DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak egészen röviden: Szabó Zoltánnak valószínűleg vagy rövid az emlékezete, vagy nem olvasta el a saját pártja egykori kiadványait. Ígérem, hozok majd neki néhány ilyet, és akkor majd választ kap azokra a kérdésekre, hogy hol és mint lehetett olvasni és hallani azokat az ígéreteket, amiket én az előbb elmondottam.
Ami pedig a pedagógusok óraszámát illeti, tisztelt képviselő úr, oda kell menni az iskolákba, beszélni kell tanárokkal, és bizony el fogják mondani, hogy emelkedett az óraszámuk, ellentételezést nem kaptak. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy alkotmánybírósági beadvány is volt ezzel kapcsolatban. Gondolom, nem passzióból tették ezt, akik megírták.
Ami pedig az adminisztrációt illeti, szintén ezt tudom mondani: ki kell menni egy iskolába, és meg kell nézni, hogy mit mondanak a tanárok, mivel vannak leterhelve, és azt fogják mondani, hogy lehet itt mindenfélét mondani, hogy mindenféle rendeleteket módosítanak, nem módosítanak, érdemben nem változott. Nem változott, az a felesleges adminisztratív teher továbbra is ott van a vállukon.
Ami pedig a pénzügyi kérdéseket illeti: bizony-bizony a forráskivonás igaz, bizony-bizony az, hogy az iskolafenntartóknak nagy nehézséget okoz fenntartani a közoktatási intézményeket, ami pedig államilag előírt kötelező feladat, az is igaz, és az is igaz, hogy ha egy kicsit utánaszámolunk a költségvetés számai között, akkor kijön az, hogy megdöbbentően nagy a forráskivonás mértéke. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem