DR. GYENESEI ISTVÁN
DR. GYENESEI ISTVÁN
DR. GYENESEI ISTVÁN (független): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár Úr! Nagyatádi, barcsi és kaposvári állampolgárok több alkalommal kerestek meg egy olyan problémával, ami ismereteim szerint országosan is komoly gondot jelent. Mégpedig arról van szó, hogy a társasházi lakások nem kevés pénzért hitelesített mellékvízmérővel rendelkeznek, és az esedékes számlát ezek alapján kellene a lakóknak fizetniük. Ugyanakkor a szolgáltató tulajdonában levő fővízmérő általában többet mutat, mint a leolvasott mellékvízmérők összesített fogyasztása. A különbözetet azonban rendszeresen kiszámlázzák a lakóknak, ami esetenként több tízezer forintnyi többletköltséget jelent. A hitelesített mellékvízmérők az egyes lakásokban ténylegesen elfogyasztott víz mennyiségét mutatják, ugyanakkor a lakók nem tudják ellenőrizni, hogy a szolgáltató által üzemeltetett központi vízóra hitelesítése megtörtént-e.
A szolgáltató a lakossági panaszokat a hatályos jog szerint minden esetben elutasítja. Ismerem az Alkotmánybíróság idevonatkozó állásfoglalását természetesen. Ezzel együtt meggyőződésem, hogy a 38/1995-ös kormányrendelet 17. § (3) bekezdése polgári jogi alapelvekbe ütközik vagy ütközhet. Tekintettel arra, hogy a társasházakban többnyire kis jövedelmű, többségükben nyugdíjas állampolgárok laknak, nem mindegy számukra, hogy olyan szolgáltatásért kell fizetniük, amit ténylegesen nem a kiszámlázott mértékben vettek igénybe.
Kérdezem államtitkár urat: miért kötelezik a fogyasztókat a mellékvízmérők hitelesítésére, ha nem csak azt veszik figyelembe a számlázásnál? Miért kell fizetniük a különbözetet akkor, amikor a szolgáltató a mellékvízmérőn kívüli fogyasztást nem tudja bizonyítani? Tervez-e a minisztérium javaslatot tenni a 17. § (3) bekezdésnek a módosítására? Végül pedig: kívánják-e szabályozni a mérési különbözet megengedhető mértékét?
Várom megtisztelő válaszát.
