DR. KÓKA JÁNOS
DR. KÓKA JÁNOS
DR. KÓKA JÁNOS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Igyekszem visszatérni a kormány egyéves értékelését kitűző vitanap fő témájára, és nagyon vigyázni, hogy össze ne keverjem a papírjaimat, mint ahogy minden bizonnyal Varga Mihály is tette, amikor azt hiszem, véletlenül a délutáni beszédét olvasta fel (Dr. Ángyán József: Hihetetlen szellemes!), hiszen leginkább az őszödi beszéddel foglalkozott.
Magyarország költségvetésének egyensúlya az elmúlt ciklus végére nyilvánvalóan megbillent. Ezért a megbillenésért, az is nyilvánvaló, hogy elsősorban az ezt megelőzően kormányzó koalíció felelős, amely megpróbálta betartani választási ígéreteit a gazdasági növekedés adta keretek szétfeszítésének árán is. Bár fillérre el tud számolni a korábbi kormánykoalíció azzal, hogy hol vannak azok a százmilliárdok, amelyek szétfeszítették a költségvetés lehetőségének kereteit, ez mégsem kielégítő válasz, és főleg nem megoldás egy ország költségvetésének kezelésére.
2006-ban Magyarország érdeke mindenekelőtt azt kívánta, hogy hozzuk egyensúlyba a költségvetést, és mondjuk ki egy évvel a kormányzás megkezdése után, hogy ezt az ambiciózus célkitűzést sikerült teljesíteni. Még fél éve, háromnegyed éve is arról beszéltek nagyon sokan Magyarországon és a nemzetközi pénzvilág megfigyelői közül is, hogy Magyarországon összeomolhat a valuta, Magyarországon összeomolhat a tőzsde, Magyarországon olyan gazdasági folyamatok indulhatnak be, amelyek visszafordíthatatlanul az államcsőd közelébe sodorják az országot.
És ma mit mond ugyanez a pénzügyi elemző kör? Rövid egy év alatt sikerült az, ami nagyon kevés országnak sikerült: körülbelül 5 százalékos visszalépés az államháztartási hiányban, a folyamatok stabilizálása, a forint soha nem látott mértékben és tartóssággal erős, a Budapesti Értéktőzsde nemrég csúcsokat döntött, Magyarországra továbbra is ezermilliárd forintnyi éves befektetés áramlik be. Összességében tehát a gazdasági stabilitás visszaszerzése, amely a kormányzati ciklus első évének legfőbb felelőssége és feladata volt, az, tisztelt képviselők, jól sikerült.
Fel kell tenni a kérdést, mi vezetett oda, hogy ezt a nagyon komoly erőfeszítést meg kellett tenni. Mondhatnánk azt, hogy az elmúlt négy év kormányzása, és ebben nagyon sok igazság van, mondom még akkor is, ha azok a százmilliárdok szociális támogatásban, autópályában, gázártámogatásban, különféle juttatások formájában ott vannak az embereknél, beépültek az infrastruktúrába, az oktatásba, a rosszul működő, ámde folyamatosan veszteségeket termelő egészségügybe, ez ettől még politikai felelősség. De ugyanúgy megvan a politikai felelőssége az ezt megelőző kormányoknak is, amire csak azért nem szeretnék kitérni, mert azt gondolom, hogy nem volna elegáns, és meg szeretnék maradni elsősorban az egy év folyamatainak értékelésénél.
De nézzünk egy kicsit távolabb! Nézzük meg, hogy a politika mozgásterén kívül mik azok a folyamatok, amelyek négy évről négy évre oda vezetik ezt az országot, hogy ilyen mértékű költségvetési hiányt kell futnia. Mert Magyarországon minden politikai oldal bebizonyította, hogy a kormányzási ciklus első évében képes visszalépni a hiányból, majd a kormányzási ciklus végére képes produkálni közel 10 százalékos költségvetési hiányt.
Nos, mi vezet ide? Ha megnézzük, a háztartások jövedelmének mekkora része származik állami újraelosztásból, akkor egy egészen döbbenetes kép tárul elénk. A rendszerváltáskor 100 forint háztartási bevételből 41 forint származott állami újraelosztásból. Most ugyanez a szám 51 százalék. Magyarul több mint minden második forint a családok, a háztartások zsebébe állami újraelosztás képében vándorol.
(9.40)
Ez olyan mértékű állami függőséget jelent, tisztelt képviselőtársaim, ami szinte példátlan az Európai Unióban. Azt jelenti, hogy az elmúlt 17 évben Magyarországnak nem sikerült megszabadulnia a gondoskodó állam hamis illúziójától, attól az elvárásrendszertől, hogy a problémáik megoldását nem rászorultsági, hanem döntően alanyi jogon, az államtól várja.
És van egy kormány, amely elsődleges célként újra szeretné rendezni a közfelelősség és a magánfelelősség arányát. Amely azt mondja, hogy próbáljunk meg józanul rátekinteni ezekre a folyamatokra, próbáljuk meg összeilleszteni a rászorultság alapú állami gondoskodás elvét az öngondoskodás elvével, hogy a XXI. század egyik liberális piacgazdaságában, polgári demokráciájában végre helyükre kerüljenek a dolgok. Ugyanúgy helyükre kerüljenek a dolgok, mint ahogy a rendszerváltás 17 éve alatt nagyon sok tekintetben a demokratikus intézményrendszer működésében, az emberi jogok kérdésében, nagyon sok területen a gazdaságban bizony helyükre kerültek a dolgok.
És valahogy úgy látszik, hogy mindig, amikor ez a kormány belekezdene egy-egy olyan lépésbe, ami ebbe az irányba mutat, akkor valamiféle láthatatlan falba ütközik. Hiszen önök, tisztelt ellenzéki képviselők, tavaly a választásokkor azzal kampányoltak, hogy miért kellett 70 százalékkal emelni a gáz árát. Nem volt igaz, mert 28 százalékkal emelkedett, de azt nem mondták hozzá, hogy eközben a világpiacon háromszorosára-négyszeresére emelkedett az energiahordozók ára.
Önök egyrészt számon kérik a kormányon, hogy miért vállal sokkal több felelősséget, mint a költségvetés lehetőségei azt engednék, és miért engedjük elfutni a hiánycélokat. Másik oldalról olyan felelősségvállalásba akarják belekényszeríteni a kormányt, amit a világ egyik kormánya sem képes vállalni. Egyszerre fogalmaznak meg két egymással totálisan szembenálló érvelést és elvárást: az állam visszavonulását az emberek életéből és a többlet állami felelősséggel járó többletköltségeket. Ez így nem fog menni.
Ugyanúgy nem fog menni az sem, hogyha nem értik meg, hogy miről beszélünk akkor, amikor a szlovák példát hozzuk; hogy Szlovákiában az állami gondoskodás kétharmada a magyarországinak, ha mindent egybeveszünk. És rendben, lehet követelni 19 százalékos, 20 százalékos, egykulcsos személyi jövedelemadót. Olyannyira lehet, hogy a szabad demokraták hosszú távú célként ezt tűzték ki maguk elé. De tegyék hozzá, kérem, tisztelt ellenzéki képviselők, hogy a szlovák adórendszerben nincsen nulla kulcs alul, nincsen olyan, hogy a legkisebb jövedelmű rétegek adóoldalról preferenciát élveznek. És még mielőtt elvitatkoznánk azon, hogy ez egy jó rendszer, vagy nem, hogy egy kulcs kell, vagy nem, hogy csökkenteni kell-e a szociális kedvezményeket, vagy nem, előtte legalább értsünk egyet abban, hogy azokban az országokban, amelyeket önök egy-egy adat birtokában például hoznak, a társadalom számára milyen gondoskodási rendszerek működnek. És tegyék hozzá, hogy Szlovákiában sokkal drágább a gáz, mint Magyarországon. Tegyék hozzá az ellátórendszer minden egyes kérdésében, villamos energiától vizitdíjig azokat a lépéseket, amelyeket a szlovák kormány kész volt megtenni az előző ciklusban annak érdekében, hogy sikerrel vegye azokat az akadályokat, amelyek a reformok útjában állnak; hogy kivegye a növekedés útjából azokat a fékeket, amelyeket az állam tesz oda túlzott mértékű gondoskodással. Nem lehet egyszerre nagyobb állami gondoskodást és kisebb állami kiadást követelni. Nem lehet!
És jött egy kormány, amelyik az első egy évében ezeket a kérdéseket igyekezett megválaszolni; hogy hogyan lesz először stabilitás, és ez hogyan fogja megteremteni a reformok feltételeit. Hogyan tudunk előremenni egészségügyben, oktatásban, és hogyan tudunk előremenni közintézményeinkben valamennyi olyan kérdésben, ami mindannyiunkat foglalkoztat 17 éve, a rendszerváltás óta, és nem tudjuk megtalálni a választ. Önök sem tudták, mi sem tudtuk megtalálni azt a választ, hogy az a szörnyű örökség, ami hihetetlenül rossz minőségű vasúti szolgáltatásokban ölt testet, hogyan volna leküzdhető néhány év alatt. Nagyjából mindegyikünknek volt néhány éve erre. Ez alatt a néhány év alatt soha nem sikerült megcsinálni. Mindig elkezdődött valami, majd meg is állt. Ez a kormány arra tesz kísérletet, hogy elkezdjen egy olyan mély, rendszerszintű átalakítást, amely visszafordíthatatlan, amely nem politikai ciklusok húzd meg, ereszd meg politikájához alkalmazkodóan fogja átrendezni az egyes ágazatokon belül a felelősségek arányát.
Egy éve szabad demokraták és szocialisták arra szerződtek, hogy tegyék rendbe az ország pénzügyeit, politikai, gazdasági, társadalmi stabilitás mentén építsék újra a rosszul működő rendszereket. És most, amikor önök is hallják a koalícióban lévő vitákat, azok arról szólnak, hogy hogyan tudjuk ezt a leghatékonyabban, a legtöbb területen és a társadalom számára a legkisebb nehézséget okozóan végigcsinálni, hogy hogyan találunk az MSZP és az SZDSZ számára is elfogadható megoldásokat.
A liberális szavazók iránti felelősség főleg a reformok beindítása, illetve folytatása tekintetében áll fenn. A liberálisok elfogadják, hogy a választásokat a szocialisták nyerték. Valószínűleg azért a szocialisták, mert jobbak voltak a szabad demokratákkal együtt kormányon, mint az ellenzék ellenzékben. Ha elfogadjuk, hogy a szocialisták vannak többségben, azt is el kell fogadnunk, hogy a szabad demokraták elsődleges célkitűzése az kell hogy legyen, hogy mindig megfogalmazza a pozitív változások üzenetét, letegye ezeknek forgatókönyvét az asztalra, és megfelelő kompromisszumokkal, ügyes politikai érveléssel igyekezzen elérni célját. A célja pedig az, hogy az ezeket a rendszereket átalakító megoldások megszülessenek és gyakorlattá válhassanak.
Az első év a stabilitás, a kiigazítás tekintetében kifejezetten jól sikerült. És azokkal az értékelésekkel sem tudok mit kezdeni, amikor ellenzéki képviselőtársam azt mondja, hogy sereghajtók vagyunk. Melyik sereget hajtjuk? Legalább tegyük hozzá! Legalább tegyük hozzá, hogy mindez az államháztartási hiányt illeti. De próbáljuk meg elismerni eközben nem azokat az eredményeket, amelyeket a politika hozott össze, hanem legalább azokat az eredményeket, amelyeket a gazdaság szereplői fel tudnak mutatni. Hogy ilyen gazdasági környezet, ilyen takarékossági csomag, ilyen stabilizációs intézkedések mellett is ebben az egy évben folyamatosan növelték exportteljesítményüket, hogy a kis- és közepes vállalkozások emelték az árbevételüket és a profitjukat. Legalább őket ismerjük el! Hogy a multinacionális cégek közül ugyanolyan arányban választották Magyarországot, mint korábban. Hogy az egy főre jutó tőkebeáramlás, így munkahelyteremtés tekintetében Magyarország nem sereghajtó, tisztelt képviselőtársaim, hanem vezeti a kelet-közép-európai országok listáját. Legalább próbáljunk meg egyetérteni azokban a környezetünket leíró tételekben és adatokban, amelyekkel önök minősíteni szeretnék a mi tevékenységünket.
A liberálisok, tisztelt hölgyeim és uraim, három tárca élén kaptak lehetőséget arra, hogy közvetlen felelősséggel vigyék a szabad demokraták programját: az egészségügyi tárca, a gazdasági tárca és a Környezetvédelmi Minisztérium élén. Az egészségügyi tárca végezte egy év alatt a legnagyobb munkát. Egy év alatt beindította azt az átalakítást, amelyre az egészségügynek szüksége van ahhoz, hogy 2010-ben jobb legyen a kórház, jobb legyen a járóbeteg-ellátó intézmény, jobb legyen a háziorvosi rendelő, mint 2006-ban. Ezért dolgozunk.
Ezért dolgozik Horváth Ágnes, és ezért dolgozott előtte Molnár Lajos is. (Babák Mihály: Inkább ne tegye! - Dr. Horváth Zsolt, Bács-Kiskun megye, 2. vk.: Inkább ne tette volna!) Ha az első év eredményeit nézzük, azt gondolom, hogy láthatjuk a nehézségeit a reformnak, és elismerhetjük az eredményeit. A gyógyszertörvény lehetővé tette, hogy több helyen patikán kívül is olcsóbban juthassanak hozzá a betegek a gyógyszerekhez. És itt álljunk meg egy pillanatra! Önök, tisztelt ellenzéki képviselőtársaim, csatlakoztak ahhoz a szűk patikus- és gyógyszerlobbihoz, amely megpróbálta bebizonyítani, hogy az rossz, ha karácsony éjszaka nem kell egy órát sorba állni a hidegben-fagyban lázcsillapítóért a gyereknek.
(9.50)
Jobb, ha a patikák megtartják a monopóliumukat, jobb, ha nem lehet patikán kívül fejfájás-csillapítót kapni, mint ha kinyílik ez a piac, lefelé mennek az árak, bővül a választék. Hát nem sikerült! Ma az emberek azt látják, hogy a patikaszerek ára csökkent, és a patikaliberalizáció eredményeket hozott.
De már az orvosok is látják, hogy a vizitdíj egy háziorvosnál 180 ezer forintot hagy ott, egy kórház pedig több tízmillió forintot tud a kórházi napidíjból beszedni.
Azt is érzik a betegek, hogy több figyelem jut rájuk, hiszen előírtuk, hogy minden betegre öt perc kell hogy jusson. És igen, azt is érzik, amit Varga Mihály képviselőtársam elmondott, hogy az egészségügy rendszere nem jól működik. Csak elfelejtette elmondani, hogy nem tegnaptól működik rosszul, hanem évtizedek óta rosszul működik. Nem vették észre, hogy mindig, amikor belekezdünk az átalakításba, akkor az átalakítás számlájára kezdik el önök írni azokat a funkcionális problémákat, amelyek miatt éppen nekikezdtünk az átalakításoknak. Hogy azok a betegirányítási zavarok, azok az ellátási rendszert érintő problémák, amiket önök tulajdonképpen teljes joggal hoznak a közvélemény és a tisztelt Ház elé, pontosan azok a problémák, amelyeket le szeretnénk küzdeni egy új ellátási és biztosítási rendszerrel.
Ezek az intézkedések, amelyeknek a célja egy jobb egészségügy, fontos elemei a liberális reformnak, ezek nélkül a megszorítások önmagukban értelmetlenné válnának. Nem kozmetikai célú vagy a költségvetés helyzetét javító intézkedések sora az egészségügyi tárca célja. Mondjuk ki, ha ma Magyarországon az egyik megyében minden harmadik, a másikban pedig csak minden ötödik szülést vezetnek le császármetszéssel, az nem természetes. Ha hazánkban majdnem másfélszer annyi koraszülött hal meg, mint a legfejlettebb európai uniós tagállamokban, az nem jó. És az sem jó, hogy Magyarországon hat évvel korábban halunk meg és tíz évvel rövidebb ideig vagyunk egészségesek, mint a nyugati országok polgárai. Ezeken akarunk változtatni. Mi nem az egészségügyi reformért, hanem az egészségügyért általában vagyunk felelősek. Az általunk megfogalmazott rendszer és letett modell célja az, hogy a betegek érdekében működjön végre az egészségügy. Hogy ne a hálapénz mögött lévő érdek hajtsa előre a szolgáltatás és az ellátás viszonyait, hogy végre a betegért induljon be a verseny, és ne a betegek versenyezzenek rosszabbnál rosszabb minőségű egészségügyi szolgáltatásokért.
De ugyanilyen reformelkötelezettségek mellett kezdte meg egy éve munkáját az újonnan felálló liberális gazdasági tárca. A közlekedés reformjával, ahol igyekszünk összehangolni az egyes közlekedési alágazatok menetrendjét, végre rendbe tenni a vasút pénzügyeit, leszorítani egy normális piaci szintre az autópálya-építés költségeit. Előkészítettük, és ha minden igaz, napokon belül végszavazásra kerül az energiapiaci liberalizációt célul kitűző villamosenergia-törvény. Az “Üzletre hangolva” programmal pedig jelentősen egyszerűsítjük a vállalkozások terheit, ugyanúgy, ahogy számos egyéb programmal, tőkével, hitellel, állami garanciával, pályázati pénzekkel fenntartható módon, hatékonyan tudjuk segíteni a magyar kis- és közepes vállalkozások fejlődését.
Ha az egyik legnagyobb problémára gondolunk, az adóadminisztráció kérdésére, legyünk őszinték: ma Magyarországon egy hónap harminc napjából huszonnégy napra esik valamilyen adófizetési vagy adóbevallási kötelezettség. Az üzleti környezet minőségét értékelő rangsorban a hatvanhatodik helyen állunk a világban, miközben számos környező ország megelőz bennünket. A legfőbb célkitűzésünk, hogy ezen a rendszerváltás óta felhalmozott bürokratikus akadálytengeren valahogyan úrrá legyünk. Nem az adóreform vagy a versenyképes üzleti környezet megteremtése a végső cél, ezek eszközök, hogy az adófizetők egy igazságosabb és életszerűbb közteherviseléssel találkozzanak, hogy esélyt adjunk a vállalkozóknak, hogy elhárítsuk előlük a növekedés akadályait. Lehetőségeket szeretnénk adni, és el szeretnénk takarítani az állam által fölöslegesen emelt korlátokat.
A Szabad Demokraták Szövetsége számára ugyanilyen kulcsfontosságú a környezetvédelmi tárca, ahol egy környezettudatos gondolkodásmód elterjesztése a célunk. S hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy ez a tárca még egy valamiért felel: hogy ne sodorjon el minket évről évre az árvíz. Ebben a tekintetben is kiválóan teljesítettek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egy év után látható, hogy helyes volt a kormányon ezeket a tárcákat felvállalni, s ugyanúgy helyes volt a szocialistákkal összefogva egy új fejlesztéspolitikát írni, és ehhez új intézményrendszert rendelni. Kérem az önök bizalmát ahhoz, hogy az egy éve megkezdett programot ez a kormány folytatni tudja, végig tudja csinálni a változások pozitív forgatókönyvét.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
