DR. IVÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. IVÁN LÁSZLÓ
DR. IVÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Úr! Képviselőtársak! Azt hiszem, mondhatjuk, hogy az egyhangú elfogadása ennek a javaslatnak természetesen közérdek. Ezen túlmenően azonban szeretném felhívni mindannyiunk figyelmét a jövő érdekében is, hogy mi eddig következetesen utánfutó-szervizelést végeztünk. Amikor bekövetkezett a krach, a probléma, amikor valahol felbukkant valami a mélyből, akkor hirtelen vagy pánik keletkezett, vagy valami gyors megoldást kerestünk. Végre egy törvénnyel szabályozottan a megelőzésre és a megelőző lobbitevékenységre is külön figyelmet kell fordítani.
Azt hiszem, hogy a körülöttünk lévő országoknak, bármelyiket is veszem, vannak érzékeny pontjai, amelyek a határ menti területeken vagy akár a határtól távolabb is bennünket érintően kockázatnövelőek lehetnek. Ezeknek a térképét, az úgynevezett számon tartását fontosnak tartjuk, és a megelőző lobbitevékenységünket, éppen a nemzetközi kapcsolataink révén is és a diplomáciai tevékenységünkkel ide mindenképpen be kell kapcsolni. Nem elég csak a környezetvédelem részéről, hanem a mindenkori állam felelős lobbitevékenységét diplomáciailag is biztosítani érdemes lenne, hiszen lehet, hogy lappangva ott vannak ma is olyan fel nem tárt vagy még szerencsére ki nem bukott problémák, amelyeket, ha erre figyelünk, akkor megelőzhetünk olyan nagyobb ártalmakat, amelyek most a mi életünkben is bekövetkeztek. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem