KOVÁCS TIBOR

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS TIBOR
KOVÁCS TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Én azzal értenék inkább egyet, amellett, hogy természetesen nem kívánja senki sem az MVM-et privatizálni, és legalábbis a többségi állami tulajdont megszüntetni, de a legfontosabb az, hogy az MVM is piaci körülmények között legyen képes dolgozni, versenykörülmények között. És ne történjen meg az a helyzet, ami 2002-ben a kormányváltást követően, hogy az új kormánynak azonnali segélyként mintegy 70 milliárd forintot kellett juttatni annak az állami tulajdonú MVM-nek, amely sajnálatos módon az előző kormány árszabályozási intézkedéseinek eredményeként oda jutott, hogy ha nem kap állami segítséget mint állami vállalat, akkor régesrég csődbe jutott volna.
A miniszter úr, akkori miniszter úr abszolút tisztában van ezzel a helyzettel, hogy attól még, hogy egy vállalat állami tulajdonban működik, az még semmiféle garanciát nem nyújt arra, hogy az állami vagyon megőrzésében egy élenjáró társaságként működik. Ha ez a vállalat hatékonyan és piaci körülmények között tud dolgozni, akkor az valóban hasznot jelent a magyar adófizetők számára, egyébként pedig csak kiadásokat, olyat, aminek a forrásait az adófizetőknek kell előteremteni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem