DR. HORVÁTH ZSOLT
DR. HORVÁTH ZSOLT
DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Bács-Kiskun megye, 2. vk.): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az elmúlt egy évet kell értékelnünk. Az elmúlt egy év tekintetében az egészségügyről szeretnék beszélni.
Talán először kezdjük azzal, hogy mi is történt. Azt mondták, reformot fognak csinálni. Erre az egészségügyi reformra sem részleteiben, sem egészében nem tértek ki a választások alkalmával, nem mondták el nekünk, hogy mi történik egészségügyi reform alatt, nem vált világossá az, hogy az egészségügy fizetős lesz, sőt, amikor mi ezt állítottuk, hogy erre készülnek, és a több-biztosítós modell bevezetésére készülnek, akkor egyszerűen hazugnak neveztek bennünket, itt a Házban is - a jegyzőkönyvekben tessék visszakeresni - és a kampány során is.
(11.10)
Maga a miniszterelnök is azt mondta, hogy ezt a hazug állítást abba kell hagyni, mert nem igaz állításokkal választást nyerni nem igaz országhoz vezet. Tisztelettel jelentem, itt vagyunk a nem igaz ország kellős közepén.
Nem lehet megkerülni azt a kérdést, hogy önök a választási kampányban becsapták a választóikat. Nem erre kaptak felhatalmazást, nem is kértek rá felhatalmazást, mert ha kértek volna, pontosan tudták volna, hogy erre a káoszra nem fogják megkapni az emberek hozzájárulását. Most, amikor már készen van a káosz, és a lakosság megpróbál véleményt mondani róla, kézzel-lábbal, minden lehetséges eszközzel gátolják azt, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket arról, ami velük történik a fejük fölött.
Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor egyetemre jártam, azt tanította a professzorom, és azzal bocsátott el több százunkat, hogy a betegnek az igazat és csakis az igazat szabad mondani, mert a beteg nem tud másképp a saját életéről dönteni. Bár te vagy az orvos, te vagy a tudás birtokában, de az ő élete, és őróla van szó. Nem ártana, ha képviselőtársaim ezt időnként felidéznék magukban. Mert bár a választópolgár választ, és bár mi hozzuk a törvényeket, de az ő életéről, a mi életünkről van szó. Néha ezt a felelősséget elő kellene szedni. Nem mondhatják azt, hogy nem voltak részesei annak a hazugságözönnek, ami ide juttatta az országot. Különösen nem mondhatják azt, hogy nem voltak részesei az egészségügyben.
Nézzük a számokat, mi történt, hiszen azért ez mindennél többet mond. Az egészségügyi kiadásokat nem titkoltan a konvergenciaprogramban 2007 és 2009 között 250-270 milliárd forinttal szándékoznak csökkenteni. Tegyünk hozzá egy másik adatot: Magyarországon - már egy tisztított adat - vásárlóerő-paritáson mérve 1300 dollárt költünk el egy emberre egy évben. Európában ez általában 2 ezer dollár körül van, akiknek jobban megy - mint a franciák vagy az angolok -, azoknál megközelítik a 3 ezer dollárt. Vagyis egy újabb hazugság, hogy a magyar ellátórendszer drága. Nem igaz! Európában az egyik legkevesebbet költjük rá. Tehát ezt a hazugságot tessék egyszer s mindenkorra megszüntetni! Nem igaz az, hogy a magyar egészségügy pazarló. Ez a mondat sem igaz. Az sem igaz, hogy Magyarországon túl sok a kórház. Nem igaz. 153 kórház volt Magyarországon aktív ellátással. Az aktív ágyak száma volt az egyetlen, ami magasabb volt, de nem annyival, mint amennyivel lecsökkentették. 61 ezer aktív ágyból 44 ezer maradt. S ha azt mondja miniszter asszony, hogy ez a lakosság 5 százalékát érinti, akkor téved. Amikor az aktív ágyak egyharmadát megszüntetik, az nem a lakosság 5 százalékát érinti, az mindnyájunkat érint.
Milyen helyzetbe kerültek a kórházak? A kórházak 54 százaléka csődközeli állapotban van. Ezeket az adatokat egyébként a Kórházszövetség és az EGVE adataiból tudjuk; az előbb említettek szintén Kórházszövetség- és EGVE-felmérések. Mekkora a kórházak adóssága? 2006-ban az EGVE szerint 54 milliárd forint volt a kórházak lejárt tartozása. Ez óriási szám, képviselőtársaim. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a konvergenciaprogram érdekében fojtogatják az intézményrendszert. Egy darabig bírja, aztán amikor nem bírja, akkor összeomlik. És amikor összeomlik, akkor ott maradnak a betegek ellátatlanul.
S bármennyire furcsának is tűnhet az önök számára, a kórházban alapvetően a betegséget kezelik és a beteg embereket gyógyítják. Az új megbetegedések számát a kórházak nem képesek csökkenteni, azokat más tényezőkkel lehetne csökkenteni: megelőzéssel, prevencióval, amivel egyébként nyomokban sem látjuk, hogy a kormányzat foglalkozna ezzel. Volt Magyarországnak egy népegészségügyi programja. Az előző kormányzat azt a népegészségügyi programot átalakította, de azért megtartotta. Máshova helyezte a hangsúlyokat, de azért megcsinálta. Ebben a kormányzatban a népegészségügyi programok megálltak. Gyakorlatilag semmi nem történt. Az intézményrendszer átalakításához - legalábbis ha az ember az iparban dolgozik, és valamit gyártani akar - három kérdésre rögtön válaszolnia kell tudni: hogy mit akarok gyártani, mennyit akarok gyártani, és hol. Az egészségügyben hasonló a helyzet: mit akarok gyógyítani, milyen betegséget kell gyógyítanom, mennyit kell abból a betegségből gyógyítanom, és hol. Ezt pedig az szabja meg, hogy hol, hányan élnek, és azoknak az embereknek milyen betegségük van. Ezeket hívják egyébként népegészségügyi adatoknak, népegészségügyi mutatóknak. Ez alapján meg lehet tervezni azt, hogy milyen ellátási szükséglet van egy országban. Ha ezt megterveztük, akkor abból meg lehet mondani, hogy hol és mennyi kórházra van szükség, hol, mennyi járóbeteg-szakellátásra van szükség és így tovább. Majd ezt az úgynevezett célmodellt össze lehet vetni azzal, ami jelenleg van, ki lehet számolni az optimumot, és el lehet készíteni egy programot, amellyel a meglévő rendszert át lehet alakítani egy olyan rendszerré, amelyik igazodik a tényleges, a valós szükségletekhez. Ez a munka nem lett elvégezve. Ötleteltek, torz struktúrát hoztak létre, amelynek semmi, de semmi köze nincs a tényleges ellátási igényekhez. Ez jól látható egyébként a rendszer működési hibáiban.
De nem elég, hogy nem átgondoltan csinálták, hanem rosszul is csinálták meg az átalakítást, mert mindenkivel összevesztek, aki a rendszerben dolgozott. Kivétel nélkül. Így aztán ahelyett, hogy együtt megpróbáltunk volna egy olyan modell felé elmenni, amelyik még jobb ellátást biztosít Magyarországon, ehelyett most káosz uralkodik az országban, nem tudják hova vinni a betegeket, a kórházak egyszerűen nem hajlandók fogadni a betegeket, részben azért, mert nincs meg a technikai felszereltségük, részben azért, mert adott napon nincs náluk olyan szakember ügyeletben, aki képes lenne az ellátást biztosítani, részben pedig azért, mert nincs elég pénzük rá. Gondoljon a keceli gyerekek esetére vagy a legutóbbi salgótarjáni esetre, de sajnos az a baj, hogy egyre több ilyen van az országban. Nem készítették fel a rendszerben dolgozó embereket arra, hogy mit kell tenniük, hogyan fog működni a rendszer. Telis-tele van hibával. Ráadásul fölösleges áldozatokkal és sarcolással.
Az előbb a kétpercesben elmondtam a gyógyszerek esetét, ismételten csak azt tudom mondani, hogy a gyógyszerellátás tekintetében hatalmas érvágás történt az embereken, és meglévő, a gyógyszergyártókkal egyetértésben aláírt szerződéseket rúgtak föl. Ahányszor egy ilyen szerződést fölrúgnak és újratárgyalják, mindig vesztes pozícióba kerülünk. Lépésről lépésre mindig rosszabb pozícióba kerül az állam. Ez a tapasztalat az elmúlt évek alapján.
Tisztelt Képviselőtársaim! Elmondhatjuk egészében véve, hogy a magyar egészségügyi rendszer átalakítása egy kudarc. Félúton vagyunk benne, de tartok attól, hogy ez a kudarc ki fog teljesedni. Ennek a jele az, hogy például 6 ezer egészségügyi dolgozótól készülnek megválni, körülbelül 1800 orvostól. Ha 1800 orvostól megválunk, és megnézzük, hogy mennyibe kerül ezeknek az embereknek a szakorvossá történő kiképzése, miniszter asszony, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy körülbelül 15 millió forintot költünk rá, mire az elsőéves egyetemistából szakorvos lesz két-három szakvizsgával. Ezeket az embereket most elengedjük. Nem elengedjük, elzavarjuk. Ez egyből 25 milliárd forint veszteség. De ezt az emberfőt újra kinevelni, ezt a tudást újra megszerezni legalább tizenöt év. Nincs tizenöt évünk! A magyar embereknek nincs tizenöt éve arra, hogy újraneveljük azt az orvosréteget, amely ma egyébként képes lenne bennünket meggyógyítani.
És mindezt miért? Azért, mert a tárca és a kormány - a szabad demokrata és a szocialista képviselők szavazataival és segítségével - gondolkodás nélkül szétverte a magyar ellátó struktúrát. Ideje lenne szembenézni vele - nem várom azt, hogy itt nyíltan elismerjék, de otthon, a tükör előtt, fogmosás közben gondolják végig -, hogy mit csinálnak, és mihez adják a nevüket. Talán még nem késő, még mindig meg lehetne változtatni ezt a tébolyt, és nem a magyar egészségügy tönkretételében, nem a magyar szakemberek elüldözésében, elzavarásában kellene gondolkodniuk, hanem le kellene ülni tárgyalni a rendszerrel. Nem idegen országból kell hívni tanácsadót 7,5 millió forintért, miniszter asszony, hanem ideje lenne a magyar embereket megkérdezni és meghallgatni. Egy év erre nem volt elég. Nem tudom, mennyi idejük van még kormányon, de kérem, fontolják meg, le lehet ülni tárgyalni az ágazattal. Sokkal többet tudnak róla, mint önök.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
