PETTKÓ ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

PETTKÓ ANDRÁS
PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A civil szervezetek érdekeinek védelmében rendszeresen szót emelek, ezért kívánok szólni most is napirend előtt. Szeretném ugyanis képviselőtársaim figyelmét is felhívni a nonprofit szektor egyre tarthatatlanabb finanszírozási nehézségeire. Tudom, hogy nem újdonság manapság, hogy egy foglalkoztatási csoport, társadalmi réteg vagy korosztály panaszkodik, hiszen a megszorítások időszakát éljük, ami igenis fájdalmas mindannyiunknak. A társadalmi szerveződésekre viszont azért kellene odafigyelnünk, mert a problémáik megoldásához másra szinte nincs is szükség. A likviditási nehézségeik megoldása ugyanis nem a költségvetési kiadások emelésével, hanem hatékony politikai támogatásunkkal, hatékony érdekképviselettel és közmegegyezéssel érhető el.
Ma Magyarországon a körülbelül 70 ezer civil szervezet nagyjából 500 ezer forint alatti éves költségvetési keretből gazdálkodik, ami jellemzően a kötelező adminisztrációs költségeik fedezetéül szolgál. Véleményem szerint ez abszurd. Mint ahogyan az is, hogy az egyre növekvő igény ellenére is egyre apad a pályázati forrás, ami a fennmaradásuk, a működésük alapja. Ezt jellemzi jól az az adat, amely szerint a nemzeti civil alapprogramhoz érvényesen pályázó civil szervezetek működési támogatási igénye 70 milliárd forint, míg a lehetőség csupán 6,8 milliárd forint. És ne higgyük, hogy maradéktalanul boldogok lehetnek azok a kiváltságosok, akik részesülhetnek ebből az összegből. A pályázatok ugyanis bár előfinanszírozásúként hirdettettek meg, jellemző módon több hónapos késéssel kerülnek kifizetésre.
Hogy világosabb legyek: a Bóbita Egyesület ovis hagyományőrző táborát júliusban szeretné tartani, aminek a költségeire márciusban pályázik, s bár már júniusban értesítik a sikerről, szerződést kötnek vele, de csak jövő januárra kaphatják meg a pénzt. Mit tehetnek? Lemondják a tábort és visszafizetik a pénzt, vagy megelőlegezik valamilyen forrásból. És itt a bökkenő; ha egy család vagy egy vállalkozás átmeneti pénzzavarba kerül, jellemzően kölcsönt kér a rokonától, a barátjától vagy egy banktól. De hová fordulhat egy egyesület? Hát sajnos a bankokhoz biztosan nem, mert a profitorientált pénzintézetek nem ismerik a nonprofit szervezet fogalmát - illetve dehogynem, csak rosszul. Adott tehát az egyik oldalon egy megszorult civil szervezet, a másikon egy bizalmatlan pénzintézet, a harmadikon egy rosszul pályáztató állami rendszer, és a negyediken a mindezt szemlesütve hallgató politikusok.
Biztos vagyok benne, hogy létezik olyan megoldási képlet, ami a felek megelégedése mellett oldja meg ezt a kérdést és abban is, hogy ennek a kulcsa csakis a politika lehet. Ezért a Magyar Demokrata Fórum képviseletében két héttel ezelőtt tanácskozásra hívtam a civil szervezetek, a bankok, a kormány és a parlamenti pártok képviselőit, hogy megvitassuk egy úgynevezett civil bank felállításának a lehetőségét. A civil bank felállításával azt akarjuk elérni, hogy a civil szervezetek finanszírozása zökkenőmentes, az átmeneti likviditási problémák orvosolhatók, az egekbe szökő adminisztrációs költségek letörhetők legyenek. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ugyanis azt mondhatjuk, hogy a jogi önállóság sajnos mára már kevés, ha a működés a felelősségteljes munka mellett is csak akadozva valósulhat meg a kiszámíthatatlan pénzügyi lehetőségek mellett.
A politikának ki kell mondania: valódi polgári demokrácia nem létezhet szerteágazó civil aktivitás nélkül, ezért a politikának kötelessége a polgárok ezen erőfeszítéseinek törvényi és anyagi támogatása is. A Magyar Demokrata Fórum e parlamenti ciklus egyik legfontosabb feladatának az autonóm civil társadalom megerősítését tartja, ezért is üdvözölendő, hogy a szakmai és politikai résztvevők pozitív hozzáállása és egyetértése mellett végre elindulhatunk egy olyan úton, amely reményeim szerint a civil szféra teljes anyagi függetlenségéhez fog vezetni. Végre a pártok is felismerték, hogy a nemzet mindennapi működésének, a gyakorlati problémák megoldásának biztosítása érdekében teret, lehetőséget és forrást kell biztosítani a nemzet mikroszintű együttműködési hálózatának kialakításához és megerősítéséhez.
Nincs az a racionalizált állami intézmény, amely képes felvenni a versenyt a civil szféra minden rezdülésre érzékeny hálójával. Magyarországon ez a hálózat még ritkás, de már így is elismerésre méltó eredményekkel büszkélkedhet. Az MDF szilárd elvi álláspontja szerint a politika úgy díjazhatja méltóképpen a rendszerváltoztatás óta elért sikereket, és úgy mozdíthatja elő az autonóm civil társadalom megerősödését, ha elősegíti egy olajozottabban működő pénzügyi háttér kialakulását. Ezen kell dolgoznunk valamennyiünknek, az öt parlamenti pártnak, az érintett minisztériumoknak, a civil szervezeteknek és a bankoknak is.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem