VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Arra kívánnék csak röviden reagálni, amiről a miniszter úr beszélt, hogy itt átgondolt, jól végiggondolt reformokról van szó. A Fidesz elég sok indítványt nyújtott be az elmúlt hónapokban is. Ezeket önök még napirendre sem voltak hajlandók venni. Hadd válasszak akkor egy külső értékelést vagy több külső értékelést, amelyek értékelték az önök elmúlt egyéves tevékenységét! Az önök volt pénzügyminisztere, Bokros Lajos például azt mondja, hogy “nem történt eddig más, mint hogy a túlköltekező állam, amely most kevesebb kölcsönt kér külföldről, inkább saját polgáraitól szed be többet”. Nem én mondtam, Bokros Lajos mondta; ennyit a reformok átgondoltságáról.
A másik vélemény pedig: azt hiányolja, hogy teljes egészében eltűnt az átgondoltság ezekből a lépésekből. Nincs egyeztetés az érdekképviseletekkel. De nézzük meg az egészségügyet: sem a betegekkel, sem az egészségügyben dolgozókkal, sem az intézményfenntartókkal nem hajlandók egyeztetni. Ezért születnek aztán olyan lépések, amelyek következményét a betegek viselik el vagy szenvedik el, lásd a salgótarjáni férfi esetét, akit tíz óra után juttatnak végül a miskolci kórházba. Tisztelt Miniszter Úr! Több átgondoltság, talán több koncepció, egy kicsit kevesebb lendület, és akkor ezek a reformok eredményesebbek tudnának lenni.
Ami pedig az uniós támogatásokat illeti, ha megnézzük, hogy az önök egy évvel ezelőtti választási ígéreteiből mi marad, akkor ez az utolsó pont, hiszen lett tandíj, lett vizitdíj, a földet el akarják adni, az adócsökkentést visszavonták. Ma már ez az egy olyan pont van talán még a választási ígéretből, amit komolyan kellene vennünk; ugye azt ígérték, hogy 8000 milliárd forint fog majd beáramlani. Azt látjuk, hogy szó sincs erről, messze vagyunk még attól, hogy ezeket az uniós támogatásokat egyáltalán le is tudjuk hívni. Én sosem hittem el Bajnai Gordonnak, hogy majd 100 százalékát le tudjuk hívni ennek a támogatásnak, bár lenne igaza, és bár lenne már itt, de ettől még fényévekre vagyunk az előkészítetlen lépések miatt.
Köszönöm, elnök úr. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem