DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Úgy láttam, hogy ellenzéki képviselőtársaimat kellőképpen meglepte az a tény, hogy ismét meghallgathatták az őszödi beszédet tartalmilag változtatás nélkül, de abban a formában, ahogy ezt, mondjuk, a nyilvánosság elé lehetett volna bocsátani. (Dr. Répássy Róbert közbeszólása.)
Navracsics képviselő úr mindjárt azzal kezdte, hogy hat percig nemigen tudott egy értelmes mondatot elmondani a pulpitusról, úgy meg volt lepve ettől a ténytől. (Derültség és közbeszólások a Fidesz soraiból.) Ebben a helyzetben George Bush alelnök (Sic!), amikor Budapesten járt, egy kicsit frappánsabban járt el, mert kettétépte a papírjait, jelezve, hogy most valami egészen mást fog mondani, mint amire készült. Hát ezt még gyakorolni kell, képviselő úr. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)
Mindenesetre Navracsics képviselő úr azt mondta, hogy milyen nemzetközi visszhangot váltott ki a miniszterelnök. Akkor nézzünk egy-két ilyen nemzetközi visszhangot! The Daily Telegraph: “Gyurcsány Ferenc szívességet tett Magyarországnak és az egykori kommunista Európa egészének azzal, hogy felhívta a figyelmet elitjeik leplezetlen hatalmi visszaéléseire.” Elitjei, képviselő úr. “’56 után Magyarország most ismét az élre állt, ezúttal arra emlékeztetve a térséget, hogy a demokratikus választás önmagában semmiképpen sem garantálja a jó kormányzást.”
Financial Times: “Gyurcsány Ferenc nem valamilyen magyar Watergate-et ismert be, ráirányította a figyelmet a teljes magyar politikai osztály kudarcára is. A Fidesz sem volt jobb a választási kampányban, sőt még több költekezést és még kevesebb adót ígért, mint a szocialisták.” Ugyanebben a lapban a jegyzetíró: “Beszéde az egyik legfondorlatosabb, legszenvedélyesebb és legbecsületesebb politikai értekezés, amit valaha is olvasni lehetett. Reform vagy bukás, nincs más választás, ez lehetne Európa nagy részének mottója is.”
És végül a konzervatív lapok legkonzervatívabbika, a The Times: “Ha a magyarok azt állítják, hogy a kormányfő tudatlanságban tartotta őket a gazdaság ijesztő helyzetéről, akkor ők voltak az egyedüliek a földkerekségen, akik nem tudták a valóságot.” (Taps az MSZP soraiban.) Hát ennyit a nemzetközi visszhangról, tisztelt képviselő úr. (Közbeszólás a Fidesz soraiból.)
Mindazonáltal az meglepő volt, hogy itt a képviselőtársak a hazugságot mintegy mantraként ismétlik, és senki nem teszi föl azt a kérdést, hogy tulajdonképpen mi is volt a hazugság. Hogy mi volt a hazugság, tisztelt képviselőtársaim, az benne van az őszödi beszédben, az eredetiben, nem a ma itt elhangzottban, idézem: “Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni.” Mi is tehát a hazugság? (Dr. Répássy Róbert: Volt folytatás is.) Az, hogy a kormány a gazdasági lehetőségeket messze meghaladóan hagyta a kiadásokat elszaladni. Hazugság ez? Bizony, bizonyos értelemben ez bizony hazugság.
Egyedül volt ebben a szociálliberális kormány? Nem, tisztelt képviselőtársaim. 1998 és 2002 között 17,3 százalékos GDP-növekedés mellett 22,5 százalékos reáljövedelem-kiáramlást tett lehetővé az Orbán-kormány. A Medgyessy-Gyurcsány-kormányok a következő négy évben lényegében ugyanannyi, 17,2 százalékos GDP-növekedés mellett 24,3 százalékot. Pontosan ugyanazt csinálta a két kormány, tisztelt képviselőtársaim. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: De nem december 31-én volt a választás.) Az egyetlen különbség az volt, hogy az Orbán-kormány a fedezetlen jövedelemkiáramlás jóval több mint felét hivatali ideje utolsó esztendejére időzítette, a Medgyessy-Gyurcsány-kormány pedig hivatali ideje első esztendejére, aminek következtében ez a fedezet nélküli jövedelemkiáramlás mind a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok költségvetésében jelent meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez volt a különbség. Ha tehát ez hazugság volt, és úgy gondolom, a miniszterelnöknek igaza van, ez hazugság volt, akkor önök ugyanúgy hazudták végig azt a négy évet, ahogyan mi végighazudtuk a 2002-2006 közötti négy évet. Nem ugyanúgy, tisztelt képviselőtársaim, még inkább. Tudniillik, a mai napon Varga képviselő úr kétségbeesetten sem tudott előkaparni ötnél több választási ígéretet a Magyar Szocialista Párt 2006-os kampányából. Ugyanebben a helyzetben önök ígértek ingyen temetést, 14. havi nyugdíjat, tb-csökkentést, lakástámogatások visszaállítását, autópályadíjak csökkentését, regisztrációs díj eltörlését, 1100 milliárdos tőkejuttatást, az előfinanszírozás megduplázását, a ki nem fizetett számlák áfafizetésének eltörlését, az egészségügyi költségek 60 százalékos növelését, széles körben utazásikedvezmény-növekedést, családi adókedvezményt, radikális szja-csökkentést, az áram árának 10 százalékos csökkentését, a távhő árának 8-10 százalékos csökkentését, a 8 százalékos gázáremelés visszavonását.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez, amit önök a választási kampányban az ismert pénzügyi helyzetben elmondtak, maga volt a hazugság.
Tisztelt Képviselőtársaim! Önök az elmúlt évben katarzist, megbánást, miegyebet emlegetve erkölcsi felháborodással emlegették az őszödi beszédet, azt, hogy itt hazugság volt. Tisztelt Képviselőtársaim! Világosan látható, hogy önök nem a hazugságon voltak fölháborodva. Önök azon vannak fölháborodva, hogy Gyurcsány Ferenc és nyomában a Magyar Szocialista Párt úgy döntött, szakít ezzel a hazugsággal, és mostantól őszinte politikát folytat. (Derültség és közbeszólások a Fidesz soraiban.) Önök viszont nagyon szeretnék folytatni ezt a hazugságot (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ez már biztos?), és föl vannak háborodva azon, hogy ez a lehetőség a továbbiakban már önöknek sem adott.
Önök, tisztelt képviselőtársaim, képmutatóak, de a végtelenségig. Nem a hazugságon vannak fölháborodva, hanem azon, hogy önök nem hazudhatnak tovább úgy, ahogyan ezt eddig tették.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ennek van logikája?)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem