DR. MIKOLA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Nem tudom elfogadni a választ. Szerencsére, nem szorulok az ön tanácsaira, és örülök, hogy nem is fog ilyen helyzet előállni.
Szeretném fölolvasni Takács Albert ombudsmannak a jegyzőkönyvben rögzített mondatait: “Miért volt szükség arra, hogy például ennek az intézménynek a kommunikációs lehetőségeit oly módon korlátozzák, mint ahogy ez végül is megtörtént?
Megítélésem szerint ebben az esetben ez indokolatlan, sőt éppen ellenkezőleg, azt gondolom, hogy nagyobb nyilvánosság mellett kellett volna ezeknek a dolgoknak történnie.”
Lenkovics Barnabás ombudsmannak az ugyancsak jegyzőkönyvből idézett mondatai: “Ebből következően az újonnan jelentkező és a már felvételi tilalom alá eső betegek átirányítása, tájékoztatása szakmai szempontból nem vállalható, mely helyzet, még ha időlegesen is, de ellátatlanságot eredményezve megvalósítja a betegek, illetve az ellátási területhez tartozó lakosság tekintetében a lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez fűződő alkotmányos jog sérelmének közvetlen veszélyét.” - alkotmány 70/B. §-a.
Nem tudom, miről beszél ön, miniszter asszony. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem