állt hosszú éveken keresztül stabilan. Ahhoz képest maradt el a fejlesztés.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem