DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Rubovszky Képviselő Úr! Engedje meg, hogy a saját bizottságomból hozzam a példát! Múlt szerdán és tegnap szavaztunk az oktatási törvényekhez benyújtott módosító indítványokról és kapcsolódó módosító indítványokról. Igen sok ellenzéki módosító indítványt támogatott szavazatával az oktatási bizottság kormánypárti többsége is.
(18.10)
Képviselő úr, azt azonban, hogy a kormány benyújt egy javaslatot, önök pedig benyújtanak egy olyan módosító javaslatot, hogy ezt ne csinálják, ez nem módosítás. Ezt az egyet próbálják megérteni! Az nem javaslat, hogy ne tessék csinálni. Az a javaslat, hogy ezt ne, hanem azt, amivel el lehet érni kisebb áldozat árán, jobb eredménnyel, tudom is én, hogyan, azt, amire az országnak egyébként szüksége van. Képviselő úr, ilyen javaslatokról lehetne és volna értelme tárgyalni, ahogyan egyébként - szocialista képviselőtársaim a bizottságból többen itt vannak, tanúsíthatják - egészen jó hangulatban tárgyaltunk az oktatási bizottság ülésén ilyen módosító indítványokról, és támogattunk ilyeneket, vagy kötöttünk kompromisszumot, és ez jelent meg egy bizottsági módosító indítványban.
Tehát nem látom én azt, hogy ne lehetne kormánypárt és ellenzék között normális hangon tárgyalni, de bocsásson meg, azt még egyszer kell mondjam, a között, hogy valamit csináljunk vagy ne csináljunk, nem lehet kompromisszumot kötni. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem