BALLA GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

BALLA GYÖRGY
BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A nemzetközi helyzet fokozódik, az árakat nem lehet megállítani a határon, az importárak nőnek. Mondják ezt önök folyamatosan, tisztelt államtitkár úr, amikor egyébként valamilyen energiaár növelésére, magyarul, gázár- vagy villanyáremelésre készülnek. Ennek eredménye lett az, hogy augusztusban mintegy 30 százalékkal emelték meg a lakossági földgáz árát; tették mindezt természetesen úgy, hogy erre semmiféle felhatalmazásuk nem volt, hiszen a választási kampányban egészen másról beszéltek. Aztán idén januártól a támogatási rendszer átalakítására hivatkozással mintegy egyharmadával csökkentették a támogatásra fordítható összegeket, így aztán előállt az a helyzet, hogy egy átlagos magyar családnak akár 84 százalékkal is többet kell fizetni ugyanazért a földgázért, mint egy évvel ezelőtt.
A tavaly augusztusi áremelések óta aztán, államtitkár úr, viszont csökkent a földgáz importára. Egyrészt csökkent maga az ár is, másrészt meg a dollár és a forint árfolyam-alakulása is kedvező helyzetet teremtett az importálónál. Így tehát önöknek minden lehetősége meglenne arra, hogy csökkentsék a földgáz árát, ehhez képest a kormánynak eszébe nem jut ezt megtenni, ami nemcsak lehetősége, hanem kötelessége is lenne megítélésem szerint, merthogy önök nem az emberek érdekeit képviselik, hanem a kiváltságosok érdekeit, jelen esetben egy kiváltságos helyzetben lévő multinacionális nagyvállalat érdekeit.
Tisztelettel kérdezem, államtitkár úr, miért teszik ezt? Miért nem élnek a kötelességükkel? Ha csökken a földgáz beszerzési ára, akkor miért nem csökkentik a lakossági földgáz árát?
Várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem