DR. SZABÓ ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. SZABÓ ZOLTÁN
DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Megköszönöm Lukács képviselő úrnak az értelmező szótárból tartott felolvasását, mindazonáltal én pontosan tudom, hogy mit jelent az a szó, hogy hazugság. Én azt a költői kérdést tettem föl, hogy mi volt az, amiről Gyurcsány Ferenc mint hazugságról beszélt. És a beszédében elmondta, hogy a hazugság az volt, hogy jóval túlmentünk az ország lehetőségein, és úgy tettünk, mintha ezt következmény nélkül lehetne csinálni. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.) Ez itt van benne, tessék szépen elolvasni, az imént már fölolvastam. (Soltész Miklós: Mikor derült ki?)
No most, tisztelt képviselőtársaim, ha ez hazugság, akkor az is hazugság volt, amit önök csináltak négy évig. Pontosan ugyanezt csinálták, csak egy kicsit jobban időzítve, hogy a számlát ne az önök kormányzása alatt kelljen kifizetni a választópolgárnak, hanem az utódaik kormányzása alatt. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az igazság, ezt önök természetesen egy teljes éve tartó hecckampánnyal próbálják a nyakunkba varrni (Babák Mihály: Ki kormányoz, könyörgöm?), holott világos, hogy az, amiről itt szó van, a hazugság, az a magyar politikai elit bűne egységesen, mindannyian ezt csináltuk. (Közbeszólások az ellenzéki padsorokból, köztük Babák Mihály: Ne passzírozd!) Gyurcsány Ferenc úgy döntött, hogy nem óhajtja ezt tovább csinálni, a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége úgy döntött, hogy nem fogja tovább csinálni, önök pedig nagyon szeretnék tovább csinálni, és ezért föl vannak háborodva, hogy valaki ezt leleplezte.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez az igazság! Nem csodálom, hogy Répássy képviselő úr nem érti, nem ez az egyetlen dolog. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Szijjártó Péter: Még egy kétpercest adjunk neki, hátha sikerül… - Babák Mihály: Ne passzírozd!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem