DR. MIKOLA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyűlés! A miniszterelnök úr azt mondta, hogy az ellenzék nyafog. Szeretném ezt visszautasítani, egyébként sem vagyok én magam sem nyafogós típus, ez majd el fog hamar dőlni, de azt gondolom, hogy a kormányoldal van nagyon nagy bajban, és orvosként azt mondom, hogy bizony szét kéne osztani egynéhány tablettát, nehogy valamiféle baj történjék, hiszen itt olyan indulatos, vértolulásos beszédeket hallottunk, ami elképesztő. Elképesztő ezt hallgatni a magyar parlamentben, és sértő az ellenzékre nézve! (Felzúdulás az MSZP soraiban.) Úgy tűnik, hogy önök nagyon komoly bajban vannak, ez nagyon egyértelműnek látszik, és azt is tudom, hogy miért vannak bajban.
Nem tudom megállni, hogy ne reagáljak néhány felszólalásra. (Lendvai Ildikó felé, aki a padsorok között áll:) Bár most készül a frakcióvezető asszony éppen elmenni, de szeretném neki mondani - (Lendvai Ildikó: Nem!) ja, nem megy el, köszönöm szépen -, hogy a gyógyszergyártók nyomásának nem tudtunk ellenállni. Hároméves megállapodás: tessék már elővenni a gyógyszerpiaci megállapodást, önök megszüntették! Kökény úr jókat mosolyog, érdekelt volt a megszüntetésében. Forrásbevonás az egészségügybe: tessék már elolvasni a 2001. évi CVII. törvényt, erről szól, önök megszüntették! Népegészségügy? Az “egészséges nemzet” népegészségügyi program egy tízéves program, ami felzárkózási lehetőséget kínált az Európai Közösség népegészségügyi színvonalára, önök megszüntették. Egyben ez a program a tényekre, adatokra alapozott egészségpolitika megalapozó programja volt, önök megszüntették. Fogmegtartó kezelések térítésmentessége: önök megszüntették a szabályozást. Amortizáció az alapellátásban: elvonták a háziorvosoktól az amortizációs forrásokat. Magyarországi gyógyszertárak repatriációja: önök megszüntették ezt a jogszabályt.
Folytathatom tovább, és eljutunk oda az egy üveg sörig, amit pedig az SZDSZ frakcióvezetője mondott, hogy már fizesse ki az ember azt az egy üveg sörnyi vizitdíjat. Hát kérem szépen, ez olyan mélyenszántó nem tudásról, ismerethiányról tanúskodik, ami elképesztő. Az emberek Magyarországon járulékot fizetnek, egészségbiztosítási járulékot fizetnek, amit önök ez év elején 7 százalékkal emeltek meg. Itt nem az egy üveg sörről van szó! Hát nem ingyen kapják az emberek az egészségügyi ellátást, a nyugdíjasok se. Életük során megfizettek azért, hogy megkapják az ellátást, méghozzá nagyon komolyan megfizettek. Önök amnéziában szenvednek, és kezd az egészségügy olyan lenni, mint a futball: mindenki rettenetesen ért hozzá, pedig ez egy szakma.
Szeretném mondani, hogy az úgynevezett egészségügyi reform egyéves története kapcsán közel állunk ahhoz, hogy a gyógyítás szakmai tartalmát a beteg anyagi helyzete határozza meg. Ez elfogadhatatlan! Mára világossá vált, hogy a kormányzati egészségpolitika visszaél a “reform” szóval, hiszen a forráskivonás szégyenlős és eufemikus elnevezésként használja a reformot. Miután a kormány egyre rosszabb pénzügyi helyzetbe lavírozta önmagát és az országot, az úgynevezett konvergenciaprogramban Brüsszel felé vállalta, hogy három éven keresztül összesen 0,9 százalékkal csökkenti a GDP-ből az egészségügyi kiadásokat.
Miről beszélünk? Milyen reform az, amelyik ilyen léptékű forráskivonással jár? Így 2010-re a GDP 5,5 százalékát kitevő egészségügyi közfinanszírozás 4,6 százalékra fog csökkenni, és ez azt jelenti, hogy évente 100 milliárd forintot vonnak ki az egészségügyből. Miről tetszenek beszélni? Milyen reform ez? Minden reform többletkiadást, primer invesztíciót igényel. Azért szakmai dolog egy reformot előkészíteni a folyamatos megújító törekvéseivel és az egyes lépéseknek a primer invesztíciós szükségletei megtervezésére.
Ez a reform egyre inkább perverzióra hasonlít, döbbenetes, hogy a döntéshozók, az új és régi miniszterek, Horváth Ágnes asszony és Molnár Lajos befolyásolhatatlan konoksággal, kooperációra képtelenül, valamiféle kéjes megszállottsággal teszik az újabb-újabb lépéseket, és rombolják azt az egészségügyi ellátórendszert, ami Európa-híres ellátórendszer volt, és meg kell védenem. Szó sincs arról, hogy a magyar egészségügy valami romjaiban heverő, semmit nem érő, értéktelen valami volt. Ha pedig így állítják be, a világ is nulla pontot fog adni ránk úgy, mint a futball Európa-bajnokságra a pályázatunkra tette.
Önök a gyógyszerforgalmazást megváltoztatták, épp a napokban adtak ki egy állatgyógyászati termékeket áruló vállalkozásnak emberi gyógyszerek árusítására alkalmas engedélyt; létrehozták a biztosításfelügyeletet, ami rendőrségként működik, tönkretették a kórház-finanszírozást, és nem is tudom tovább sorolni, hiszen az időm elmúlt.
Azt gondolom, most egy fontos dolog van, hogy megakadályozzuk, igenis megakadályozzuk a szerencsétlen emberek segítségével azt a több-biztosítós modellt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), amit létre fognak hozni, mert egyébként úgy járunk, mint ahogy a költő mondja, hogy “Amit védtem, nincs jelen, azt már mások védik ellenem”…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem