DR. KONDOROSI FERENC

Teljes szövegű keresés

DR. KONDOROSI FERENC
DR. KONDOROSI FERENC igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. A törvényjavaslat általános vitájában elhangzottak megerősítik, hogy a parlamenti pártok alapvetően nyitottak, de legalábbis nem elutasítóak a jogszabályi rendszer modernizálásának kérdésében. A törvényjavaslat látszólag egyszeri nagy ívű jogtisztítási akció. Elfogadása ugyanakkor a jogrendszer folyamatos karbantartását biztosító újszerű eszközök alkalmazásához nyit utat. Üdvözlendő, hogy a törvényjavaslattal a dereguláció területén megvalósuló paradigmaváltás két alapvető elemét a vitában egyetlen felszólaló sem kérdőjelezte meg, amit az új technikai deregulációs szemlélet megvalósulásának garanciájaként értékelhetünk.
A jogtisztítás ugyanis lehet utólagos és folyamatba épített. Hiába tűnnek el a jogrendszerből a felesleges végrehajtott rendelkezések, ha azok a jogalkotás során rövid idő alatt újratermelődnek.
(22.20)
A kormány elkötelezett abban, hogy a jövőben általa benyújtandó törvényjavaslatokkal, megalkotandó rendeletekkel kapcsolatban a dereguláció szempontjait folyamatosan érvényesíti; ennek keretében javaslatokat tesz a végrehajtottá váló, modernizálódó és átmeneti rendelkezések deregulációjára. A kormány elkötelezett továbbá abban is, hogy ne állhasson elő újra olyan helyzet, amelyben egy jogszabályi rendelkezés hatályossága bárki számára bizonytalanná válhat, vita tárgyát képezheti.
Tisztelt Országgyűlés! Tény, hogy a technikai dereguláció nem a jogi túlszabályozottság mérséklésének egyetlen eszköze. A jogalkalmazás kiszámítható működése, a jogelvek megfelelő alkalmazása, a jogi ismeretterjesztés, a jog címzettjei jogtudatának erősítése mind alkalmas megoldások arra, hogy a jogi túlszabályozottságot ellensúlyozzák. Ehhez lényegében a jogi kultúra fejlődésére van szükség. Mindazonáltal a dereguláció a jogi túlszabályozottság mérséklésének alappillére, annak első lépése. A szabályozásból eredő felesleges bürokratikus terhek mérséklése, a jogszabályi rendelkezések érdemi egyszerűsítése, az áthatolhatatlan jogi dzsungel és a jogrendszert terhelő ellentmondások felszámolása elképzelhetetlen a jogrendszer formai zártságának megteremtése nélkül.
Egyetértek azzal a vitában elhangzott felvetéssel, miszerint a törvényjavaslat egyetlen égető társadalmi problémát sem old meg közvetlenül, a pozitív szabályozás hagyományos eszközeivel. Ez ugyanakkor nem lehet döntő érv egy törvényjavaslat támogatásakor vagy elutasításakor. Az ellenzéki pártok sem idegenkednek például attól, hogy közvetlen joghatás kiváltására alkalmatlan, szimbolikus törvényjavaslatokat támogassanak. A deregulációs törvényjavaslat ráadásul jogtechnikai jellege ellenére messze több szimbolikus gesztusnál.
Általánosan elfogadottak azok az elvek, amelyek szerint a bíró ismeri a jogot, ezért annak bizonyítására perben nincs lehetőség, továbbá a jog ismeretének hiánya nem mentesít annak betartása alól. Vajon ezek az elvek nem azon alapulnak-e, hogy a jogrendszer elvileg zárt, bárki számára megismerhető? És legalább hatályosságát tekintve nem hordoz magában bizonytalanságokat? Vajon haszontalan-e a fenti vélelmek alátámasztása és a felfokozott tempójú jogalkotás felhalmozódó melléktermékeinek eltávolítása?
Tisztelt Országgyűlés! A jogalkotó felelős a jogrendszerért, amelynek alakítására kizárólagos jogosultsággal rendelkezik. A jogalkotónak ebből a felelősségéből eredően jó gazda módjára néha rendet kell raknia. Ki kell vinnie - idézőjelben mondom - a szemetet; le kell porolnia a polcokat, különben az elhanyagolt jogrendszer egyszer csak élhetetlenné válik. A jogtisztítás ugyanakkor nagy körültekintést és figyelmet kívánó feladat.
Egy 150 oldalas javaslat, amely a hatályos törvények és tvr.-ek túlnyomó többségét érinti, nyilvánvalóan nem nélkülözheti az érdemi parlamenti vitát. Megköszönöm ezért a képviselőcsoportok és a vitában részt vett képviselők segítő közreműködését, észrevételeit, javaslatait. Arra kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy mind a pontosító, jobbító szándékú módosító javaslatokat, mind pedig magát a törvényjavaslatot támogassa, és fogadja el.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem