HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY
HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha az elmúlt esztendőről beszélünk, és egy jelzővel akarom ezt az évet jellemezni, akkor ez a kullogás éve volt. Nem erre a filmre vettünk jegyet, nem erről volt szó a választási kampányban, hiszen egy normális országban a választási kampány után, a választási program alapján a győztes párt elkészíti kormányprogramját, és most nekem az lenne a feladatom, hogy ennek a kormányprogramnak a teljesüléséről beszéljek, ami természetesen a választási programra alapul.
Na de ez ilyen értelemben se normális helyzet, ez nem egy normális ország, mert az MSZP abból a választási programból, amellyel nyert, nem sokat épített be a kormány programjába. Egyébként pedig gratulálok a mai teljesítményhez, és ez közös hiba és közös “eredmény és teljesítmény”: ma ugyanarról fogunk délelőtt vitázni, amiről délután. Itt van mögöttünk jó néhány olyan esztendő, ami megmutatta, hogy a fölösleges politikai viták nem vezetnek sehova, erre sikerült ma egy olyan politikai vitanapot összehozni, amikor kétszer fogunk - délelőtt is meg délután is - az állampolgárok roppant nagy örömére ugyanarról teljesen feleslegesen vitázni.
Nehéz esztendő van mögöttünk, azt hiszem, ezt mindnyájan elismerhetjük, hiszen nagyon nagy megpróbáltatás volt ez az országnak, és különösen nagy megpróbáltatás volt a középosztálynak, hiszen az elmúlt hat esztendő hibás politikai koncepciójának, hibás, átgondolatlan politikai cselekedeteinek minden következményét, minden negatívumát a középosztály viselte és viseli. A miniszterelnök úr bevezetőjében, a vezető beszédben, a kormány szónoklatában olyan dolgokat mondott - és úgy gondolta, hogy ő ezt elsőként mondja ki -, amelyek itt a Parlament falai között már sokszor elhangzottak. Nem volt akkor sem itt, meg most sincs itt, de olyan állításokat tett elsőként kijelentve - legalábbis ezt gondolva magáról -, mintha ez a Parlament falai között még nem hangzott volna el.
(10.20)
Hosszan beszélt arról, hogy éveken keresztül többet költöttünk, mint amennyi a bevételünk. Nem mondtuk el elégszer? Az elmúlt esztendőkben, mondjuk, a Magyar Demokrata Fórum minden költségvetési törvény vitája során nem erről beszélt? Nem minden esztendőben az történt, hogy a tervezett költségvetési hiány minimum a duplája volt, de volt, amikor még több? Akkor hogy van ez? Akkor miért most kell szembenézni, és miért kell úgy tenni, mintha most hirtelen ráeszméltünk volna arra, hogy te jó isten, hat esztendőn keresztül többet költöttünk. Hol a beismerés? Hol a beismerés, amelyik azt mondja, hogy nagyon nagyot hibáztunk?
Miniszterelnök úr családokat említett példaként, hogy egy családnak hogy kell gazdálkodnia, nagyon helyesen - önök miért nem ezt tették? Hat esztendőn keresztül itt ült a kormányoldal ugyanabban az összetételben, hat esztendőn keresztül szolgai módon minden rossz költségvetési törvénytervezetet megszavazott, holott tudta, hogy az azokban leírtak nem tarthatók, a hiány különösképpen nem. (Dr. Avarkeszi Dezső: A hatból egy év a tiétek volt!) Akkor öt és fél. Abból fél év a koalícióé volt. Egyébként annak az esztendőnek közös munka eredményeképpen volt a legmagasabb a költségvetési hiánya. (Kiss Péter: Ez kétségtelen.) Önök is kellőképpen kivették a részüket belőle.
Gyurcsány Ferenc 2006-ban erős, sikeres, versenyképes Magyarországot ígért, reformokat, amelyek mindezt megteremtik, pedig azt gondolom, hogy a reformok helyett most kármentés zajlik. Amikor egy ház össze akar dőlni, akkor nem reformokkal kell azt kiegyengetni meg egyben tartani. Az más: az kármentés, az kárelhárítás. A két dolgot már csak azért sem szabad összekeverni, mert ha ma egy normális magyar állampolgár meghallja azt a szót, hogy reform, akkor összerándul a gyomra, a zsebéhez kap, a cipzárjait bezárja, mert azt jelenti az ő értelmezésében és a gyakorlatban is, hogy a kormány még egy kicsit turkálni fog a zsebében. Aztán a kormány azt mondja, hogy elveszem az összes pénzedet, de nyugodj meg, megoldom az összes problémádat. Ez a kádári időszakban valóban így volt, de nem azért volt rendszerváltás, hogy ezeket a paternalista viszonyokat tartsuk fönn a rendszerváltás után 17 esztendővel, hanem valami változzon már, és tekintsük az állampolgárokat felnőttnek.
Úgy kellene sikeresnek lennünk, hiszen a miniszterelnök úr itt sikerről beszélt, hogy ezt ne csak ő és ne csak a kormányoldal vegye észre, hanem az állampolgárok sokasága is, és ráadásul feltűnjön a gazdasági teljesítményekben is. A probléma az, hogy hiányzik a helyzetértékelés, a beismerés, az őszinteség. Hiányzik, hogy beismerjék, hogy bizony az a kétszer száznapos program, amit a Magyar Demokrata Fórum nem szavazott meg, nagyon nagy hiba volt.
Biztos unják már, hiszen minden alkalommal elmondom, de a bajok ott kezdődtek. Akkor mondtuk, hogy a költségvetés úgy el fog szállni, hogy a pénzügyi kormányzat el fogja veszteni az uralmát, a befolyását a pénzügyi folyamatokra. Nem ez történt? Akkor most miért csodálkoznak? Őszintének kell lenni. Ha valaki a szavaiban nem őszinte, akkor a tetteiben sem lesz az! Egyszer szembe kell nézni azzal, hogy ezt mi csináltuk. Nem az ellenzék! Az ellenzéknek öt éve érdemi beleszólása a folyamatokba nincs. Annyira nincs, hogy még az olyan javaslatokat sem fogadják be, ami egyértelműen javítana.
Mi volt a száznapos programmal a baj? A 13. havi nyugdíj szép ígéret volt, és igaza van a miniszterelnök úrnak, szükség volt rá. Ez belekerül körülbelül 180 milliárd forintba egy esztendőben. Aztán a közalkalmazotti béremelés, az 50 százalékos, indokolt volt, de nem az a kérdés, illetve rossz így föltenni a kérdést, hibás, hogy indokolt volt-e. Persze, hogy indokolt volt. Miért, most nem lenne indokolt? Hogyne lenne indokolt! A kérdés az, hogy van-e rá fedezet vagy van-e rá forrás. Nem volt, de megtették. Ez körülbelül 600 milliárdot jelent évente.
A minimálbér adómentessé tétele körülbelül 110 milliárdba kerül egy esztendőben, és aztán utána megtették azt, amit végképp nem kellett volna, az áfacsökkentést, ami körülbelül 250 milliárdot vesz ki a kasszából. Ha ezt összeadom, ez nagyjából 1100-1200 milliárd egy esztendőben. Ha ezt összeszorozzuk az elmúlt öt évben, akkor elég jelentős szám jön ki. Nem az ellenzék juttatta ide az országot! Nem az ellenzék hibája az, hogy most itt tartunk, és reformok helyett az omladozó házat kell valahogy egyben tartani! Ezért a koalíció a felelős.
Van azért néhány pozitívum, mert most már egyre csúnyábban néznek rám kormánypárti képviselőtársaim. Az egyik a konvergenciaprogram elfogadása. Ha őszintén beszéltek volna a 2006-os választási kampány idején - és azt hiszem, a Magyar Demokrata Fórumon kívül mindenkire igaz, mert mi mondtuk, hogy szeptember 1-je nagyon fontos dátum az ország életében: harmadik nekifutásra Brüsszellel el kell fogadtatnunk a konvergenciaprogramot, és az azzal a választási programmal, amivel a nagy pártok nekivágtak a választásnak, nem teljesíthető. Őszintének kell lenni.
Akkor legyintettek egyet, és azt mondták, hogy az embereket nem érdekli, azt sem tudják, hogy mi a konvergenciaprogram - most megtudták. Most megtudták, hogy mi a konvergenciaprogram, mert nyilván a megszorítások ennek köszönhetők. Mérsékelték az államháztartási hiányt, ami derék dolog, és ennek így kell lenni, de azért pezsgőbontásra nincs ok. Különösebb dicséret nem jár azért a kormánynak, mert a saját maga okozta pénzügyi válságból valahogy sikerül kikászálódnia. A hiány csökkentése szükséges, de nem elégséges.
A pillanatnyi megnyugvás, amelyet tegnap Brüsszelből is visszaigazoltak, csak a 2007-es költségvetés stabilitásának szól és nem a jövőnek, nem a jövőbe vetett bizakodásnak.
És most hadd idézzem Bokros Lajos egykori pénzügyminisztert: “A konvergenciaprogram abból a szempontból rendben van, hogy a költségvetés hiányát leszorítja. Csőd már nem fenyegeti Magyarországot, de a fellendülés sem.” Ez a legnagyobb probléma. A konvergenciaprogram az egyensúly megteremtésének valóban hatásos eszköze lehet, de hol vannak itt a garanciák arra a gazdasági fejlődésre, amely ezt a folyamatot stabilizálhatja vagy ami a bevételi oldalt növelheti?
A volt pénzügyminiszter nem látja azokat a gócpontokat - és ezzel a Magyar Demokrata Fórum teljesen egyetért -, amelyek 2009-től meglódítanák a gazdasági növekedést. Ebben a rendszerben, ebben a programban, amit önök ebben az egy esztendőben megvalósítottak, nincsenek benne a gazdasági növekedés alapfeltételei. Az eddigi intézkedések önmagukban nem alapozzák meg a fenntartható egyensúlyt. Nem látjuk a garanciáját annak, hogy a hiány nem fog a következő esztendőkben újratermelődni, ugyanis ha a vállalkozók helyzete romlik, akkor nyilván az adófizetési képességük is romlani fog, és előbb-utóbb a költségvetés bevételi oldala csökkenni fog. A kiadási oldalon az egyik legnagyobb tételt a bérek befagyasztása jelenti. Ezt meg lehet csinálni egy-két évig, de ez csak egyszeri segítség a költségvetésnek.
A reformokról: a reformok kezdeti nagy lendülete alábbhagyott több tényezőnek köszönhetően. Mik ezek a tényezők? Az egyik a koncepciótlanság hiánya. A másik a hatástanulmányok hiánya. Tehát nem tudjuk, hogy egy-egy kormányzati intézkedésnek egy-két-három-négy éven belül milyen következményei lesznek. Ez láthatóan zavart kelt a döntéshozók fejében is. És van egy harmadik dolog: a koalíción belül nincs meg az egyetértés a reformok vonatkozásában. Elég csak akár az egészségügyi reformra, elég az oktatási reformra gondolni. A két koalíciós párt nagyokat vitatkozik nyilvánosan meg nem nyilvánosan, és egészen eltérő álláspontot képesek képviselni.
A több-biztosítós SZDSZ-es modell ellen naponta olvassuk a támadásokat a médiában a szocialisták részéről. Hiányzik a szakértelem. Nem véletlenül javasoltuk, hogy egy olyan alapot kéne létrehozni, ami a világ olyan sikeres országaiból, ahol már ilyen reformokat végrehajtottak, hívnának olyan szakembereket, akiknek van e téren tapasztalatuk, vannak hatástanulmányaik, ismerik a döntések következményeit.
A felsőoktatási reform kapcsán tegnap miniszterelnök úr a Corvinus Egyetemen beszélt. Attól lesz magasabb a felsőoktatás színvonala, hogy bevezetjük - így nem lehet leegyszerűsíteni - a kötelező tandíjat a felsőoktatásban? (Dr. Lamperth Mónika: Ilyet senki nem mondott, Karcsi!) Az már problémák megoldására alkalmas, de a versenyképesség ilyen vonatkozásban ettől direkt és közvetlen módon nem fog javulni.
A közigazgatási reformról; a Gyurcsány-kormány nagy államreform-ígérettel kezdte meg a második ciklust. Létre is hoztak egy bizottságot, amely arra hivatott, hogy megtervezze ezt a reformot, azt azonban nem várták meg, hogy egy kidolgozott tervet tegyen az asztalra, hanem el kellett kezdeni. Elkezdték az átszervezést, aminek látjuk a következményeit. Jó néhány embert eltávolítottak - ami önmagában nem lenne olyan nagy baj - a közigazgatásból, mert tényleg óriási a létszám, de a feladatok újraszervezése, elosztása, a párhuzamosságok kikerülése nem történt meg.
A miniszterelnök úr az előbb Dánia példáját hozta föl az önkormányzatok vonatkozásában. Én is fölhozok egy példát; két országot hasonlítsunk össze, csak azért, mert a magyar önkormányzati modell nem Európa legjobbjai közé tartozik.
(10.30)
Van két hasonló lélekszámú ország: az egyik Anglia, a másik Franciaország. Angliában az önkormányzatok száma a közel 60 milliós lakossághoz képest alig éri el az 500-at, de mindegyik profi hivatali háttérrel rendelkezik. Aztán ott van Franciaország hasonló lélekszámmal, és több mint 36 ezer önkormányzata van, viszont a 36 ezer önkormányzathoz alig tartozik 1500 hivatal, a 36 ezer önkormányzat legtöbbje legfeljebb arról dönthet, hogy a település zászlója meg az indulója mi legyen, ha van neki ilyen. A miénk meg olyan, hogy van 3200 önkormányzat, és elvileg mind a 3200 önkormányzatnak lehet önálló és saját hivatala.
A kistérségi kezdeményezés ilyen szempontból jó és támogatandó, hiszen ez nem más, mint az egykori járási modell visszacsempészése ebbe a rendszerbe. Nem lett volna baj, ha a magyar hagyományokhoz ragaszkodva a nevet is használjuk, és azt mondjuk, hogy a járásokat visszaállítjuk, mert azért nagyon nagy a hasonlatosság a kettő között. (Dr. Lamperth Mónika: Csak politikailag teljesen más!) Jó.
Az egészségügyi reformról egy-két szót, mert hiszen itt van a legnagyobb káosz. Attól, mert ágyszámleépítés történik, attól, mert megszüntetnek egy csomó olyan dolgot, mert bevezetik a felső korlátokat, a volumenkorlátokat, egészségesebb lesz ez a nemzet? Attól, mert zavar mutatkozik a szolgáltatás minőségében, az egészségügyi szolgáltatás minőségében, hatékonyságában, miért leszünk attól mi egészségesebbek?
Itt valami nagyon komoly szemléletváltásra lenne szükség, és először azt az ellentmondást kéne feloldani, ami láthatóan jelen van: a mai egészségügyi finanszírozás sokkal inkább betegcentrikus és betegközpontú, nem az egészség az elsődleges szempont. Ma az a része van a dolognak jobban finanszírozva, illetve a betegség gyógyítása van jobban finanszírozva, nem a megelőzése. Ha egy több-biztosítós vagy akármilyen biztosítós modell ebbe a rendszerbe belép, a biztosítók érdeke egészen más: nyilván egy biztosítónak az a jó kuncsaft, amelyik egészséges, és igyekezni fog az egészség megőrzését dotálni, preferálni, és elsődlegesen erre helyezni a hangsúlyt. Ezt csak azért mondom, mert nem lett volna baj, hogyha ezt a vitát, mielőtt a nyilvánosság elé kerül, a koalíció a saját körein belül lefolytatja és lezajlik, hiszen akkor nincs ilyen zavar a koalíción belül meg az egész ország egészségügyi helyzetét tekintve.
A reformok áldozata a középosztály, az adófizetők, a vállalkozók, hiszen a megnövekedett terheket az adófizetők, akik a középosztály köréből kerülnek ki, ők viselik. Hogy egy kicsit világos legyen, hogy kiket értünk középosztály alatt: azt a népréteget vagy azt a csoportot, vagy azt a képződményt, társadalmi képződményt, amely képes önmagát ellátni, amely képes önmagáról gondoskodni, sőt emellett még képes a környezetéről is gondoskodni. Ők viselik a legnagyobb terhet. A jó pásztor nem megnyúzza, hanem nyírja a nyáját - itt pedig nem nyírásról, hanem erőteljes megnyúzásról van szó.
Az adóreform és az adórendszer problémáiról egy szót: igazságtalan, bonyolult, a középosztályt és a vállalkozókat oly mértékben sújtja, hogy az egzisztenciájuk, a megélhetésük van veszélyben; aránytalan, mert nagyon magas az élőmunka terhe, és alacsonyak a fogyasztási típusú terhek; nem ösztönző, nem növeli a foglalkoztatottságot, nincs gazdaságélénkítő hatása, és egyáltalán nem javítja az adómorált.
Az adminisztráció túlzottan nagy, túlzottan bürokratikus, és ebből adódóan nem is ellenőrizhető normálisan. Ha normálisan ellenőrizhető lenne, akkor a kormány nem azt az utat választaná, hogy aki ebben a rendszerben benne van, annak a terhein tovább feszít, és ezt tovább növeli, hanem megpróbálná az adófizetők táborát szélesíteni, az ellenőrzés rendszerét kiteljesíteni és nagyobbá tenni. Ez teljességgel elmarad. Ebből az következik, hogy milliárdok vagy lehet, hogy százmilliárdok tűnnek el a költségvetésből minden esztendőben.
Kiszámíthatatlan az adórendszerünk, állandóan változó, nem stabil, az ötéves adócsökkentési program után jött az adóemelés új adókkal. Az elmúlt esztendőben 23 adótörvényt fogadtunk el, ebből 20 módosítás volt, három új adónem volt, amelyből kettőt az Alkotmánybíróság megsemmisített és alkotmányellenesnek minősített.
Az SZDSZ-es képviselő, Kóka miniszter úr is szóba hozta az egykulcsos adó kérdését. A következő esztendőre abban a költségvetési törvénytervezetben, amit tavaly önök elfogadtak, szja-bevételként 1906 milliárd forintot terveznek, tehát közel 2000 milliárdot. Ennek a 2000 milliárdnak az átlagos adókulcsterhelése - és ebben benne van a nulla, a 18 meg a 36 - 19,5 százalék. Akkor mitől olyan nehéz, mondjuk, egy olyan parametrikus átalakítást bevezetni, amiről tegnap a miniszterelnök úr beszélt az egyetemen, hogy ezt a 19,5 százalékot vezessük be egykulcskosként, ami a rendszert sokkal egyszerűbbé, sokkal átláthatóbbá teszi? Miért nem tudjuk a nulla kulcs helyett azt a pénzt, amit adóban elveszünk, például családtámogatási formában odaadni, hogy ezzel a gyerekvállalást ösztönözzük? Ez nem egy túl komplikált és nem túl bonyolult dolog.
Ráadásul az egész rendszert úgy lehetne átalakítani, miután a fogyasztási típusú adók viszonylag alacsony mértékűek, hogy visszaemelik 20-ról meg 19,5-ről, mert körülbelül ugyanennyi bevételt terveznek áfabevételből is, azt megemelik, és ennyivel lehetne csökkenteni az élőmunka terheit, hogy a vállalkozók versenyképességét fokozzák. A bevételi és kiadási oldal nem változna, csak a rendszer lényege vagy jellege változna meg, ami helyzetbe hozhatná a magyar vállalkozókat, a 800 ezer magyar vállalkozót.
Volt nekünk, és nyilván itt az őszödi beszédről szó lesz majd a délután folyamán, de azért volt egy második őszödi beszéd, ez pedig január 30-án volt tapasztalható, amikor a miniszterelnök meglátogatta a frakciónkat. Akkor az általunk felvetett 13 pontnak, amely a középosztály védelmét szolgálta, legalább a felét elfogadta a kormány és elfogadta a kormányfő, legalábbis ott helyben, homlokráncolva és fejbólogatva. Azóta nem történt semmi a haláladó ügyében, pedig nem egy nagy dolog, nem befolyásolná az adórendszer egészét. Azóta egyetlenegy vállalatot nem vittek tőzsdére a privatizáció folyamán, egyetlenegy olyan dolog nem történt, ami az államnak nem pénzébe kerül, hanem politikai akarat hiányában nem valósul meg, és ez nagyon nagy baj.
A Magyar Demokrata Fórum fél attól, hogy meg fog torpanni a dolog, hogy ez így nem fog menni. Mi egyet tudunk ígérni: minden olyan törvénymódosító javaslatot, függetlenül attól, hogy ez honnan jön, amely a középosztály védelmét szolgálja, amely a középosztály érdekeit szolgálja, amely a középosztály érdekeit megerősíti, azokat támogatni fogjuk, bármelyik oldalról jöjjön. De egyetlen olyan törvényjavaslatot sem vagyunk hajlandók elfogadni, még átmeneti időre sem, amely az eddig agyonsújtott és agyonterhelt középosztály terheit tovább növeli, mert itt már nem csak a középosztály van veszélyben (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), itt most már a nemzet egésze kerül egyre nehezebb helyzetbe és egyre inkább veszélybe.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzék és az SZDSZ soraiban.)
