DR. VAS JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. VAS JÁNOS
DR. VAS JÁNOS (MDF): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórumnak nem titkolt szándéka, hogy segély helyett munkát kapjanak az állampolgárok. Végre honosodjon meg az a magatartás, hogy aki igazoltan teljesít, az legyen jogosult csak ellátásra.
Ez a felelősségteljes gondolkodás segítené elő Magyarország gyarapodását. Ennek tudatában javaslom, hogy a passzív pénzbeli támogatásokért cserébe dolgozzon meg, teljesítsen az állampolgár. Az intézkedés bevezetése egyrészt növeli az ember önbecsülését, hogy munkájával továbbra is hasznos tagja a helyi társadalomnak, és megvalósítaná a kormány által is hangsúlyozott munkaerő-piaci reintegrációt.
Másrészt a közösség többi tagja is érzi, hogy tisztességes munkájuk adóforintjaiért rendbe teszik a környezetüket. Javaslatom értelmében az álláskereső havi néhány órában különböző pénzbeli ellátásokért - álláskeresési járadék, álláskeresési segély, vállalkozói járadék - és a rendszeres szociális segélyért cserébe munkát végezzen az önkormányzatoknál a helyi közösség javára, mely által jogosult lesz az összeg folyósítására.
Ez az intézkedés a 2006-os adatokat figyelembe véve átlagosan 240 ezer főt érint, akik különböző ellátásban részesülnek. Arról nem beszélve, hogy az álláskeresők 41,6 százaléka, tehát közel fele több mint egy évet kénytelen a munkaerőpiacon eltölteni, ami nem kevés idő.
Az intézkedést kikényszerítené az állampolgárokban az egyéni felelősségérzetet, és végre felébredhetünk Hamupipőke-álmunkból: manapság már nem engedhetjük meg, hogy az adófizetők pénzét csak fizetjük, és az álláskeresők második és harmadik generációja a segély mellett még feketén dolgozik. Vagy ami még rosszabb: nem akar elhelyezkedni, mert a segély és a támogatás felvételét életvitelszerűen űzi. Ha valódi szándékról és akaratról van szó a kormány és a szaktárca részéről, akkor a célzott foglalkoztatáspolitikai intézkedésekkel a munkahely-teremtési akciókat és a legnehezebb helyzetben lévők munkavégzését kívánják elősegíteni.
(16.40)
Akkor kérdezem az államtitkár úrtól, hogy a kormány támogatná-e az ellátásban részesülők (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) munkavégzési feltételhez való kötését. Várom megtisztelő válaszát.
Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem