GŐGÖS ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Egy rövid reagálást szeretnék tenni arra, amit Ángyán képviselőtársam elmondott a nemzeti vidékfejlesztési terv problémája kapcsán, nehogy abban a hitben maradjon bárki is, ami itt elhangzott.
(13.10)
Való igaz, hogy június 4-én mi kaptunk egy iratot az Európai Uniótól, amely 53 pontból áll; 95 százaléka értelmezést kér néhány előterjesztésre, tehát nem kritikai megjegyzés, hanem pontosítás.
Amit a képviselő úr mondott, az nem úgy van. Tehát hat hónapra, ami egyébként február 28-án indul, van felfüggesztve, amíg nem adjuk meg erre a választ. A válasz egyébként e hónap végéig elkészül. Egyébként holnap fogjuk ismertetni az érdekképviseletekkel az általunk adott válaszokat, tehát holnapra van összehívva egy megbeszélés. Szerintem a Magosz képviselője is ott lesz, legalábbis remélem. Az egészből egy oldal az, ami kritikus, ami különböző környezetvédelmi ügyekben, Natura 2000-ben, termeszthető invazív fajok és egyéb ügyekben van, amiben más az álláspontjuk, mint nekünk, és egyáltalán nem érintik azokat a futó programokat, amelyeket elindítottunk, a környezetvédelmi és gépfejlesztési programokat.
Továbbra is úgy látom, semmi akadálya annak, hogy legkésőbb szeptemberben - előbb is lehetne, csak köztudott, hogy az augusztus hónap az Európai Unióban a szabadságok ideje - a támogató bizottság minden bizonnyal alá fogja ezt írni. Július hónapban ezek a kérdések véleményem szerint tisztázhatók. Mi a választ kiküldjük, tehát a határidőt igazából csak ez a háromhetes korrekció érinti. Tehát szó nincs arról, hogy egy újabb féléves tárgyalási procedúra elé néznénk. Azt higgye el, képviselő úr, hogy nem indítunk el olyan programot, amelynek a részleteit előtte nem egyeztettük. Szó nincs tehát arról, hogy bármelyik futó programunkkal is probléma lenne az Európai Unióban.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem