FARKAS FLÓRIÁN

Teljes szövegű keresés

FARKAS FLÓRIÁN
FARKAS FLÓRIÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Minden ország boldogulása és jövője attól függ, hogy egészséges polgárok egészséges környezetben, kiegyensúlyozott gazdasági körülmények között élnek-e. Így tudnak egy ország polgárai egészséges jövő nemzedéket nevelni, országukat gyermekeik számára is épségben megőrizni.
A magyar lakosság egyharmada szegénységben él, közöttük legtöbben betegek. A magyarországi cigányok tíz évvel hamarabb halnak meg, mint boldogabb honfitársaik. Miért van ez így? Éppen az a veszélyeztetett szegény réteg, közöttük a cigányok is, tartós létbizonytalanságban él. Munkanélküli csak időnként jut alkalmi vagy közmunkához, sorsát úgy éli meg, hogy reménytelen, reménytelen küzdelem. Gyermeke nem kap pozitív mintát, nem látja azt, hogy apja, anyja eredményesen dolgozik és él. Ez a depresszív lelkiállapot nemcsak lelki betegségek melegágya, de sok testi betegség is a rossz mentális állapot következménye. Szabad-e ilyen társadalmi körülmények között veszélyeztetni a pszichiátriai betegellátást?
Bármennyire jól hangzik minden jó tanács a helyes táplálkozásról, az a szegény cigányember, aki nem tudja minden nap jóllakatni a családját, nem törődhet az egészséges étkezés szabályaival. Az alapvető élelmiszerek áfájának 20 százalékra emelésével a legszegényebbeket sarcolja meg az állam, és teszi számukra még elérhetetlenebbé az elégséges táplálkozást is, nem beszélve az egészségesről. Ha minden hátrányos helyzetű gyermeknek helye lenne az óvodákban, akkor legalább a gyermekek nem nélkülözhetnének, és talán fejlődésük is egészségesebb lenne. Gondolkozzanak el azon, nem volna-e életmentő, ha a szegénységben élő családok gyermekei, és közöttük természetesen a cigányoké is, mindennap hozzájuthatnának az óvodában, az iskolában a közétkeztetéshez.
Súlyosan veszélyezteti a szegény cigányemberek egészségét az is, hogy méltatlan lakáskörülmények között élnek. Ezek a lakások, inkább putrik vizesek, télen kifűthetetlenek, a tisztálkodás alapfeltételei sem biztosítottak, és nincs egészséges ivóvizük. A rossz higiénés viszonyok között nagyon sok betegség szinte elkerülhetetlen. Nem alapvető feltétel és népegészségügyi cél, hogy a mélyszegénységben élők számára legalább egészséges ivóvizet biztosítsunk intézményesen?
Reformintézkedésként az elmúlt évben teljesen szétzilálták azt az egészségügyi ellátórendszert, amely, ha nem is tudott teljes körű betegségmegelőző munkát végezni, a már megbetegedett emberek számára biztonságosan nyújtott orvosi ellátást.
(9.40)
Igaz, hogy létezik közgyógyellátás, de azt úgy megreformálták, hogy nagyon sok esetben éppen arra a szerre nem jogosult az ellátott, amire elengedhetetlenül szüksége lenne. Pénze pedig nincs arra, hogy megfizesse a jó medicinát.
Súlyponti kórházak és központi rendelők működnek most már a betegek érdekében - állítják -, nagyon sokszor lakóhelyüktől 50 kilométerre vagy talán még távolabb. Az a család, ahol a hónap közepén már nincs otthon pénz, mit tesz, ha szakorvoshoz kell vinni a gyerekét? Igaz, van útiköltség-térítés, de csak utólag, általában négy-hat hetes késéssel.
Iszonyú cinizmusra vall, hogy a legszegényebbek, így a cigányok is arra kényszerülnek, hogy hitelezzenek az Egészségbiztosítási Pénztárnak. Ezt általában nem tudják megtenni, és elmarad a szakorvosi ellátás, vagyis a rászoruló beteg nem tudja megfizetni az egészségét. Sürgős megoldásra szorul ez a helyzet, és érthetetlen, hogy az egészségügyi kormányzat e téren nem tudja átérezni felelősségét.
Ugyanis ha a felsorolt legfontosabb teendőket nem végezzük el, tragikus helyzetbe kerül a jövő nemzedék. El tudják önök képzelni, ki fogja eltartani az öregeket és a gyerekeket? Egyáltalán lesznek elegen gyerekek? Kérem, érezzék át felelősségüket a szegények, a magyarországi cigányok és mindannyiunk érdekében.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem