GYURCSÁNY FERENC

Teljes szövegű keresés

GYURCSÁNY FERENC
GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Valóban zavarba ejtő az ellenzék viselkedése: önök kérték, aztán mégsem kértek belőle címmel lehetne különkiadást szervezni. Látszik azért ebből is, hogy van némi zavar abban, hogy hogyan kell normális, tisztességes, demokratikus politikát csinálni, hogyan kell akár csak vitatkozni. Na de ezzel majd ők megküzdenek magukban, a vitanap nem erről szól.
Őszintén szólva értem az ellenzék szándékát ezzel a vitanappal - ki ne értené, aki itthon volt, mondjuk, tavaly szeptember 17-én? Sokakkal együtt egészen pontosan tudom, hogy önöket nem a beszéd valóságos tartalma, üzenete, annak érdemi szándéka érdekli, nem erről akarnak velem beszélgetni, a szándékuk nem ez. Önöket nem a beszéd érdekli, önöket én érdeklem, meg szeretnének buktatni, meg a kormányomat, meg elsöpörni az egész baloldalt. Hogy mindjárt a legelején mondjam: szerintem egyik sem fog sikerülni. Egyik sem fog sikerülni, mert ez a kormány tisztességgel és jól teszi a dolgát, sok-sok év után először úgy, hogy meri vállalni azokat az átalakításokat, amelyek megtétele nélkül Magyarország sokat veszítene. És őszintén szólva bár lehet kígyót és békát kiabálni a baloldalra, azt hirdetni, hogy amikor kormányon volt, mindig rátört a nemzetére, a baloldal a nemzeti hagyományok legjobb folytatójaként progresszív, erős, mértékadó politikát folytat, és a liberálisokkal közösen kormányozni fog Magyarországért és a köztársaságért.
Tisztelt Ház! Az őszödi beszéd egy túszul ejtett beszéd. Túszul ejtette a jobboldal azzal, hogy a közel félórás szövegből néhány percet ragadott ki, és azt sulykolta, ismételte, terjesztette - egyébként, tegyük hozzá, tiszteletre méltó hatékonysággal, akár egy jól szervezett hadsereg. Így, ahogyan túszul ejtették a szöveget, hasonlóképpen ejtették túszul Magyarországot is tavaly ősszel. Őszintén szólva ha valamit igazán sajnálok, a beszéd stílusán túl, akkor leginkább ez, hogy a beszéd ürüggyé vált, ürügy valami vállalhatatlanhoz, valami olyasmihez, ami rossz fényt vetett Magyarországra. Pedig ez a beszéd a rendszerváltás óta eltelt időszak egyik legszenvedélyesebb igazságbeszéde, egyértelmű, őszinte, szókimondó, és szakít azzal a régimódi Pató Pál-politikával, amely korábban oly sokba került az országnak, a szó szoros értelmében és átvitt értelemben egyaránt.
Hiszek ennek a beszédnek a valódi tartalmában, hallja hát mindenki, hogy néhány magyarázó és a valódi tartalomra rávilágító kiegészítéssel hogyan is szólt ez a beszéd; hogyan szólt volna, ha nem a majdnem köznapi és barátságos, civil beszélgetés szenvedélyes indulatával, hanem a nyilvános beszédnek való megfelelés szándékával szólt volna. Hát akkor hangozzék el másodszor az őszödi beszéd, úgy, ahogyan önöknek mondtam volna vagy önök előtt mondtam volna!
“Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyunk kétségekkel, hogy a magabiztosság mögött az őrlődés és a gyötrődés is ott van. Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes; nem lesz tökéletes, már csak azért is, mert a magyar politikában csak egyetlenegy valaki van, aki tökéletesnek gondolja magát, az pedig nem én vagyok. Tudom, az első lépések irányát, és kész vagyok megtenni, és egyszerre kell előrevinni az ügyeket, és fenntartani közöttünk az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a koalíciós partner támogatását, felkészíteni a véleményformálókat, hogy mire számíthatnak, bevonni őket ebbe a folyamatba, megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban, és menni előre. Dehogy tudom kiszámolni minden lépésünk minden következményét! Nem tudjuk! Nincs annyi kapacitásunk, nem ilyen a politika. Az az igazság, hogy reggel hét órától éjjelig dolgozik az egész csapat, és hát hiába, egy pont után a csapatot nem lehet szélesíteni. Nem tudjuk 12-15 embernél többen körülülni azt az asztalt, amelynél meg kell állapodni kormányzati emberekkel, minisztériumi emberekkel meg szakértőkkel, egyszerűen nem tudjuk.
Amit meg lehetett csinálni az elmúlt hónapban, azt megtettük. Amit az azt megelőző hónapokban titokban meg lehetett csinálni, úgy, hogy nehogy a választási kampány utolsó heteiben előkerüljenek olyan papírok, hogy milyen átalakításokra készülünk, azt megtettük. Mert ha egy reform már papírra is leegyszerűsíthető, mint ahogy hallottátok nemegyszer, hogy mit csináltak pusztán csak abból, hogy egyszer azt mondtam, hogy lehet, hogy majd kell egyszer vizitdíj, és hirdették, hogy 300 ezer forint lesz egy mandulaműtét, ha ezt tudtátok és tudjátok, ha a csúsztatható és populista politikának ez a következménye, és ha ebből nem tudunk kitörni, akkor Magyarország soha nem fog megváltozni.
Tudtuk, és ti is tudjátok, hogy ha eljön a választási győzelem, utána azonnal és határozottan neki kell állni. Mert azért akartunk győzni, hogy lehetőséget kapjunk megcsinálni, véghezvinni, amiről hisszük: ettől lesz erősebb Magyarország. Úgy őriztük a politikai egységet tavaly nyár óta, és mögötte a szakmai, politikai egységet, mint soha az elmúlt években, vagy talán soha. Természetesen mindaz, amit tudunk, az anyagaink kidolgozottsági foka hagy maga után kívánnivalót, igen, hagy, igazatok van. Pontosan tudjuk, hogy rengeteg kockázattal nézünk szembe. Mikor azt mondjátok nekem, hogy vigyázzunk, mert az Alkotmánybíróság visszaküldhet dolgokat, azt mondom: tudjuk, igazatok van.
Egy nagyon szűk csapat dolgozik, mert még nem engedhetjük meg, hogy mindezt az igazgatási egyeztetés részévé tegyük; öt-hat-hét ember, reggeltől éjszakáig, a szó legszorosabb értelmében. Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a szükséges mennyiségű pénzt, a pénzt, ami az egyensúlyhoz kell. És én magam, amit korábban egy évig nem tapasztaltatok tőlem, az elmúlt egy hónapban talán háromszor kezdtem el üvöltözni és kiabálni, nem bírva mindennek a feszültségét, nem bírva a tárgyalásokon.
(14.40)
Nem a kollégákkal, hanem amikor mennek a politikai egyeztetések, és egyszer csak azt vetettem oda, hogy hagyjátok már, hagyjátok ezt már abba, gyerünk előre. És most azt fogom mondani nektek, amit a világ minden felelős edzője mondana a csapatának, amely az első félidőt egyetlen góllal nyerte meg, azt, hogy ez nem foci, hogy a pályán sem voltatok. Ha csak ennyit tudunk, akkor inkább legyen a stadion gyepén közpark meg játszótér. Ez semmi, ez alibizés. Ezt mondom edzőként és csapatkapitányként nektek is. Hogy felrázzalak benneteket, és értsétek, gyökeresen mást és gyökeresen máshogy kell csinálnunk, ha valóban használni akarunk valahogy ennek az országnak. Nincs sok választás. Azért nincs, mert elszúrtuk. Nem kicsit. Nagyon. (Derültség.) Az elmúlt 17 évben, de különösen 2001-től. Hát, ilyen volt három kormány gazdaságpolitikája.
Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Persze, meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet, mi közösen, a magyar politikai elit. Sodródtunk a rendszerhazugságokkal. Mert nem néztünk szembe mi magunk sem, de egyetlen magyar politikai párt sem. A kampányban lehetett kevesebb járulékból több nyugdíjat ígérni, lehetett ingyenbenzint, erőfeszítések nélkül boldogulást ígérni. Teljesen világos volt, hogy ez nem igaz. Nincs ingyenebéd sem, mint ahogy nincsen 14. havi nyugdíj sem. Az államnak nincs saját pénze, nincs feneketlen kincstára, amelyből csak akkor nem ad a polgárainak, ha gonosz. A gyermekmesének vége. Felnőttként kell kezelni az embereket, mert ez az atyáskodó késő kádári politika, amely bal- és jobboldalt egyaránt maga alá gyűrt, nem tartható tovább. Annyival vagyunk túl lehetőségeinken, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása is megteszi.
Közben egyébként nem csináltunk semmit négy évig. Semmit, már ami a mély szerkezeti reformokat illeti. Közben persze eltöröltük a sorkatonaságot, duplájára emeltük a családi pótlékot, csökkentettük az áfát, megemeltük a közalkalmazottak bérét, adómentesítettük a minimálbért, bevezettük a 13. havi nyugdíjat, közel 500 kilométer autópályát építettünk, bevezettük a babakötvényt s a többi, s a többi, s a többi. De nem kezdtünk hozzá haladéktalanul az egészségügy, a felsőoktatás és az állam reformjához, illetve nem kezdtünk hozzá az Orbán-kormánnyal megborult költségvetési egyensúly újbóli helyreállításához. Nem tudok mondani olyan jelentős kormányzati intézkedést, amire a rendszerreformok tekintetében büszkék lehetünk, azon túl, hogy a mélységből visszahoztuk a kormányzást a végére.
Ha el kell számolni az országnak, az utókornak, hogy mit csináltunk négy év alatt, akkor mit mondunk? Mert amit mondhatunk, az nem kevés. De nekem igen. És mit mondunk majd gyermekeinknek meg unokáinknak? Természetesen a dolog nem szépen, nyugodtan, aprólékosan felépített. Nem, nem! Őrült lóhalálában készült, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön és demagóg viták túsza legyen, most meg már olyan nagyot kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk. Aztán lassan fölbukunk, mert nem bírjuk jobban ezt a tempót. Ez a helyzet. Közben meg kell állapodni a szabad demokratákkal, mert vannak koalíciós ügyek. Ismeritek. Nézzétek! A dolog úgy áll, hogy a legrövidebb távon nincsen választás. Veres Janinak igaza van. Lehet még egy picikét itt teszetoszáskodni, de nem sokat. Gyorsan eljött az igazság pillanata.
Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége meg a költségvetési trükkök százai, amelyeket Magyarország egyre kreatívabban alkalmazott az elmúlt másfél évtizedben, és amelyekről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, nem dolgotok érteni hozzá, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen! És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg jó sok elemzést el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoportot hogyan fog mindez érinteni, de azt tudom nektek mondani, hogy nem lehet hetekig elemezni. Az első nap meg kell mondani, hogy mit kell csinálni, azért, hogy ebből még az idén kiigazítás legyen, hogy szeptember elsejétől bizonyos adójogszabályok életbe léphessenek.
Elemezgethetek még egypár hétig, aztán majd jönnek, akiknek az a szakmájuk, és azt mondják, hogy ők már elemezték. És a régi Magyarország le van írva. Ezért annak előrebocsátásával, hogy amit csinálunk, az messze nem tökéletes, nem tudok nektek B-verziót mondani. Aki a Magyar Szocialista Párt környékén befolyásos véleményformáló makrogazdasági ügyekben Kornaitól Bokrosig, Békesitől Surányiig, Verestől a jó ég tudja, kicsodáig, azokkal végigbeszéltük, végigszenvedtük, végigüvöltöztük. És azt is meg kell mondanom nektek, hogy nagyon sok, nagyon jó ötlettel találkoztunk. Aztán kiderül, hogy még a legnagyobbak is, a legtöbbre tartottak is százmilliárdos nagyságrendű tévedésekben vannak.
Általában sok kritika van, hogy a rendszer nem eléggé kerek, nem eléggé konzisztens, mindenkinek van egy ötlete, hogy akkor mit vegyünk ki belőle, és akkor majd a maradék konzisztensebb lesz, és máris éppen csak harmadannyi pénz van, mint amennyit össze kell szedni. Ja!? Hát úgy én is tudok konzisztens lenni, úgy én is tudok konzisztens rendszert, csak az a problémám, hogy nem 50 milliárdot kell összeszedni. Hát ez a baj. Ráadásul mindezt valahogy úgy kell megtenni, hogy amit hosszú távon akarunk csinálni, azt ne keresztbe verje. Mondom újra, válaszolom mindnyájatoknak, nem vagyunk tökéletesek. Egyáltalán nem, nem is leszünk. Nem tudom nektek azt mondani, hogy mindig minden rendben lesz. Azt tudom nektek mondani, amit mondtam az utolsó egy évben, hogy ami tisztességgel megcsinálható, ami a tehetségünkből telik, mert nem játszunk különféle meccseket, mert az energiánkat nem arra fordítjuk, hogy egymással foglalkozzunk, mert nincsenek külön érdekek, amelyek egyébként sem bírnák ki a közöttünk lévő nyilvánosságot.
Az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat nagyjából erre a teljesítményre képes. Képes programot adni. Lehet, hogy van egy másik csapat, lehet, hogy van, aki mást tud. De megjegyzem: hol vannak ezek? Hol vannak a mieinkkel versengő, legalább félig kidolgozott programok? Nem tudunk, nem tudtunk ennél többet és jobbat. Nem vagyunk, és azt hiszem, holnap sem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor sem. Nagy munka van, tisztességes munka van egymás között. Muszáj megcsinálni. Nem beszélek új Magyarországról, fejlesztésekről, határon túli magyarokról, egyházakhoz fűződő kapcsolatokról és még ezer dologról, mert a nagyhoz képest ma nem ez a legfontosabb. Mindegyikben érdemi, jelentős és mély javaslataink lesznek, egyik-másik meglepetést is fog okozni. De az egészhez képest, amit el kell döntenünk egymás között, nem ez a legfontosabb.
Reform vagy bukás. És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a baloldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is. És akkor most, most egyetlenegyszer mondok nektek valamit. Ezt legfeljebb még egyszer fogom nektek elmondani. Fantasztikus dolog politikát csinálni. Fantasztikus! Fantasztikus egy országot vezetni. Az utolsó másfél évet azért tudtam én személy szerint csinálni, mert egy dolog ambicionált, és egy dolog fűtött, visszaadni a baloldalnak a hitét, hogy megcsinálja, hogy nyerhet, hogy nem kell lehajtani a fejét ebben az elképesztő országban, hogy nem kell megijedni Orbán Viktortól meg a jobboldaltól, és tanulja meg most már végre magát nem őhozzájuk mérni, hanem a világhoz.
Ez adta a hitet, hogy miért érdemes ezt csinálni. Nagy dolog volt. Imádtam. Életem legjobb része volt. Most az adja, hogy történelmet csinálunk. Nem a történelemkönyveknek. Az nem izgat. Egyáltalán nem érdekel, hogy benne leszünk-e, vagy benne leszek-e én személy szerint. Egyáltalán nem érdekel. Csinálunk-e valami nagyot? Azt mondjuk-e, hogy jöttek páran, akik meg merték tenni, és nem szöszmötöltek azon, hogy akkor most hogy is lesz majd az útiköltség-elszámolásunkkal. Jöttek páran, akik nem szöszmötöltek azon, hogy a megyei önkormányzatban lesz-e majd helyük, vagy nem, hanem megértették, hogy másról szól ez az ország, hogy megértik azt, hogy azért érdemes politikusnak lenni itt, a XXI. század elején, hogy csináljunk egy másik világot, csak azért. Értitek?
Egzisztenciát találni lehet máshol is. Tudom, nekem ezt könnyű mondani. Tudom, ne vágjátok mindig a képembe.
(14.50)
De csak ezért érdemes. Majdnem beledöglöttem, hogy másfél évig úgy kellett tenni, mintha kormányoztunk volna, kormányoztunk volna úgy, ahogy szerintem és hitem szerint kell, bátor és gyökeres átalakításokkal. Ehelyett folytattuk azt az indokolatlan népnyugtató politikát, ami 2000 után elkezdődött.
Nem akarom, mert nem lehet úgy tovább csinálni, ahogy eddig tette három kormány. Vagy megcsináljuk, és van hozzá egy emberetek, vagy mással kell megcsinálni. Soha egy darab interjút nem fogok adni akkor, amikor be fogom fejezni, ha vitával fogunk elválni egymástól. Soha! Soha nem fogom a magyar baloldalt bántani. Soha! De csak azért érdemes csinálni, hogy hozzányúljunk nagy dolgokhoz. Elmagyarázni, és majd hosszú bizottságokban ücsörögni, és majd új munkabizottságokat tartani, aztán majd kideríteni, hogy soha egyetlenegy törvényben nem tudunk megállapodni, mert újra csak azok a kompromisszumok születnek meg, ami lényegében a semmittevés kompromisszuma, hogy fennmaradjon, ami eddig volt, mert minden más sérti valakinek az érdekét, ahhoz más madám kell, ahhoz más ember kell. Nem érdemes másért!
Mindenki döntse el magában, hogy 400-500 ezer forintért csinálja a dolgot, ami nagyon fontos, különösen, ha az embernek már egyébként nincs más szakmája, csak ez - tudom én! -, hogy képes-e az elmúlt tizenöt év összes történetén felülemelkedni, vagy azt gondolja, hogy ez is egy olyan négy év lesz, hogy áh, a francba, túléltük az eddigieket is, most is túl leszünk, volt már elég miniszterelnökünk, hát, ezen a pasin is túl leszünk majd, mi úgyis maradni szoktunk! Lehet, lehet. És azt mondom, őszintén szólva, hogy ez is egy legitim érvelés, nem bánt, egyáltalán nem bánt, de ehhez én nem kellek. Van ebben a frakcióban nem egy miniszterelnöknek alkalmas ember.
Ha mind a 190-en ugyanazokat a mondatokat mondjátok, amit az elmúlt években mondtatok, akkor ugyanúgy nem fog történni semmi, mert ugyanúgy nem tudunk megállapodni. A fenébe is, talán nem értem, de elengedem, hadd csinálják, hadd menjenek előre a dolgok! Az nem reform, hogy a többiek változzanak meg. Az nem reform, hogy egyébként kiállunk, és mondjuk a népnek a mantrát, de nem csinálunk semmit. Az a reform, hogy hajlandók vagyunk mi is egy sor ponton átértékelni mindazt, amit eddig gondoltunk és tettünk. Ehhez képest az első hónapoknak a dolga, a kiigazításoknak a dolga, az, mi tagadás, egy ponton túl szimpla kényszer, vagy azzá válik. Ott tévedtek, ha azt hiszitek, hogy van más választásotok. Nincsen! Nekem sincs. Ma legfeljebb az a választás, hogy megpróbáljuk-e mi befolyásolni, hogy mi történik, vagy ránk fog omlani, amit az elmúlt öt-hat évben görgetünk magunk előtt. A megoldásunk biztosan nem tökéletes, igazatok van. Biztosan nem, csak nem tudunk jobbat. Olyat, amiben meg tudunk állapodni a szakma nagy részével, el tudjuk fogadtatni a piacokkal, el tudjuk fogadtatni a koalíciós partnerrel. Egyedül, külön-külön tudunk mást is csinálni, de közben nem külön-külön vagyunk, hanem mi is ott ülünk tizen-egynéhány-valahányan, és mindenkinek kell bírni az egyetértését. Én azt gondolom, hogy meg lehet csinálni.
Azt gondolom, hogy lesznek konfliktusok. Lesznek tüntetések is. Lehet tüntetni a parlament előtt. Előbb vagy utóbb megértik, hogy a kormány eltökélt, ők meg elbizonytalanodnak és hazamennek. Csak akkor lehet megcsinálni, ha hisztek a lényegében, ha van egyetértés. Kikerülni a konfliktusokat önmagunk között, megijedni attól, hogy egyébként sértünk érdekviszonyokat - akkor nem szabad elkezdeni sem.
Semmihez nem ragaszkodom. Úgy nem igaz, hogy én ahhoz ragaszkodom, hogy van egyvalami a fejemben, hogy annak kell lenni az egészségügyben, annak kell lenni az oktatásban vagy másutt. Dehogy! Én ezeket a beszélgetéseket szervezem, mediálom, nyitom ki az embereket, hogy mondják meg, hogy mi van bennük. Nem diktálom, nem igaz! Ha diktálom, akkor csak akkor, amikor le akarnak lassulni, és nem akarnak megállapodni, hogy gyerünk, a hétszázát neki! Ezt tartom a dolgomnak, és ha megállapodtunk, akkor ne engedjem, hogy lelassuljanak. Nem arról szól, hogy nekem van egy A-tól Z-ig megírt részletes forgatókönyvem Magyarországról, és azt mondom, hogy ki fogom belőletek verni, csak ennyi a dolog. Nem! Van A-tól Z-ig forgatókönyvem arról, hogyan lehet a szocialistákban ott lévő hihetetlen energiát arra felhasználni, hogy az országot megváltoztassák, hogy legyenek már úrrá végre kishitűségükön meg régi igazságaikon, arra van forgatókönyvem. Aztán, amikor nem bírom, akkor meg kiabálok egyet.
Nincsen személyes érdekem ebben az ügyben, egyáltalán nincsen. Az a személyes történetem és célom, hogy változtassuk meg ezt a jobb sorsra érdemes országot. Mert ki fogja megváltoztatni? Orbán fogja megváltoztatni a csapatával? (Dr. Lukács Tamás: Igen!) Vagy a C-változat? Mi történik? Semmi. Ha igen, akkor legalább programja legyen. De programja sincsen. El lehet még így egy darabig lébecolni.
Persze, hogy bonyolult az egészségügy dolga, de amelyikünk bemegy az egészségügyi intézménybe, tudja, hogy hazugságok sokaságára épül. Persze, hogy az oktatásban borzasztóan nehéz bármihez hozzányúlni. De igen, azt látjuk, hogy nem egyenlően osztja a tudást széjjel. Valamelyikőtők mondta, hogy az mégiscsak azért a legnagyobb igazságtalanság, hogy a magyar oktatási rendszer növeli a köztünk lévő társadalmi különbségeket, mi több, még szegregál is. Hát ez az igazi probléma, ez a nagy gond! És az a nagy gond, hogy azoknak adjuk az ingyenes állami oktatást, kérem szépen, akik a legjobb családból jönnek! Ha van társadalmi botrány, akkor az, hogy a felső tízezer termeli magát újra közpénzen. Mi meg azt nem merjük kimondani, hogy be vagyunk gazolva. Ne áltassuk itt egymást, ez az igazi botrány!
Az az igazi botrány, amiről a Laci beszél, hogy az ő cigány embereinek tizedolyan jó minőségű egészségügyi szolgáltatás jut, mint nekem. Ha valami, ez botrány! És amióta az anyám... - az anyámnak ismerik a nevét - tudjátok, Gyurcsány Katusnak hívják -, szóval, azóta neki is jobb sors jut. Nem tudta, mi történik vele. Azt kérdezi: mi van, fiam, megjavult az egészségügyi rendszer? Mondom, egy fenét, mama! Az az igazság, hogy fölismerték a nevedet. Ez a botrány!
Ehhez képest társadalmi értelemben a vizitdíj semmi. Az nem botrány, az kényelmetlen politikailag, meg kifizetni is természetesen. Mert politikailag lehet neki súlyos következménye. De őszintén szólva, ez a következmény legfeljebb bennünket érint. A társadalmi következmény meg mindenkit érint.
Mi azért nem merünk hozzányúlni egy sor nyilvánvaló társadalmi hazugsághoz, mert félünk a ránk ható politikai következményektől. De, hölgyeim és uraim, ez egypár száz embernek meg családjának, meg ismerősének a problémája csak. De nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan piszok jól meg lehet élni, mert már elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni, hanem azért, mert meg akarjuk oldani ezeket.
El kell indulni. Tudni kell, hogy mit akarunk csinálni. Irtózatos lesz az első két év, persze. Teljesen érdektelen, hogy a lakosságnak csak a 20 százaléka fog ránk szavazni. Tavaly nyáron - az utolsó nyolc évben először - száz emberből a Szonda Ipsos szerint csak tizennyolc mondta, hogy ránk fog szavazni. Tavaly nyáron, gyerekek! És egy évvel később? Nyertünk. Mi lenne, ha nem az egymás közötti vitatkozás miatt veszítenénk el a népszerűségünket, hanem, mert megcsinálunk egy nagy társadalmi ügyet? És nem probléma, hogy akkor elveszítjük egy időre a támogatottságunkat, majd visszaszerezzük! Mert majd megértik, hogy miért van rá szükség. És el lehet majd menni vidékre nyugodtan, hogy megcsináltuk, a hétszázát! Nem lett jobb mindenkinek? Igazuk van, de neki meg neki, meg neki! Meg kollégiumok épültek ebben az országban végre újra. Erről szól a politika! Nem arról, hogy melyikünkből lesz kerületi polgármester, és mégis hány darab helyettese lesz. Fontos az is, tudom, nem vagyok naiv, de nincsen benne az ország első száz legfontosabb ügyében. És mi döntjük el, hogy melyikkel kívánunk foglalkozni, mi. És az ország, azt gondolom, megérdemelné, meg mi magunk is, hogy ilyen dolgokat csináljunk.
Szóval, azt tudom nektek mondani, hogy álljunk meg, csináljuk meg. Sok igazságotok van a figyelmeztetésben, a féltésben, a részletek ügyében. Csak azt tudom mondani, nem fogok játszani semmilyen játszmát, tesszük a dolgunkat. Amíg nagy tempóval lehet menni előre, addig megyünk. Ha nem lehet menni, és elmagyarázzátok, hogy igen, de, ahhoz szerintem én nem kellek, ahhoz más kell.”
Hát ez volt az őszödi beszéd, hölgyeim és uraim, azokkal a stiláris változtatásokkal és értelmező egy-két mondattal, amely a saját helyzetéből kiemelve a beszédet, nemcsak nyelvi környezetéből, hanem a szituációból, amelyben elhangzott, csökkenti annak az esélyét, hogy félreértsék.
Na, uraim, ha még mindig kormánybuktató szándékuk van, ne habozzanak, előre, hajrá! (Hosszan tartó taps a kormánypártok soraiban.)
(15.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem