DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én is írtam szép, összefésült mondatokat, de a mai napot végighallgatva úgy gondolom, ezt félreteszem, és megkísérlem aktuális, talán nem is mindig ideillő gondolataimat elmondani. Elöljáróban az előttem szóló képviselő úr által említett történelmi személyiségektől elnézést kérek, hogy ebben a kontextusban kerültek említésre. De, gondolom, a történelem majd túllép ezen is.
(17.50)
Ha már képviselőtársaim hozzászólásával kezdtem, engedjék meg, hogy az általam sok évtizede tisztelt Vitányi professzorral egyetértsek és Gál miniszter úrral is. Vitányi képviselő úrnak tökéletesen igaza volt abban, hogy ez egy meggyötört, atomjaira hullott társadalom, és egyetértek azzal az egyharmad-kétharmad aránnyal is, amelyet ő - egyébként sokak egyetértésével - említett. Igaza van tökéletesen Gál képviselő úrnak is, hogy a világ halad, és valamit tenni kell, tenni kell Magyarországon, tenni kell Európában. Azt nem tudom, hogy tudunk-e ilyesmit tenni, de abban biztos vagyok, hogy meg kell kísérelni.
A kérdés az, hogy azt kell-e tenni, amit önök és az önök miniszterelnöke tett. A kérdés az, hogy ez a megoldás, amit ő használt, ez az ország jobbítását, a Vitányi képviselő úr által is említett társadalmi konfliktusok oldását szolgálta, vagy pedig a hatalom rövid távú, mondhatni azt, pitiáner megszerzési eszközéül szolgáló cselekménye volt. Kérdés az, hogy ezt kell-e tenni, vagy pedig tényleg valamilyen társadalmi és történelmi méretekben szükséges váltásra lenne szükség.
A felelősség hihetetlenül nagy. Meggondolva a mondottakat, igyekszem önöket a felelősségre emlékeztetni, és a miniszterelnök urat is, ha itt lenne. Kérem, menjenek ki a Ház elé, és nézzék meg az emléktáblákat! A miniszterelnök úr 1961-ben született, ha jól tudom. Én 1956-ban tizenöt éves voltam, végigéltem. Ebben az országban szerencsétlen embereket akasztottak mind a két oldalon: akasztottak az egyik oldalon, és utána megtoroltak és százakat akasztottak a másik oldalon. Mi vezetett ahhoz, hogy ez a társadalom oda jutott, hogy ilyen helyzetbe került?
Tisztelt Képviselőtársaim! Az, hogy az akkori hatalom is szervezetten, átgondoltan, belső meggyőződéstől fűtve hazudott, és ezt a társadalom egy ideig nyelte, és aztán nem nyelte. Ez nem valamilyen ködös múlt, nem Mátyás király, mint akit valakik itt az előbb idéztek. Ezt itt néhány képviselőtársammal együtt már végigéltük, nem vagyunk sokan. A miniszterelnök utána született, és azok is, akiket emlegettek. Nem azoknak rovom föl a felelősségéül, de azoknak, akik ezt végigélték, azoknak igen, hogy mondják meg neki, hogy ide vezet, ide vezethet.
Menjenek ki, nézzék meg az emléktáblákat! Ne játsszanak ezzel! Soha ne kerüljön elő, soha ne legyen rá szükség, soha ne kelljen megismételni, de soha ne felejtsék el! És ez nem valamilyen játszi könnyedség! Én megdöbbentem azon, hogy itt néhány képviselőtársam könnyedre vette a figurát. Ez nem egy pajkos gyerekcsíny! Az országnak egyébként az ismert körülmények között, de megválasztott miniszterelnöke tette azt, amit tett. Ez nem játék, ez nem nevetség! Ezt nagyon komolyan kell venni, önöknek is! Mert amikor oda fordul a világ, akkor önöktől is megkérdezik, és tőlünk is, és azért tartom ezt szükségesnek elmondani.
Nem a miniszterelnök személyéről van szó. Egy napjainkban ritkábban idézett szerző után szabadon: Gyurcsány Ferencek jönnek és mennek. Nem az a kérdés, hogy az ő személyében esetenként miről van szó, hanem arról van szó, az ő személyében pusztán arról van szó, hogy hol vannak a hazugságnak a topográfiai és tematikai határai. Balatonőszödön? Szárszónál véget ér? Itt, Budapesten? Esetleg Auschwitzban, amikor ottani meggyőződésem szerint álszent módon, de azért mégiscsak a közvélemény számára hihetően beszélt? Hol húzzuk meg a határt, hogy ott igazat mondott, itt meg nem? Nagyon nagy a felelősség, és akit rajtakapnak, és magyarázkodnia kell, az nagyon nehezen tudja ezeket a határokat aztán meghúzni.
De ismétlem: nem ez a lényeg. Tette, amit tett. Önök talán jobban tennék, hogyha ezt elfogadnák, és igyekeznének azt mondani, hogy kérem, túlmentünk rajta, és odafigyelünk, hogy ez máskor ne következzen be. Az igazi nagy baj nem ez. Az igazi nagy baj az, amiről ma délelőtt szó volt itt a Házban, hogy önök ettől az őszödi szerencsétlen esettől eltekintve rossz úton mennek. A baj az, hogy az ország nem attól megy rosszul, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mit mond róla, hanem attól, hogy a jelenlegi kormány hogyan cselekszik, és milyen eredményre jut.
Nem akarom önöket számokkal untatni, a mai délután nem arról szól. De amikor arról beszélnek, hogy változott a világ, hogy reformok vannak, most nem akarom a reformnak az idegen nyelvű szótárak értelmező, egyébként pozitív jellegű tartalmát itt felmondani, de engedjenek meg egyetlenegy számsort szűkebb szakterületemről idézve: a Magyar Államvasutaknak 2002-ben 30 milliárd alatt volt az adóssága, ez nem kevés, nem vagyok rá büszke. De ez 2006-ra, tavalyra 104 milliárdra nőtt, úgy, hogy 356 milliárd forint az adóssága. Ez önöknek jó út? És mi a reformmegoldás? Hogy az egyetlen nyereséges ágazatot, a cargo ágazatot eladják. Tehát egy ilyen, több mint 500 milliárdos halmazból eladják az egyetlent, ami legalább nem hoz ennyi adósságot. Ez reform? Ez jobb? Ez egy jó irányú változás?
A közbekiáltások hatására megkérdeztem direkt, hogy jó számokat mondjak, és hogy ne idézzek rosszul - megint a reform, a változás, a jó irány. Képviselőtársaim! Magyarországon 1945-ben, egy háború után, miután többször átment a front az országon, egymillió darabot meghaladó szarvasmarha volt, tavaly 700 ezer - 300 ezerrel csökkent a számuk. De lehet mondani, hogy a világ változott, már nem kell - én úgy gondolom, hogy a tej, a hús, a jószág az kell, de ezek szakmai viták.
Az irányt, a trendet akarom mondani: ez nem jó, ez nem javulás, ez nem fejlődés, ez nem változás, hanem leépülés. És ezért tisztelettel kérem önöket, hogy ne próbálják meg menteni a menthetőt, legyen önökben annyi kiállás, annyi felelősségvállalás, hogy azt mondják, hogy kérem, ami történt, hiba volt, a hatalmat megtartottuk vele, és a hatalmat megpróbáljuk jóra használni az egész társadalom érdekében. (Dr. Gál Zoltán: Így van!) Ez lenne az önök feladata, és nem az, hogy védjék a védhetetlent, és hogy elvicceljék, eltréfálják azt, hogy egy ország vezetőjét rajtakapják azon, hogy hazudott.
Köszönöm, hogy megtiszteltek figyelmükkel. (Taps az ellenzéki padsorokban. - Babák Mihály: Hazugság, cinkosság!)
