KISS FERENC

Teljes szövegű keresés

KISS FERENC
KISS FERENC (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Szeretném egy technikai kérdésre is felhívni a figyelmet. Az egyik: a fogyasztói árkiegészítés táblázatai 500 kilométer távolságra határozzák meg a támogatást, míg a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium díjtáblázata általában 200-250 kilométerre. Tehát ezt összhangba kell hozni.
A másik: beszélünk a 120 milliárdos, költségvetésben szereplő fogyasztói árkiegészítésről. Úgy gondolom, hogy ebben az összegben jelentős, mégis létszámában nagyon sok az a 65 év feletti nyugdíjas, aki után az árkiegészítést a szolgáltatók megigénylik. Ez mintegy 15-20 milliárd forintot tesz ki. Nem is ezzel van a probléma, hanem azzal, hogy ezt hogyan tudjuk kontrollálni. Ennek kellene a feltételeit megteremteni, hogy ez a fogyasztói árkiegészítés az ingyenes utazások után valamilyen módon ellenőrizhető legyen, és úgy gondolom, hogy ez közös érdek, kormányzati érdek és a szolgáltatók érdeke is, és erre ki kell találni a hátralévő időszakban egy olyat, amellyel az utazások gyakoriságát és távolságát az ingyenes utazásoknál is tudjuk kontrollálni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem