KOVÁCS KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt szükségesnek tartom hangsúlyozni, hogy az ivóvíz-szolgáltatás semmilyen körülmény vonatkozásában nem nagyon hasonlítható össze az elektromos és gázszolgáltatással, az ivóvízre vonatkozóan ugyanis ellátási kötelezettsége van a szolgáltatónak, szemben az elektromos, illetve gázszolgáltatással, ahol nincs ilyen előírás, tehát ezek szüneteltetése vagy korlátozása elvben megtörténhet, hiszen a lakosságot érintő közegészségügyi vagy járványügyi következményei nincsenek, szemben a vízszolgáltatással. Ez tehát eleve egy speciális helyzetet teremt.
A második, hogy a bekötési vízmérő és a mellékvízmérő közötti mérési különbség problémáit - ön is tudja - évtizedek óta vizsgálja a szakma. A kérdéssel széles körben Alkotmánybíróság, fogyasztóvédelem, főfelügyelőség foglalkozott már az elmúlt időszakban. Azt biztosan állíthatom, hogy az eddig elvégzett vizsgálatok alapján minden szakmai álláspont azt mondja, hogy olyan ideális állapot, amely a mérési különbözet megszüntetését eredményezné teljeskörűen, ilyen egyelőre műszakilag nem alakítható ki. Reálisan csak olyan cél tűzhető ki, amely a különbözetet minimálisra csökkenti. A szolgáltatók folyamatos, rendszeres ellenőrzése abba az irányba hat, hogy a fogyasztók gazdasági érdekei ne sérüljenek.
Vizsgálva a továbblépés lehetséges irányát, fölmerült, hogy ha a mérési különbözetként nyilvántartott szolgáltatás nem kerül elszámolásra, akkor az ebből eredő gazdasági veszteségeket a szolgáltató miként tudja a díjban érvényesíteni. Itt megjegyzendő, hogy minden gazdálkodó szervezet esetében a rá vonatkozó konkrét adatok ismeretében lehet csak javaslatot tenni, tehát az egyes egyedi panaszokat igenis ki tudjuk vizsgálni, ha a panaszos az adott felügyelethez, illetve a minisztériumhoz fordul.
A mérési különbözet csökkentésének lehetséges eszköze a lakossági oldalon a hitelesítés rendszeresítése, ellenőrzése, és ugyanez vonatkozik a szolgáltatói oldalra is. Bízom benne, hogy a víziközmű-törvény elfogadása szolgáltatói oldalról nagyobb biztonságot és fegyelmezettséget fog majd eredményezni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem