KOVÁCS KÁLMÁN

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS KÁLMÁN
KOVÁCS KÁLMÁN környezetvédelmi és vízügyi minisztériumi államtitkár: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által föltett kérdések nagyon fontos kérdéskört érintenek, éppen ezért fontos, hogy ne hangozzon el a Házban olyan, ami pontatlan, még ha kérdés formájában is hangzik el.
Először és mindenekelőtt szeretném mondani, nem vagyunk késésben abban az értelemben, hogy a környezeti és energetikai operatív program nem azért nem került még brüsszeli elfogadásra, mert annyi hiányossága volt, hanem mert nem ez a menete. December 20-án ugyanis nem a környezetvédelmi és energetikai operatív program, hanem az Új Magyarország fejlesztési terv lett benyújtva, és Brüsszel annak belső arányait és megalapozottságait nem fogadta el, illetve fogadta el néhány héttel ezelőtt, és most kezdődik az egyes operatív programok elfogadtatási eljárása, mintegy öt hétben Brüsszelben. Bízom benne, hogy a környezeti és energetikai operatív program minden különösebb fenntartás nélkül Brüsszel által elfogadott lesz.
(17.20)
Ennek megfelelően az akciótervek már elkészültek, sőt május és június hónap elején, tehát a napokban is zajlik a társadalmi vitájuk. Az akcióterv egyébként a minisztérium honlapjáról letölthető, de az NFÜ honlapján is megtalálható.
A másik nagyon fontos ez a bizonyos 9,8 milliárd picinyke összeg, ahogy mondta a képviselő úr. Hát 10 milliárd forint nem olyan picinyke összeg! Ha azt nézzük, hogy ez a magyar költségvetés hozzájárulása az uniós finanszírozáshoz, és ha azt mondjuk, hogy arányait tekintve mindig 10-15 százalék körüli a magyar hozzáadott költségvetési hányad az uniós forráshoz, akkor bizony ez a 10 milliárd forint mintegy 80-90, közel 100 milliárdos beruházási összeget jelent. Azt hiszem, ez nem rossz szám. És nincs ellentétben az 1400 milliárddal, amit ön mondott, képviselő úr, hiszen ha azt elosztjuk kilenc évre - hét plusz két esztendőre -, akkor az körülbelül 150 milliárd forint. Ennek megint csak a 10 százaléka mintegy 15 milliárd forint. Az induló évben tehát mintegy 10 milliárd forint biztosítása az induló projektekre, azt gondolom, nem egy alábecslés, és nem egy rossz érték, hanem azt mutatja, hogy felelős tervezés folyt.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem