DR. NAVRACSICS TIBOR
DR. NAVRACSICS TIBOR
DR. NAVRACSICS TIBOR, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm, elnök úr. Első idézet következik: “Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk.” Nem elszúrtuk, miniszterelnök úr, elkúrtuk. “Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet.” Nincs benne kiegészítés, miniszterelnök úr, így mondta. “Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni (Dr. Szabó Zoltán: Így van!), hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi. És közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig, semmit. (Közbeszólások a Fidesz soraiból: Így van!) Nem tudtok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire büszkék lehetünk azon túl, hogy a szarból visszahoztuk a kormányzást a végére. Semmit.”
(15.30)
Miniszterelnök Úr! A helyzet az, hogy az eredeti őszödi beszédben ön minden kétséget kizáróan azt mondta, hogy ön hazudott. A politikai hazugság eszközével élt, és ennek egyik vetülete, hogy a hazugság milyen pusztító tud lenni egyébként emberközi viszonyokban, egy másik vetülete, és nem politikusok, hanem társadalmi magatartás-vizsgálattal foglalkozók, személyiségfejlődéssel foglalkozók számára egy evidencia, kutatási evidencia, hogy abban az esetben, ha azok az emberek, akik példaképként jelenhetnek meg fejlődő személyiségek előtt, fiatalok előtt, a közvélemény előtt, a közélet iránt nem annyira érdeklődő emberek előtt, milyen romboló lehet, amikor ez a személyiségkép ilyen jellemekkel bír.
Az a helyzet, miniszterelnök úr, hogy a politikai hazugság iparszerű használata az ön nevéhez fűződik. Ön hozta be, ön üzemelteti, és reméljük, hogy önnel együtt majd távozni is fog, de amíg ön itt van, addig itt van a politikai hazugság is. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Miniszterelnök Úr! Ön nem tartja az adott szavát - ez lenne a második pont -, márpedig a szótartás egy olyan értékes tulajdonsága a politikusoknak, ami bizony sok esetben kisiklik, mert valóban van olyan, hogy az ember ígér valamit, amit aztán utólag képtelen tartani. De én most mégis más dologra gondolnék, a szótartásnak, a szavatartásnak arra a dimenziójára, amikor valaki nemcsak ígér és nemcsak a nevét adja, de kormányzati intézkedést is kilátásba helyez, vagy éppen megállapodik valakivel. Magoszos képviselőtársaink el tudják mondani, 2005 márciusában ön aláírt egy megállapodást a Magosszal. Ennek a megállapodásnak a túlnyomó többségét nem tartotta be. (Dr. Magda Sándor: Ne mondj már ilyet!) Megkockáztatom: esze ágában sem volt betartani.
Ön egy ötéves adócsökkentési programot terjesztett másfél évvel ezelőtt az Országgyűlés elé. És itt megint csak nem arról van szó, hogy ön azt ígérte, hogy egyszer majd adót fognak csökkenteni, hanem arról van szó, hogy a kormánytöbbség szavazataival el is fogadták ezt a törvényt, sőt nemcsak elfogadták ezt a törvényt, de az APEH bájos kis tájékoztató füzetecskét adott ki - egyébként közpénzekből - az adózóknak, hogy milyen jó lesz most majd, mert ütemesen fog csökkenni az adójuk. Azért, hogy fél évvel később az egészet visszavonják, és adót emeljenek. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: Így van!)
A társadalmi párbeszédről igazán nem az én kenyerem beszélni, de nincsen olyan ágazat, nincsen olyan szakmacsoport, akiket ne sértettek volna meg azzal, hogy vagy le sem ültek tárgyalni velük, vagy pedig teljesen fölösleges volt, amiben megállapodtak a tárgyalások során, mert egyáltalán nem tartották be.
Miniszterelnök Úr! Az a helyzet, hogy ön nem szavatartó ember. És mivel ön nem szavatartó ember, kénytelen vagyok azt mondani, hogy ez a kormány sem szavatartó kormány. Olyan kormányzati politika van ma Magyarországon, amely egy nem szavatartó és nem megbízható kormányzati politika. Az emberek nem bízhatnak ma alappal abban, hogy ha valamit ön vagy bármely kormánytag mond, akkor az tényleg úgy is lesz, mert ragaszkodni fognak a megvalósításához. És ez bizony komoly bizalmi deficitet eredményez a társadalomban, nemcsak a politikában és nemcsak a hivatásos politikusok között, nemcsak a professzionális politika világában; az üzleti életben, a társadalmi életben a bizalmatlanság terjedésének ára van, forintban kifizethető ára van, bizalmatlanságban kifizethető ára van, rosszkedvben kifizethető ára van. (Közbeszólás az MSZP soraiból: És rosszabbul élünk, mint négy éve.)
Miniszterelnök Úr! Tudom, hogy súlyos szavak, de kénytelen vagyok megkockáztatni harmadik pontként, hogy ön lejáratta az országot. Elsősorban az angolszász világban két videó körözött nagyon sokáig, mind a mai napig a fájl fel- és letöltő programokon megtekinthető. Az egyik videó, amikor Batiz András esküvőjére készülve önfeledten táncol a miniszterelnöki dolgozószobájában (Derültség az ellenzéki padsorokban.), Hugh Grantet mintázva, magyar Hugh Grantként, így próbálva talán imázst teremteni az ön által új Magyarországnak nevezett jövőképnek, vagy egyszerűen csak jókedve volt, és úgy gondolta, hogy a félig behajtott spaletták árnyékában jólesik az embernek egyet táncolni.
Az a helyzet, hogy az angolszász világban ez körbejárt majdnem minden jelentősebb televíziós állomást, hogy mást ne mondjak, a BBC tévé a mi Heti hetesünkhöz hasonló “Have I got news for you” című adásában ez volt az egyik legemlékezetesebb műsorszám 2006 novemberében, amikor többször bejátszották, hogy Magyarországnak mennyire vicces miniszterelnöke van, ilyen videófelvételeket terjeszt magáról. (Zaj, közbeszólások mindkét oldalról.)
De azt is mondhatjuk, hogy van egy másik videofelvétel, amely úgyszintén kering a világban, ez Jon Stewart amerikai komédiás műsora, amikor azt mutatják be, hogy ön, aki egyébként nyilvánvaló hazugságokkal nyerte meg a választást, a választások után nem sokkal beismerte, hogy tulajdonképpen semmi sem igaz abból, ami történt. És aztán pedig egy kis tréfásnak szánt, az amerikai humornak megfelelően tréfásnak szánt groteszk következett Magyarországról, hogy milyen érdekes emberek lakhatnak ott, ha a miniszterelnöke egy ilyen ember lehet ennek a nemzetnek.
De idézhetném a Guardian egyik publicisztikáját is, szintén tavaly őszről, amikor például a Guardian - amúgy baloldali napilap - publicistája Tony Blairnek azt ajánlotta, hogy ha egyszer majd netalántán már régóta halogatott visszavonulása esedékessé válik, és a búcsúbeszédét akarja majd elmondani a brit Munkáspárt előtt, akkor önt alkalmazza beszédírónak, merthogy ön az, aki megrendítő őszinteséggel tudja leírni azt, hogy mennyit is hazudnak maguk, és ezzel talán a Munkáspárt belső közvéleményét is fel tudja rázni Tony Blair.
Ezek a lépések, én tudom, mondhatjuk azt, hogy ezek vicces dolgok, akár még csiszolhatnak is Magyarország képén; én azt mondom, hogy elhagyhatóak lennének ezek az elemek, miniszterelnök úr. Elhagyhatók lennének, mert rongálják az ország képét, rongálják az ország imázsát. Rongálja az ország imázsát, hogy egy olyan miniszterelnöke van az országnak, aki magáról olyan videoklipeket terjeszt, ahol ingujjban táncikál; ahol egyébként mindenki más számára tragikomikus fordulatot vesz a 2006-os országgyűlési választás egy ön által minden idők legszenvedélyesebb igazságbeszédének titulált, zárt körben elmondott, ön által nem tudottan rögzített beszéde. Vagyis, hogy rövid legyek és egy kicsit szlengben fogalmazzak: ciki, miniszterelnök úr, ciki, ön ciki ennek az országnak. (Taps az ellenzéki padsorokban, közbeszólások ugyanonnan: Úgy van!)
A negyedik pont: ön, miniszterelnök úr, a hatalomért mindenre képes. És ismét saját idézetek következnek, amelyek tudom, hogy fájók egy politikus számára. Debreczeni József örökbecsű könyvet alkotott önről, mind a mai napig kifogyhatatlan kincsestára mindazon szomjazó olvasóknak, akik az ön személyiségéhez közelebb akarnak kerülni. A helyzet az, hogy a gyűlölet politikáját ön hozta be, legalábbis a saját bevallása szerint ön hozta be a magyar politikába 2001 decemberében. (Zaj, közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Nézzük meg - elmondhatják majd az őszödi beszédüket, kérjenek időt szerintem, van az MSZP keretén még 86 perc 45 másodperc, szerintem beleférnek; Göndör frakcióvezető-helyettes úr nagylelkű, nyilvánvalóan megengedi önöknek.
Nézzük meg, hogyan emlékezik vissza Gyurcsány Ferenc ezekre a forradalmi, viharos időkre!
A Fidesz-MDF pártszövetség támogatottsága decemberre felülmúlja az MSZP-ét, ami azt jelenti, hogy az ellenzék két évig tartó vezetése után ismét a kormányoldal tűnik a választások esélyesének, a baloldal pedig tanácstalannak és bénultnak. Ebben a helyzetben hoz éles fordulatot a Gyurcsány kezdeményezte akció, amelynek nyomán Medgyessy és maga Kovács is váratlanul szembefordul a megállapodással - váratlanul szembefordul a megállapodással, Gyurcsány Ferenc tanácsára -, majd beindul az MSZP propagandagépezete. A gátlásosnak aligha nevezhető manőver legfőbb célja a - idézőjel - 23 millió román munkavállaló - idézőjel bezárva - beözönlésétől való - szerző hozzáteszi: valójában alaptalan - félelmek felkeltése. Ezek a félelmek alapvetően szociális vagy inkább egzisztenciális természetűek - 2004 decembere ott visszaköszön -, de látensen ott van mögöttük a magyar lakosság jó részében, különösen a jobboldalon potenciálisan meglevő xenofóbia mint alapérzület is. Az akció egyrészt az utóbbira történő, persze csak indirekt rájátszás miatt, másrészt a félelmek nyilvánvaló alaptalansága miatt, harmadrészt a paktum Kovács általi előzetes elfogadása miatt nevezhető gátlástalannak.
Meg kell említeni, hogy - mint arról Gál J. Zoltán is beszámol - Kovácsot igen nehezen tudják rávenni a fordulatra. Ám miután meggyőzik őt a dologban rejlő politikai haszon kiaknázásának óriási lehetőségéről, megteszi, amit kérnek tőle. Nyilván majd meglesz a hála is.
A másik, hogy nem szabad föladni, és kérünk engedélyt arra, hogy ezt a kötelesdolgot elindítsuk. Ezt még meg kell próbálni, ennek még lehet hatása. És összerakjuk. Kitaláljuk Szili Kati szerepét. Fölhozatjuk még aznap reggel az egy szem kazettát, ami van, lejátsszuk a sajtónak. Szili Kati félig oldalra hajtott fejjel, sírós hangon mondja el, hogy ez milyen borzasztó. Nagyszombaton Lendvai Ildikó még a Fidesznek kézbesít mindenfajta leveleket, és elindítjuk azt az sms-kampányt, aminek a vége a kötelestüntetés.
A könyv írója elismeri, hogy alaptalan volt. Pikantériája a dolognak, hogy az ellen indította el ön ezt a kötelesbeszéd elleni gyűlöletkampányt, akivel egy városban nőtt fel, akivel gyerekkoruk óta ismerik egymást.
(15.40)
Ön ezt lelketlenül meg tudja tenni, minden további nélkül gyűlöletkampányt tud indítani egy gyermekkori ismerőse ellen.
Miniszterelnök Úr! Az ellenfeleit ellenségként kezeli, ebből automatikusan adódik a következtetés. Ha megengedi, következtetésként még egy idézetet mondanék zárásként. Ön a Népszabadságnak 1996. szeptember 21-én a következőt nyilatkozta: “Én vezető akartam lenni. Azt akartam, hogy a világ kicsikét olyan legyen, mint amilyen én vagyok.” Miniszterelnök úr, borzalmas világ lenne az, amely önre hasonlítana ezek után az idézetek után, ezek után a megismert személyiségvonások után. Miniszterelnök úr, az őszödi beszéd, mint a pillanat, úgy sűríti mindazokat a momentumokat, mindazokat a negatív tendenciákat, amiket ön behozott a magyar politikába. Ez most itt van a magyar politikában, itt él közöttünk, itt pusztít közöttünk, és nemcsak a magyar politikában, hanem a magyar társadalomban is. Az általános bizalmatlanság, a rosszkedv, a gyűlölet mint politikai eszköz használata az ön nevéhez fűződik, ön hozta be. Az őszödi beszéd a politikai hazugságot hozta nyilvánosságra, ön azóta is ezeket az eszközöket használja.
Én arra kérem önt, ne tegye ezt, ne tegye ezt, arra kérem, hogy vagy ne használja, vagy ha nem tudja nem használni, akkor távozzon, és vigye magával ezeket!
Köszönöm szépen. (Hosszan tartó taps az ellenzék soraiban.)
