GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Én összesen csak annyit mondanék, miért szavaztunk a bizalmi szavazásnál igennel. Azért, képviselő asszony, mert mi azt a beszédet is meghallgattuk meg elolvastuk, ami azt megelőzően hangzott el, amire önök hivatkoznak, és közel egyórás időtartamon keresztül értékeltük, és szólt az egészségügyi reformról, az oktatási reformról, a közigazgatási reformról (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Két őszödi beszéd volt?), mindazokról, amiről beszélt Vitányi Iván, hogy több mint 15 éve görgette maga előtt a magyar politikai elit, és mi azt láttuk, hogy Gyurcsány Ferenc képes lesz ezt megtenni és megváltoztatni.
Köszönöm szépen a figyelmet, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban. - Közbeszólások az ellenzéki padsorokból, köztük: Ebbe rokkan bele az ország. - Az elnök csenget.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem