DR. HORVÁTH ÁGNES

Teljes szövegű keresés

DR. HORVÁTH ÁGNES
DR. HORVÁTH ÁGNES egészségügyi miniszter: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Magyarországon nagyon sok minden változott az egészségügyben, és nagyon sok minden nem változott. Sok mindennek változnia kellett, hiszen hat évvel kevesebbet élünk, mint az Európai Unió állampolgárai, és nemcsak hogy kevesebbet élünk, de többet vagyunk betegebbek, többet élünk betegségben, rosszabb minőségben éljük az életünket.
Abban, hogy mennyit vagyunk betegek, hogyan vagyunk betegek, valamennyien tudjuk, hogy az egyén felelőssége mellett igenis ott kell állnia az állam felelősségének is. Az állam a saját felelősségét testesíti meg például az ellátórendszer szervezésében, a különböző jogszabályokban. Ezért volt számunkra annyira fontos, hogy ezt a felelősséget, az állami felelősséget újraszabályozzuk, hogy ezzel is hozzájáruljunk az egyén egészségének a javulásához.
Ugyanakkor hajlamosak vagyunk elfeledkezni az egyén felelősségéről, aki ugyanúgy felelős saját egészségéért azzal, hogy hogyan táplálkozik, hogyan él, dohányzik vagy nem dohányzik, hogy zárt vagy nyilvános helyen engedélyezzük-e a dohányzást, vagy nem engedélyezzük. Számos más téma van tehát, amiről beszélnünk kell. De most elsősorban beszéljünk az elmúlt egy évről, hiszen nagyon sok minden történt.
A miértekre nagyon egyszerű válaszolni, hogy miért is kezd bele egy kormány egy átalakításba. Azért, mert európai típusú ellátórendszert akar, egy olyan ellátórendszert, ahol a beteg nemcsak mint hálapénzért vevő tud megjelenni, egy olyan rendszert, ahol el tud tűnni a hálapénz, a beteg valóban vásárlóként jelenik meg, a vásárlásának az oka az ő betegsége, ugyanakkor mint vásárló, informált, tisztában van azzal, hogy hol milyen ellátást nyújtanak. Ennek alapján tud tudatosan választani, és legalább ilyen fontos, hogy tudja, hogy mikor mi jár neki, mire jogosult. Ennek fényében indultak el a változások.
Nézzük egyenként a területeket! Gyógyszerügyben, amiről oly sokat beszéltek már, nagyon büszkén elmondhatom, hogy 31 darab új patika létesült a gyógyszertörvénynek köszönhetően, több mint 400 gyógyszer kapható patikán kívül. Ne felejtsük el azt sem, hogy elindult egy gyógyszergyártói árverseny. Sikerült elérnünk, hogy 2007-ben közel 1500 gyógyszer ára csökkent, azaz közel 1500 gyógyszer olcsóbbá vált a betegek számára. Csak ez a betegeknek összességében mintegy 10 milliárd forintnyi megtakarítást jelent. Ez egy nagyon fontos eredménye a gyógyszertörvénynek, amely egy olyan törvényünk, amelyet szerte Európában elismernek, és arról se feledkezzünk el, hogy megadtuk a lehetőségét a háromhavi gyógyszerfelírásra is. Ezzel is próbáljuk azt segíteni, hogy valóban a krónikus betegek gondozása úgy történjék, mint bárhol máshol a világon, nem kell azért havonta orvoshoz mennünk, hogy megkapjuk a receptünket, ugyanakkor van egy olyan minimális idő, amikor igenis hogy jelenjünk meg, de történjék meg a kontrollvizsgálat. Erről szól a gyógyszerfelírás.
Nagy változás volt, hogy elindult a jogosultságok ellenőrzése az egészségügyben. Nem változott, hogy ugyanolyan taj-kártyánk van, mint eddig volt. Nem változott, pontosabban nem változik 2007. december 31-ig, hogy elmegyünk az orvoshoz, és függetlenül attól, hogy jogosultak vagyunk, vagy sem, megkapjuk az ellátást. Azaz ez év végéig mindenki ugyanúgy megkapja az ellátást, ami viszont változik és változott április 1-jétől, hogy először mindenki kap egy tájékoztatást arról, hogy jogosult-e az ellátásokra. Ez egy figyelmeztetés, hogy igen, rendezze a jogviszonyát. Nagyon boldog vagyok attól, hogy a közel 1,1 millió rendezetlen jogviszonyból mára 543 ezer jogviszony tisztázódott. Tehát közel a fele a rendezetlen jogviszonyoknak tisztázódott ettől az intézkedéstől.
Az egészségügyi ellátásokra várnunk kellett a múltban is, még ha nem is beszéltünk róla. Ez nem változott. Ami viszont változott, hogy most, ha nem sürgős ellátásra kell várnunk, akkor várólistára kell hogy kerüljünk. Változott az, hogy a várólista nem egy kis füzetkében jelenik meg valakinek a zsebében, hanem a várólistának az interneten kell megjelennie, és bárkinek képesnek kell lennie azt követni. Változott tehát az átláthatósága a rendszernek. Nem változott, hogy sürgősségi ellátást mindenkinek ugyanúgy kell nyújtani, mint eddig. Nem változott az orvosok hippokratészi esküje. Sőt, az sem változott - utalnék Varga Mihály képviselő úr szavaira -, hogy az egyes kórházak az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól tudják megkapni azt az értesítést, és kapták meg azt a tájékoztatást eddig is, az átalakítás alatt (Varga Mihály nemet int.) és a jövőben is - hiába integet a képviselő úr a fejével. Tehát az ÁNTSZ feladata az, hogy elmondja (Varga Mihály: Képzavar!) egy-egy kórháznak, hogy mikor, ki, milyen ellátást nyújt. Ők szervezik az ellátást. Nem változott tehát az ÁNTSZ szerepe. Sőt, az sem változott, hogy kórházat választhatunk. Továbbra is választhatunk kórházat.
Ami változott, hogy ha kórházat választunk, akkor a kórháztól kapunk egy visszajelzést arról, hogy igen, fogadni fog minket. Ez kinek jó? Csak a betegnek. Sosem kell azzal szembesülni a kórház kapujában, hogy nem fogadják őt. Hangsúlyoznám, csak nem sürgős esetekre vonatkozik, hiszen elmondtam, hogy sürgős esetben nincsen változás, mindenkit el kell látni.
Nem változott, hogy nagyon sok ellátás jár a biztosításra. Ami változott, hogy törvény mondja ki most már, hogy mi az, ami a biztosító terhére jár, mi az, ami mindenkinek állampolgári jogon jár, és mi az, ami nem jár. Aztán sajnos az egészségügyi ellátásnak a színvonala ilyen rövid idő alatt még nem változhatott. Ami azonban változott, hogy megadjuk a lehetőséget az informálásra a betegnek, sőt változott, hogy létrejött az Egészségbiztosítási Felügyelet, ahova a betegek panasszal fordulhatnak. Ez egy olyan felügyelet, egy olyan szervezet, amely a betegek pénzét őrzi. Tehát ami változott, az a betegekre való figyelem egy létrehozott új szervezet kapcsán.
Sokat beszéltünk és beszélünk a kórházakról, az intézményi átalakításról. Itt el kell hogy mondjam, a betegek számára 95 százalékban, 90-95 százalékban az átalakítással semmi sem változott. Megszűntek bizonyos kórházak, kisszámú kórház, és megszűntek osztályok. Ez a betegek 5-10 százalékát érinti. Nagyon nehéz annak, akit személyesen érint egy-egy megszűnő, átalakuló osztály. Nehéz a megszokásokat új megszokásokká váltani. Ez időt vesz igénybe. Én itt, ezen a helyen is szeretném megköszönni mindenkinek, aki együttműködött az egészségügyi tárcával, a kormányzattal abban, hogy elindulhasson az egészségügy átalakítása, hiszen sok volt a változás, és jelenleg is zajlik még az átalakulás, hiszen számos kórház még mindig nem állt át az átalakításokhoz.
Nézzük tehát, mi is történt az intézményfronton!
(11.00)
Célunk volt, hogy kiemelésre kerüljenek úgynevezett súlyponti, kiemelt kórházak, amelyekhez kiemelt fejlesztési források tudnak eljutni. Az a célunk ezzel, hogy ezekben a kórházakban magas színvonalú ellátás legyen, a progresszivitásra, azaz a súlyosabb betegek ellátására való képesség megnövekedjen.
Kijelölésre kerültek a területi kórházak. Ezek lesznek azok a kórházak, amelyek minden beteget a lakóhelyéhez közel elláttak. Ezek még nem megújult kórházak, hiszen egy nap alatt nem lehet újjáépíteni a 30-40-50 vagy akár csak 10 év elmaradásait, de ezekbe a kórházakba most uniós források fognak tudni jönni, hiszen közel 400 milliárd forintnyi uniós forrás érkezik az egészségügybe. Pályázni kell, gondolkozni kell, készülni kell arra, hogy hogyan lesz jobb egy-egy intézmény működése. Nagyon sok pályázat már szinte elkészült, nagyon sok helyen dolgoznak, hiszen készülnek az egyetemek, de lehetne említeni Nyíregyházát, lehetne beszélni Kaposvárról vagy akár a miskolci megyei kórházról, tehát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházról, amik mind-mind készülnek átalakítani az intézményeiket. Valamennyi kórháznak az a célja, hogy ne 20-30 vagy 40 épületben gyógyítsanak, hanem építsenek egy-kettő-három korszerű tömbkórházat, korszerű épületet, és ott folyjék a gyógyítás. Sok minden változott tehát, és sok minden nem változott.
Azt gondolom, hogy ahhoz, hogy ezek a változások valóban végbemenjenek, valóban megtörténjenek, még egy dolog szükséges. Ez pedig nem más, mint a szemléletváltás. Engedjék meg, hogy zárszóként hadd kívánjak mind az egészségügyben dolgozóknak, mind a betegeknek és mind magunknak itt, ebben a teremben nagyon-nagyon sok kitartást ahhoz, hogy ez a szemléletváltás végig végbemehessen azért, hogy az egészségügyünk olyan európai egészségügy legyen, amelyet mindannyian szeretnénk ebben az országban.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem