DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azon gondolkodtam az elmúlt percekben, hogy mire is szolgál ez a vitanap, mit várhatunk ettől, milyen reményeink lehetnek - most már a vége felé tartunk. Úgy látom, hogy elmarad az a katarzis, amire számítottunk, mert ez a katarzis csak az igazi, őszinte szembenézésből, a megbánásból, a mély megindulással történt megbánásból származhat, enélkül sajnos elmarad a továbbépítkezés lehetősége, a bizalom, az együttműködés lehetősége.
Én úgy látom, hogy az őszödi beszéd ma is rombol - én elsősorban az egészségügyben fogom ezt nyomon követni, és összefüggéseket szeretnék itt önöknek figyelmébe ajánlani és vitára bocsátani. Ma is rombol Őszöd szelleme, nincs megbánás, nincs katarzis, nincs igazán így továbblépés sem. A miniszterelnök ma is pozícióban van, görcsösen ül a hatalomban (Dr. Szabó Zoltán: És marad! - Közbeszólások az MSZP soraiból: Ezt sajnálod?), és én ezt a helyzetet elkeserítőnek tartom. Az emberek kint, a parlamenten kívül valamiféle kiszámítható, igazat mondó, bölcs, jó emberi tartású vezetőt szeretnének látni. Ma ilyet nem látnak, és félek, hogy ez után a vitanap után sem fognak ilyet látni.
Nekem - kicsit talán furcsa - egy játékos vers jutott eszembe, miután láttam, hogy a Berzsenyire és Barankovicsra való hivatkozások nem hatották meg a másik oldalon ülőket. Nekem Romhányi József jutott eszembe, aki a versében arról ír, hogy a vihar szétverte a káposztaföldeket, szétestek a káposzták, kétségbeesett kisnyulak rohangásznak a mezőn, mi lesz velünk, itt a tél a nyakunkon, nincs káposzta, éhen halunk, és akkor megjelenik a bölcs tanító, leülteti magával szemben a kisnyulakat, és mondja a nagyon érdekes, kicsit tréfás verset, amelynek néhány sorát idézném. Azt mondja, hogy “Az egymást támasztó táposztó levelek képezte káposzta letépett levelein belül tapasztalt képletet, mely a kopasztott káposzta törzse, úgy hívják, hogy torzsa. Ha most erre a torzsára sorjába visszatapasztjátok a letépett támasztó táposztó káposztaleveleket, akkor szakasztott helyesen fejesen szerkesztett káposztát képeztetek. Ez a lecke! Megértettétek?” - mondja a bölcs nyúltanító, és a kisnyulak megértették, hogy egy rombolt, szétvert, nehéz helyzetben lévő káposztaföldön, de mondhatom azt is, hogy országban az egyetlen esély az újraépítés, és ennek a módja a torzsáig, a kiindulópontig való lehatolás, szembenézés önmagunkkal és a káposztaleveleknek szakasztott helyesen fejesen történő újraszerkesztése.
Amikor készültem erre a felszólalásra, akkor alaposan áttanulmányoztam az őszödi beszédet. Érdekes volt újraolvasni. Találtam benne egynéhány olyan mondatot, amely összefüggésben látszik a mai következményekkel, mintegy azoknak megalapozó kiindulópontját, állapotát, mondatokban megfogalmazott megállapításait jelenti. Idézem: “A nagy reformok közül természetesen az egyik legizgalmasabb kérdés az egészségügy dolga. A koalíciós tárgyalások során azt láttam, hogy ahhoz a bátorsághoz képest, ahogyan sokszor nyilatkozni szoktunk az egészségügy jövőjéről, a rendszer működéséről, meglévő tudásunk hát időnként, mondjuk, hiányosnak tekinthető. Ez mind a két koalíciós pártra igaz.” Meg kell állapítani, hogy igaz, ma is igaz. Rendkívül rossz szakmai felkészültséggel, előkészületekkel, de ami még ennél is súlyosabb, mit sem törődve az egyes reformlépések szakmai előkészítésével folytak az egészségügyben az átalakítások, amelyek tragikus következményeit ma is ismerjük.
Egy öreg tanárom jut eszembe, aki egyszer, amikor kifogásoltam egy kongresszuson az előadó által mondott szavakat, akkor mellettem ülvén rám tette a karját, feddőleg rám nézett, és azt mondta, hogy fiam, ne csodálkozz az előadón, mert mélyenszántó szakmai ismeretek nem korlátozzák véleménye megformálásában. Ez a mondat megmaradt bennem, és sokszor eszembe jut, amikor az egészségügyi törvénykezésben az elképesztő kapkodást, szakmai előkészítetlenséget, hatástanulmányok, szakértői anyagok teljes mellőzését, sőt a szakmának a vitákból való kizárását látjuk.
Nem figyel a kormányzat arra, hogy mi történik a világban, miről szól a tényekre, adatokra alapozott egészségpolitika, mik azok a népegészségügyi tényadatok, amelyekre például a fekvőbeteg-ellátó rendszernek az átalakítását lehetne alapozni. Nem figyel arra sem, hogy mi az egészséghatás-becslés, hogy hogyan kell a kormányzatnak olyan szabályokat hoznia, amelyekből a származtatható egészségnyereség egyértelmű; hogy meg kell vizsgálni minden törvénykezés során már az előkészítés stádiumában, hogy annak a hajdani, majdani szabályozásnak az érvényesülése milyen népegészségügyi hozadékot, populációs egészségnyereséget vagy éppen károkat okoz és jelent. A pénzről szól az egész történet, szakmai hozzáértés és a szakma segítségül hívása nélkül.
A következő idézet a beszédből - a költségvetési hiányról van szó -: “Ez a csökkenés miből fog állni? Három nagy tételből: részben a jövedelmeket terhelő társadalombiztosítási járulék növeléséből, azaz nettó jövedelemromlásból; az általános forgalmi adó növelése miatti inflációs hatásból; három: az árcsökkentések, az ártámogatások átalakítása miatt négy területen egy másik típusú inflációs hatásból.” Az eredeti mondat nem teljesen szabályos, talán nehezen értelmezhető, de egyértelmű, hogy miről van szó benne. Megemelték a járulékot, az egészségbiztosítási egyéni járulékot 4 plusz 3, összesen 7 százalékkal. A később megszületett konvergenciaprogramban a kormányzat már vállalta azt, hogy megnyomorítja az egészségügyet, vagyis a GDP 0,9 százalékos mértékében 2006 és 2009 között csökkenti az egészségügyi kiadásokat. Ez tragikus hatással van az ágazatra. Milyen reform az, amelyhez nem elsődleges befektetés, primer invesztíció társul, hanem egyenesen egy súlyos, soha nem látott nagy forráskivonással indul?
Megint idézek: “Négy területen van ártámogatás-csökkenés: villany, gáz, gyógyszer, közlekedés, ebből a legbrutálisabb a gáz.” Én azt mondom, hogy legalább ilyen brutális a gyógyszer, hiszen 40 milliárdos terhet tettek az emberek vállára, a 40 milliárdot a gyógyszerkiadások csökkentése terén a lakosság vállára tették. Ez nem túlzás, brutális lépés volt. Vitányi Iván úr felszólalását magam is nagyon élveztem - Bibó Istvánt idézte a felszólalása kapcsán. Nekem is eszembe jutott egy Bibó István-idézet, amit magamban sokszor mormolok - azért mondom ezt, mert nem túlzás a megállapítom. Az idézet úgy szól, hogy “A túlfeszült lényeglátás és a hamis realizmus gyakorlatban történő együttes érvényesülése mindig megóv bennünket a túlzásoktól.”
Zavart keltettek az olcsóságra való törekvéssel, az ócsítással - ez az ócsítás fogalma a korábbi időkből maradt itt nálunk -, az orvosnak a legolcsóbb gyógyszert kell felírni. Ez megint egy óriási szakmaiatlanság, rengeteg kárt okoz mára, hiszen a beteg nem mindig a legolcsóbb gyógyszertől gyógyul, hanem a leghatékonyabb szertől. Ennek az alkalmazásával lehet minél hamarabb visszavezetni a munkájába és a családjához.
A következő idézet: “Ugyancsak vizsgáljuk azt, hogy az egészségügyben az egyéni hozzájárulásnak milyen formája alakítható ki: vizitdíj, kórházdíj, receptdíj.”
(18.40)
Ezt a mondatot találtam az őszödi beszédben én az egészségügy oldaláról vizsgálódva a legbotrányosabbnak, hiszen asszociációként rögtön a televíziós vitaműsor ugrott be, ahol Gyurcsány úr Orbán úrral vitatkozik, és elhangzik az az elhíresült mondat, hogy “Elnök úr, ezt vonja vissza! Ön úriember, ezt vonja vissza!” És tetszenek tudni a folytatását ennek a mondatnak: nem lesz semmiféle ilyen lakossági teher, nem lesz ilyen készpénzbehajtás, pénzszivattyú az egészségügyben a lakosságot terhelendő. Milyen érdekes, hogy megértük a vizitdíj, a kórházi napidíj bevezetését, rendszeridegen elemekként, óriási társadalmi feszültséget keltve, a gyógyulás esélyét rontva, és ezzel mintegy megágyazva a későbbi nagyobb kiadások kényszerének.
Nagyon rövid távú politika, semmiféleképpen nem államférfira valló politika, hiszen rövid távon gondolkodik, a későbbi hatásokkal, amelyek terhelik a lakosságot, de a pénzügyeket is, a költségvetést is, nem számol. Káosz mindenhol a lakossági sarcok bevezetése kapcsán, várólisták, végtelen várólisták, többszörös vizitdíjak behajtása az emberektől, aminek következtében a kórházi ágyak egy része üres, nem mennek be a betegek, halogatják az orvoshoz fordulást, a baj pedig elhatalmasodik, és ha csak a gazdasági vonatkozásait nézem ennek, akkor későbbi nagyon komoly nagy tehertételekkel fenyeget.
A következő mondat, amin megakadt a szemem, úgy szól: “Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön, most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy majdnem belebetegedtünk.” Hát így történik az egészségügyi reform. Most már majdnem belebetegedünk, hiszen nagyon rohadtul csinálják, előkészítetlenül, mint ahogy az előbb utaltam már rá, hatástanulmányok nélkül, végrehajtási rendeletek bemutatása nélkül, káoszt okozva.
Különösen figyelemre méltónak tartom azt, és ez is Őszöd szellemét idézi, hogy úgy születnek ma törvények, sürgősséggel természetesen, átverve bizottságokon, parlamenten, hogy eleve már a törvény-előkészítés során a felelős kormányzati emberek megjegyzik, hogy majd módosítjuk, mert persze ez így nem lesz jó, majd rövidesen módosítani fogjuk. Most megéljük azt, hogy néhány hónap, fél év után alapvető reformtörvényeket már módosítani kell. Elképesztő dolog, azt mondom, hogy a törvénykezés megcsúfolása, súlyos alkotmányossági aggályokat is felvet mindez.
Végül még egy idézet Őszöd szellemében az eredeti őszödi beszédből: “Tesszük a dolgunkat. Amíg nagy tempóval lehet menni előre, mindig megyünk. Ha nem lehet menni, elmagyarázzuk, hogy…” és utána jön egy rövid mondat: “Reform vagy bukás. Nincs más.” Én azt mondom erre, hogy de van, az őszödi örökséggel: reform és bukás, ha ez így megy tovább.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
